A ferences jubileumok Assisi Szent Ferenc életének egy-egy jelentős eseménye felé fordítják figyelmünket. 2024-ben ünnepeltük annak nyolcszázadik évfordulóját, hogy Ferenc 1224. szeptember 17-én Alverna hegyén megkapta Krisztus szenvedésének jeleit, a stigmákat. Junno Arocho Esteves írásának szerkesztett változatát adjuk közre, amely az America Magazine-ban jelent meg 2024 őszén.
A nyolcszázéves évforduló apropóján 2024. április 5-én Ferenc pápa így szólt a magánkihallgatásra érkezett alvernai ferences közösség tagjaihoz: a stigmák „emlékeztetnek arra a fájdalomra, amelyet Jézus saját testében szenvedett el irántunk való szeretetből és üdvösségünkért”. A pápa így folytatta: „A keresztre feszített Krisztus képe, amely Alvernán megjelent neki és testén is nyomott hagyott, ugyanaz, mint ami már megtérése kezdetén szívébe vésődött, és rámutatott küldetésére: »Menj, és állítsd helyre házamat«”.
Bár az Egyház története során több szent is részesült a stigmatizáció adományában, Assisi Szent Ferenc volt az első, akinek esetét hitelesen feljegyezték. Assisi Szegénykéje azonban mindent megtett, hogy elkerülje e csodálatos, ugyanakkor rendkívüli fájdalmakkal járó jelenség nyilvános elismerését.
1224. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén – két évvel halála előtt – Ferenc Alverna remeteségében tartózkodott, visszavonultságba és imádságba merülten.
Celanói Tamás testvér, akit IX. Gergely pápa 1229-ben bízott meg Ferenc életrajzának megírásával, így számol be az ott történtekről. Elmondása szerint Ferenc imádság közben látomásban megpillantott egy férfit, „akinek Szeráf módjára hat szárnya volt, s aki kiterjesztett karjaival és összekötött lábaival egy keresztre volt szegezve”. A látomás után, miközben annak értelmén töprengett, „kezén és lábán kezdtek kiütközni a szegek nyomai” (CÉ2 94).
Az életrajzíró így folytatja beszámolóját: „Kezei és lábai középen szegekkel átverteknek látszottak; a szegek feje a tenyereken és a lábfejek felső részén domborodott, hegyük pedig az átellenes oldalon nyúlt ki, és egy húsdarabocska a szegek erősen visszagörbített hegyére emlékeztetően szemmel láthatólag kiemelkedett környezetéből. Ugyanígy látszottak és szintén jól kivehetők voltak a szegek nyomai a lábakon is. Testének jobb oldalán pedig, mintha lándzsával szúrták volna át, egy behegedt seb látszott, amelyből időről időre vér szivárgott, úgyhogy alsó ruháján kívül sokszor tunikáját is átnedvesítette.” (CÉ2 95)
Tamás testvér külön fejezetet szentelt annak is, hogy Ferenc mennyire igyekezett eltitkolni a sebeket. „Mert nemcsak idegenek, hanem hozzátartozói előtt is gondosan rejtegetni igyekezett a titkot. Így történt, hogy még a hozzá legközelebb álló testvérek és legbizalmasabb barátai is hosszú időn át semmit sem tudtak róla.” (CÉ2 95)
Minden igyekezete ellenére azonban Ferenc nem tudta teljesen eltitkolni a sebeket és a fájdalmat, amelyet azok okoztak. „Egyszer az egyik testvér a lábán levő seb láttára ezzel a kérdéssel fordult hozzá: »Mi ez, jó testvér?« Ő azonban csak ennyit felelt: »Törődj a magad dolgával!«” – jegyzi fel az egyik esetet Tamás testvér (CÉ2 135).
A szent sebhelyek titkát csupán szűk körben ismerték, s a hírek csak suttogva terjedtek a testvérek között. Végleges megerősítést azonban csak 1226-ban, Ferenc halálakor nyertek: amikor testét a temetésre előkészítették, a szent sebhelyek nyilvánvalóvá váltak. A testvérek alapító atyjukat siratták, ám „gyászuk énekre, siralmuk ujjongásra fordult”, amikor meglátták Krisztus sebeit Szent Ferenc kezén, lábán és oldalán, „mert még senki sem hallotta, senki a szeme elé kerülő írásokban nem olvasott róla” (CÉ1 112) – írja Tamás testvér.
Emil Kumka lengyel ferences, a korai és középkori egyháztörténet, valamint a ferences rendtörténet és hagiográfia szakértője, a római Seraphicum tanára így fogalmazott: a keresztre feszítés sebeit hordozni „jele és bizonyítéka” annak, hogy lehetséges „mélységesen Krisztushoz tartozni”.
„Assisi Szentjének példája egyetemes, elég ha megfigyeljük magatartását, miután a Megfeszített Üdvözítő alakját viselő hatszárnyú szeráffal találkozott. Reakciója – diszkréció, alázat és hála ezért a rendkívüli ajándékért – a Krisztus-követés valóban evangéliumi útját tárja elénk” – fogalmazott Kumka atya. Ugyanakkor hozzátette: nehéz egyértelmű választ adni, miért választotta Isten éppen ezt a megnyilvánulási formát – hiszen ez Isten misztériumához tartozik. „Igen, ez fájdalmas ajándék, de azok a misztikusok, akik megkapták a szent sebhelyeket, nem csupán áldozatként tekintettek rájuk, hanem boldogságként, hogy részesülhetnek Isten nagy szeretetében, amelyet Ő a világnak ajándékoz” – magyarázta Kumka atya. „Az Úr szeretete, amely a szenvedésen át vezet, értelmet ad ennek a fájdalomnak. Ezért a stigmatizáltak számára az emberi áldozat nem meghatározó tényező, hanem mintegy járulékos elem.”
Az Egyházban több nagy tiszteletnek örvendő szent – Pietrelcinai Pió atya, Fausztina Kowalska és Casciai Szent Rita is – részesült a stigmák adományában. Akik megkapták ezt a kegyelmet, akárcsak Assisi Szent Ferenc, „vonakodtak a nyilvánosság elé tárni azt” – mondta Kumka atya. „A stigmák az Úr ingyenes ajándékai, amelyek egyedül az Ő szentségét és jóságát tanúsítják. Akik megkapják, azokat az emberek természetesen »szentként« tartják számon, ám ők maguk gyakran érezték magukat méltatlannak arra a mérthetetlen bizalomra, amellyel Isten fordult feléjük”.
A katolikus híveknek – tette hozzá Kumka atya – a stigmákat nem pusztán az életszentség bizonyítékaként, hanem „Isten közelségének vigasztaló jeleként” kell szemlélniük. „Arra kell buzdítaniuk a hívőket, hogy kövessék az alázatos, szegény és keresztre feszített Urat, ahogy Szent Ferenc is tette”, és legyenek tudatában annak, hogy „a szentségre való meghívás egyetemes, és a Krisztushoz való teljes hasonuláshoz vezet, amely során teljes bizalommal és készséggel ajánljuk fel magunkat neki”.
Szent Ferenc stigmatizációjának nagy jubileumán, 2024. szeptember 15-én Marek Jędraszewski krakkói érsek bazilika rangjára emelte az Assisi Szent Ferenc stigmáinak dedikált templomot. A szentély Krakkótól mintegy 30 km-re nyugatra található, Alwernia városában – amely a toszkán La Vernáról kapta nevét. Egy lengyel nemes, Krzysztof Koryciński 1616-ban ellátogatott Alvernába. A hely egészen elbűvölte, és a táj hasonlósága miatt 1625-ben saját birtokán megkezdte a „lengyel Alverna” kiépítését.
Szentbeszédében Jędraszewski érsek elmondta: „Sokan, akik Ferencet látták, így fogalmaztak: aki Ferencet látta, Krisztust látta.” Az alwerniai templom kincse a Krisztust a keresztre feszítés előtt ábrázoló Ecce Homo festmény is, amely „már a 15. században híres volt az általa közvetített kegyelmekről, és XI. Konstantin császár kápolnájában tisztelték”.
***
Kámán Veronika
Kép: Wikimedia Commons
Ferences Média 2025
