Szent Antal Fernando néven született Lisszabonban, Portugáliában Martino de’ Buglioni e Maria Taveira gyermekeként. Gyermekkoráról igen keveset tudunk. Egyesek szerint 1195-ben látta meg a napvilágot, de valószínűbb, hogy születésének ideje az 1190 körüli évekre tehető, tekintve, hogy pappá 1219-ben (vagy 1220-ban) szentelték, és az akkortájt érvényben levő Ratio Studiorum és a kánonjogi előírások ezt csak harmincéves kor után tették lehetővé. Azt sem tudjuk, miért döntött úgy, hogy tizennyolc évesen belép az ágostonos kanonokrendbe, mégpedig a városfalakon kívül található Szent Vince-monostorba.

Két évvel később Coimbrában, a Szent Keresztről nevezett kolostorban találjuk, ahol átadhatta magát a lelki és intellektuális képzésnek, ebben pedig kiváló mesterek jelenléte és egy gazdag könyvtár támogatta. Különösen a humán tudományokkal, a teológiával és a Szentírás tanulmányozásával foglalkozott: a Biblia és az egyházatyák írásai jelentették formációjának alapját.

Fernando életében 1220-ban gyökeres fordulat következett be, amikor megismerkedett a ferences karizmával. Assisi Szent Ferenc 1219-ben missziós utat indított Marokkó felé azzal a céllal, hogy a testvérek Észak-Afrikába is elvigyék az Evangéliumot. Berárd, Péter, Ottó, Adiutus és Accurtius testvérek Coimbrán is áthaladtak; Fernando atya hallotta hírüket (habár nem tudjuk, személyesen találkozott-e velük), és mélyen megérintette őt példájuk. Ismerjük Berárd és társai sorsát: ők lettek az első ferences vértanúk. Amikor megkínzott testüket visszaszállították Coimbrába – és éppen a Szent Kereszt templomba –, Fernando úgy döntött, elhagyja az ágostonosokat, és belép a ferences rendbe. Döntésébe beleegyezett az ágostonrendi prior és a spanyol rendtartomány minisztere is. Fernandoból Antal testvér lett az egyiptomi Remete Szent Antal tiszteletére.

Hamarosan ő maga is Marokkóba indult missziós útra, ám egészségügyi okok – talán malária – miatt kénytelen volt visszafordulni. Hajóját egy vihar Szicília partjaihoz sodorta. Ott egy ferences kolostorban szállt meg, ahol rövidesen hírt kapott arról, hogy Ferenc testvér összehívta a gyékényes káptalant 1221 tavaszára. Antal útnak indult a testvérekkel, s Assisiben – ahol senki nem ismerte őt – a romagnai tartomány minisztere, Graziano testvér felfigyelt rá, és meghívta a mai Forlì megyében található montepaolói remeteségbe, hogy ott papként szolgáljon.

Az Úr azonban nem a remeteéletet szánta Antalnak. Egy 1222-ben, Forlìban tartott papszentelés alkalmával azt a feladatot kapja, hogy buzdító beszédet tartson a szentelendőknek és minden jelenlevőnek Alberto püspök jelenlétében. Bibliaismeretével és teológiai műveltségével, amelyet akkorra áthatott a ferences lelkiség is, minden jelenlevő csodálatát kivívta. Kezdetét vette Antal új élete: immár prédikátorként. Egyik első életrajzírója így fogalmaz: városokon, falvakon és vidéki területeken haladt keresztül, mindenhol bőkezűen és lelkes szenvedéllyel hintve el az élet magvait.

Szavai alapját teológiai ismeretei, de különösképpen az isteni tudomány jelentette. Antal testvér – azt élvén, amit hirdetett – egyházának fénylő csillaga volt, abban a korszakban, amikor világi hatalmasságok manipulálták a püspöki kinevezéseket, amikor a papok lelki és kulturális felkészültsége gyakorta hiányos volt, és a híveket széles körben jellemezte a vallási tudatlanság.

Assisi Szent Ferenc rövid levelet intézett Antalhoz, amelyben „püspököm”-nek nevezte őt, így ismerve el küldetését a teológia tanítójaként, amely természeténél fogva az apostolok utódait illeti meg. Antal nem csupán prédikált, de teológiát is tanított: Bolognában (1223–1224), a franciaországi Montpellier-ben és Toulouse-ban (1225),  valamint Padovában (1229–1231). Az észak-itáliai rendtartomány provinciálisaként is szolgált: e tisztségéről 1230 májusában, az Assisiben tartott nagykáptalanon lemondott.

Számos karizmája mellett, amelyeket az Úrtól kapott, különösen ismert volt a csodatevés adományáról. Csodáit a szeretet és az irgalom jegyében mindig a szegények, a betegek és a kizsákmányoltak szolgálatában vitte véghez.

Híres prédikációiban gyakran szólalt fel az uzsorások ellen. A gazdagság csábításairól szólva ismert a meghalt gazdag emberről szóló – a történelem és a legenda határmezsgyéjén mozgó – története, akinek nem a szíve volt a mellkasában, hanem a pénzesládája – éppen úgy, ahogy az Evangéliumban olvassuk: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,21)

Amikor érezte, hogy közeleg nővére, a testi halál, Antal azt kérte, vigyék Padovába, ám oda már nem jutott el. 1231. június 13-án délután halt meg a város szélén található arcellai ispotályban, miközben eksztatikus állapotban suttogta: „Látom az én Uramat!”

Halálát követően példás élete és az általa végbevitt csodák nyomán azonnal megkezdődött szenttéavatási eljárása. IX. Gergely pápa 1232. május 30-án a spoletói székesegyházban iktatta a szentek sorába, XII. Piusz pápa pedig 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította.

***

Kámán Veronika
Forrás: Frati Minori Santi e Beati (ed. Fr. Silvano Bracci OFM és Sr. Antonietta Pozzebon FMSC), Editrice Velar, 2009, 22–29.
Képek: Michelangelo Buonarroti: Páduai Szent Antal, Wikimedia Commons
Ferences Média 2025