fr. Szikszay Leopold OFM írása

Az első dolog, amit be kell látnunk, hogy a kiengesztelődésre elsősorban nekünk van szükségünk, nem annyira a másiknak, aki megsértett minket. Ugyanakkor Jézus arra hív minket, hogy dolgozzunk azon, hogy a támadónk is be tudja fogadni Isten újjáteremtő adományát, a bűnbocsánatot. Sokan megnyugtatják a lelkiismeretüket azzal, hogy ők nem haragszanak a másikra, ugyanakkor nem tesznek semmit azért, hogy a másik megtérhessen, és így a kapcsolatuk rendeződhessen. Sokszor az sem igaz, hogy nem őriznek haragot a szívükben, mivel amikor Isten arra szólítja fel őket egy embertársukon keresztül, hogy imádkozzanak azért a személyért, akitől súlyos sebeket kaptak, akkor ennek ellenállnak. Sokan azt mondják, hogy ezt szeretnék megtenni, de nem tudják… Itt érkeztünk el a lényeghez, hogy  minden kiengesztelődés forrása Isten, mivel a kiengesztelődés sokkal több annál, hogy illedelmesen elnézést kérünk a másiktól. A sértés az egy olyan súlyos összeomlás két ember kapcsolatában, amivel mindketten az ördög rabságába kerültek. A fájó emlékeken keresztül az ördögnek állandó lehetősége van arra, hogy ezeket az emlékeket újra átéltesse velünk, és így a harag állapotában tartson! Ebből egyedül a Teremtő Istennek van hatalma megszabadítani minket.

Jézus azért jött, hogy lerombolja az ördög országát, és kiszabadítson minket
a gonosz lélek karmai közül.

A kiengesztelődés új teremtés, amelynek mi emberek a befogadói vagyunk, nem pedig a forrásai, mint egyesek gondolják. Most nézzük meg, hogyan kerültünk sértett félként a harag állapotába. A támadás pillanatában a támadónk már elveszítette a szabadságát és az ördög eszközeként rontott ránk. Mi, a támadás pillanatában még szabadok voltunk, de az erőszakra erőszakkal válaszoltunk, vagy megsértődtünk, és így mi is a harag gyermekei lettünk ugyanúgy, mint a támadónk. Egy bűnből kettő lett, sértésből bosszúvágy, harag. Mindkettőnket rávett az ördög, hogy gyilkosok legyünk, a szeretetkapcsolat gyilkosai. Mindketten vétkeztünk az ötödik parancsolat ellen. (Ne ölj!) Az ördög ezután sajátos hazugságaival, illúzióival igyekszik ezt az állapotot fenntartani. „A másik sértett meg engem, az igazságosság alapján neki kellene bocsánatot kérnie és rendezni a szennyesét. Még én kérjek tőle bocsánatot?! Jobb a másikat inkább elkerülni, én nem haragszom rá, de nem is óhajtok újabb sebeket… A másik olyan gonosz, hogy úgysem lenne semmi értelme kezdeményezni a kapcsolatunk rendezését.”

Jézus pedig hatékony eszközöket adott a kezünkbe, hogy belé kapaszkodva, rá tekintve, az ő igazságait hallgatva megőrizzük a szabadságunkat. „Én viszonyt azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek a mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,44-45, 48)

A támadót, az ördögöt ebben a helyzetben is csak imádsággal és böjttel, azaz önmegtagadással lehet visszaverni. Az imádság azt jelenti, hogy Jézusba kapaszkodom, rá tekintek, őt hívom segítségül, és nem a magam erejére próbálok támaszkodni. Ez azt is jelenti, hogy kiszolgáltatom magam neki, a Báránynak, és a bárány harcmodorát követem. (Vö. Mt 5,39-42) Jézus ezt mutatja nekünk a keresztúton és a kereszten. A böjt, az önmegtagadás itt elsősorban azt jelenti, hogy arra ügyelünk, hogy ne forduljon magunk felé a figyelmünk, mert akkor vesztettünk.

A szenvedés óriási nyomás, hogy magunk felé forduljon a tekintetünk.

Ettől csak Jézus tud megóvni bennünket. Engednünk kell, hogy a Szentlélek által Jézus szemével lássunk. Jézus ebben a helyzetben a következőket akarja láttatni velünk. Ebben a pillanatban a támadó van nagyobb veszélyben, mert ő az ördög fogságába esett, és így az ő marionett figurája. Imádkozni kellene a szabadulásáért. Szent István első vértanú ezt gyönyörűen mutatja, amikor a megkövezése közben az utolsó szavai: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” (ApCsel 7,60) Nem magával foglalkozik, hanem a támadója üdvösségével, megmenekülésével. Annak, hogy ezt a helyzetet így élhessük át, komoly előfeltételei, előzményei vannak. Ezt szolgálja a Szentíráson való elmélkedés, a keresztút végzése, a fájdalmas rózsafüzér, az ilyen élethelyzetünk átelmélkedése Jézussal a szentségimádásban.

Ha elbuktunk az ördög támadásával szemben, akkor minél előbb menjünk el gyónni, hogy Jézus visszaadhassa a szabadságunkat. Rendszeresen imádkoznunk kell támadónk szabadulásáért. Minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy Jézus helyre tudja állítani a megromlott kapcsolatunkat. A megbocsátás ugyanakkor nem jelenti az automatikus érzelmi kiengesztelődést. A sebek továbbra is fájnak, ami történt, azt nem lehet meg nem történtté tenni.

Jézus újjáteremtő tevékenysége a kiengesztelődésben abban követhető nyomon, hogy a fájdalmak ellenére tudom a támadómnak adni azt a jót, amelyet Jézus akar adni rajtam keresztül neki. Ez a megbocsátás, a kiengesztelőd lényege. Ugyanakkor imádkozni kell a sebek gyógyulásáért is. Erre Jézusnak hatalma van, amelyet részben már a gyónásban, majd a szentáldozásban, a szentségimádásban, a szeretet tettein keresztül végez.

Gondoljunk arra, hogy az igazi kiengesztelődés Jézus legnagyobb győzelme!

Hamarosan folytatjuk!

Az írás a zalaegerszegi Jézus Szíve Plébánia havilapjában, a Ferenc és Testvérei című folyóirat 2019/1. számában jelent meg.