Rizmayer Rita, a pécsi Collegium Seraphicum ferences szakkollégium igazgatója személyes tapasztalatán keresztül ír a láthatatlan színház műfajáról, amelyben a résztvevő bekötött szemmel, saját érzékszerveire hagyatkozva válik egy-egy történet részévé. 

Az idei tanévben az új szakkollégistákkal a Láthatatlan Színház műfaja is belopódzott a Collegium Serpahicum Ferences Szakkollégium ódon falai közé.

Néhány lelkes új egyetemista ugyanis előállt azzal az ötlettel, hogy szívesen szerveznének Láthatatlan Színházat a többieknek. Eddig két alkalommal került sor erre a Szeráf kápolnájában. Az első alkalom témája az volt, amikor Jézus meggyógyítja a 38 éve beteg embert a Bethesda tavánál. A második alkalom témájául pedig a kánai menyegző szolgált.

Azok kedvéért, akiknek még nem volt részük ilyen élményben, elmondom, hogy mit is takar a láthatatlan színház kifejezés. Ez, a hazánkban mintegy 25 éve megjelent módszer valójában egy alternatív színházi műfaj, amely során a „néző” bekötött szemmel vesz részt egy rövid, 10-15 perces előadáson, ahol önmaga is a színdarab részesévé válik.

A látás érzékszervének ideiglenes kikapcsolásával nagyobb hangsúly kerül a többi érzékszervünk intenzívebb használatára, és ezáltal egy mélyebb, befelé vezető úton tapasztalhatjuk meg a világunkat és önmagunkat. Ez egy olyan utazás a színház, a játék és a dráma világába, ahol a néző szó szerint a bőrén érzi a történeteket, és ahol ő maga is a színjáték részévé válik. Jelen esetben: a bibliai történetek részévé.

Bár a fogalmat már hallottam korábban, személyes élményem nekem is most volt először ezzel kapcsolatban.

Az első alkalommal csak annyit tudtam, hogy a téma a Bethesda fürdőnél történő gyógyítás lesz, ezért izgatottan vártam a bebocsáttatást a kápolna előtt, a megadott időpontban. (Kb. 15 perces váltásban érkezhettek a jelentkező résztvevők, egyesével.) Bekötötték a szemem, és a karomnál fogva bevezettek. Ahogy beléptem, rögtön megcsapott a fürdő-illat, amit bizonyára egy párologtató segítségével idéztek elő a szereplők. Le kellett feküdnöm a földre, és valamilyen nehezéket pakoltak a lábamra, hogy átéljem a mozdulatlanságra ítélő bénultságot. Így, fekve hallgattam a körülöttem nyüzsgő emberek beszélgetését. Kis idő után „Jézus” is megjelent, odalépett hozzám, és a János evangéliumban leírt szavakkal szólt hozzám. Közben levette a lábamról a nehezéket, és segített felállni. Majd utamra bocsátott.

A második alkalom, a kánai menyegzőn való részvétel, az ízlelésre és tapintásra lett kihegyezve. Ismét bekötött szemmel, karomnál vezetve léptem be a kápolnába, ahol egy szolgálóként meg kellett kóstolnom az elkészült süteményt és a bort, majd amikor a bor elfogyott, merítenem kellett a vízből, amit Jézus megáldott és azt meg kellett kóstolnom, majd odavittem a násznagynak, aki a Bibliából ismerős szavakat intézte hozzám.

Számomra mindkét alkalom olyan volt, mint egy szent ignáci szemlélődő ima konkrét kivetülése, megélése, amely során azonban valóságosan tapintjuk, ízleljük, szagoljuk és halljuk mindazt, amit a szemlélődő imában csak elképzelünk. Ezzel a módszerrel ténylegesen részeseivé válunk az adott bibliai történetnek, amitől a történet is életre kel bennünk. Tapasztalatból mondhatom, hogy ettől fogva másképp fogjuk hallgatni az adott evangéliumi részt, amikor egy vasárnapi misén azt felolvassa a pap. Biztos vagyok benne, hogy ez a módszer a grecciói betlehemet felállító Szent Ferencnek és a szemlélődő imát szorgalmazó Szent Ignácnak is éppúgy tetszene, mint a Szeráf szakkollégistáinak.

***

Rizmayer Rita
Fotók: Collegium Seraphicum
Ferences Média 2026