Még május 31-ig várják a jelentkezéseket a ferences iskolák diákjai számára meghirdetett Ferences Ösztöndíjprogramra (FÖP), amely évről évre egyre több kreatív, közösségi és tudományos kezdeményezést támogat. A program célja, hogy lehetőséget adjon azoknak a fiataloknak, akik saját ötleteiket szeretnék megvalósítani, versenyekre készülnek, közösségi projekteket szerveznek vagy tanulmányi céljaikhoz kérnek segítséget.
A pályázati rendszer négy fő kategóriában működik. A legnépszerűbb a T1-es alkotói és kutatói pályázat, amely szinte teljesen szabad teret ad a diákok ötleteinek. A jelentkezők pályázhatnak tudományos kutatással, művészeti alkotással, fordítással, képregénnyel, sport mérésekkel vagy akár egészen rendhagyó projektekkel is. A pályázatok többsége egyéni, de csoportos jelentkezésre is van lehetőség (max. 3 fő). „Korábban például diákok műanyag kupakokból készítettek Szent Ferenc-ábrázolást, mások növénykísérletekkel vagy történelmi kutatásokkal jelentkeztek” – jegyzi meg Ébner Orsi, a Ferences Ösztöndíj Alapítvány ügyintézője.

A T2-es kategória a tanulmányi támogatásra épül: ez elsősorban azoknak a diákoknak szól, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeik alapján szeretnének plusz támogatást kapni például emelt szintű érettségire vagy nehezebb felvételire való felkészüléshez.
A T3-as kategória hivatalos neve közösségi, szociális, sport, előadói és szervezési pályázat. Ez a kategória azoknak a kezdeményezéseknek ad teret, amelyek valamilyen módon a közösséget szolgálják vagy mozgatják meg. Ide tartozhatnak sportprojektek, előadói estek, közösségi események, zenekar szervezése vagy bármilyen olyan ötlet, amely mások számára is értéket teremt.
A T4-es pedig a versenypályázat, amely konkrét tanulmányi vagy szakmai versenyekre való felkészülést támogat. A diákok itt segítséget kérhetnek a felkészüléshez, akár egyénileg, akár csapatban. A rendszer rugalmas: ha egy verseny után új cél vagy új lehetőség adódik, a támogatás továbbvihető vagy módosítható. A pályázóknak minden esetben be kell mutatniuk céljaikat, eddigi eredményeiket és motivációjukat.
Minden kategóriában lehetőség van kiemelt ösztöndíj igénylésére szociális alapon, amire a Szemrédi Alapítvánnyal kötött megállapodás ad lehetőséget. Az idei évben nyolc diák nyert el ilyen irányú támogatást.
Mentorálás
A program egyik legfontosabb eleme a mentorálás. A pályázók egy általuk választott mentortanárral dolgoznak együtt, aki nem feltétlenül az adott tantárgy tanára, hanem olyan pedagógus vagy szakember, akivel a diák jól tud együttműködni. A közös munka így nemcsak a projekt megvalósításáról, hanem személyes fejlődésről és szakmai kapcsolódásról is szól.

„Éppen ezért a diákkategóriák mellett külön mentortanári pályázat is működik. Ennek célja, hogy támogassa azokat a pedagógusokat, akik szívesen vállalnak mentoráló szerepet a diákprojektekben. A mentorok többsége a ferences iskolák tanárai közül kerül ki, de külsős szakember bevonására is van lehetőség” – mondja Ébner Orsi.
Angliai ösztöndíj
Az alapítvány másik fontos programja az egyéves angliai ösztöndíj. Ennek keretében egy diák egy teljes tanévet tölthet egy angliai iskolában. A pályázati időszak általában december közepéig tart, a kiválasztás pedig januárban történik. A jelentkezés egyik alapfeltétele az angol nyelvtudás, ugyanakkor a nyertes diák a kiutazás előtt további segítséget is kap a felkészüléshez.
„Az angliai programmal kapcsolatban folyamatos szakmai gondolkodás zajlik arról, hogy melyik életkor a legalkalmasabb egy ilyen külföldi tanulmányúthoz. Fontos szempont, hogy a diák még ne legyen túl közel az érettségihez, ugyanakkor elég érett legyen ahhoz, hogy profitálni tudjon az ott töltött évből” – fogalmaz ennek kapcsán Ébner Orsi. Ugyanakkor korábbi ösztöndíjasok beszámolói alapján a program rendkívül értékes tapasztalatot jelent a résztvevők számára.
Az elbírálás
A pályázatok elbírálását többtagú bizottság végzi egy összetett pontrendszer alapján. A zsűri külön vizsgálja a projektek kidolgozottságát, eredetiségét, megvalósíthatóságát, közösségi értékét és azt, hogy mennyire illeszkednek az adott kategória céljaihoz. Ébner Orsi szerint a jelentkezési kedv minden évben jelentősen meghaladja az anyagi lehetőségeket. Mivel a támogatási keret véges, óhatatlan, hogy minden évben vannak elutasított pályázatok is, ám ez sem veti vissza a jelentkezési hajlandóságot, és évről évre rendkívül sokszínű projektek érkeznek be a ferences iskolák diákjaitól.

A most futó pályázatok beadási határideje tehát május 31., a szervezők pedig idén is kreatív és bátor jelentkezéseket várnak a három ferences iskola (Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium, Ferences Gimnázium, Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium) diákjaitól. A jelentkezést segíti az online pályázati rendszer, ami az egyes pályázatok leírásánál érhető el.
***
A FÖP fő partnere a MET Csoport, ötletgazdája pedig Lakatos Benjamin, ferences öregdiák, üzletember és Dobszay Benedek OFM. A 2025–26-os tanévtől a Szemrédi Alapítvány nagylelkű hozzájárulása is jelentősen segíti működésünket. Az ösztöndíjprogram jótevőink segítségével valósul meg. Ha szimpatikus Önnek a kezdeményezésünk, örömmel fogadjuk magán- vagy céges felajánlását a Ferences Ösztöndíj Alapítvány számlaszámára: 11600006-00000000-72538553
Köszönjük!
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Ferences Média (archív)
Ferences Média 2026





