Hogyan segítik a ferencesek többek között az időseket, betegeket és autizmussal élőket? Milyen jövőbeni terveik vannak, és merre tartanak a ferences szociális intézmények? Formanek Tamás, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szociális referense az Országúti Ferences Plébánia lapjának őszi számában a rendtartomány szociális intézményeinek munkáját mutatja be, mely az idősek otthoni ápolását, a nappali ellátást és házi segítségnyújtást, a mentálhigiénés támogatást, az autista gyermekek illetve felnőttek nevelését és gondozását, valamint a rehabilitációs programokat is jelenti.
Egyházunknak különös hivatása van a szegények, a nehézségekkel élők felé. Még inkább igaz ez a ferences rendre, hiszen Assisi Szent Ferenc, éppen a gazdagodó, elvilágiasodó középkori egyház ellenében, az evangéliumi szegénység megélésének vágyával gyűjtött maga köré embereket és hozta végül létre a ferences rendet. Nem érdektelen tehát megnézni, hogy a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány hogyan, milyen intézményeken és kezdeményezéseken keresztül fordul a szegények, a nehéz helyzetben élők, a rászorulók felé. Azért is fontos ez, mert jóval több ilyen intézménye, akciója, „miszsziója” van a rendtartománynak, mint gondolnánk. Ebben a tekintetben négy intézményt érdemes kiemelni: a Ferences Szociális Otthont Esztergomban, a Dorothea Otthont Kozármislenyben, az Autista Segítő Központot Gyöngyösön és a Gondviselés Házát Pasaréten.
Elsőre talán túlzásnak is tűnhet, hogy a rendtartomány két idősek otthonát is működtet, de nem csak az általános statisztikák hívják fel a figyelmet a magyar társadalom folyamatos öregedésére, hanem a nyújtott szolgáltatás fontosságát mutatja az is, hogy a két intézmény várólistája igencsak hosszú. Az esztergomi otthon 26 főt tud fogadni, a várólistáján negyvenen vannak, a kozármislenyi majdnem dupla akkora, de a várólistája is hosszabb, 140 fős. Nem véletlen, hogy ezek az intézmények 100%-os kihasználtsággal működnek. Ezekben az otthonokban élők átlagéletkora 85 év feletti és sokan közülük komoly ápolásra szorulnak.
A még többé-kevésbé önálló életvitelre képes idősek felé fordul a Gondviselés Háza Pasaréten. Ennek megfelelően az itt dolgozók a nappali ellátásra koncentrálnak. Ez egyrészt magában foglalja az étkeztetést, (az ebédet helyben is el lehet fogyasztani, de házhoz is szállítják még a hétvégén és az ünnepnapokon is) másrészt beletartozik a házi segítségnyújtás is. Az otthoni betegápolás-gondozás keretében szakképzett ápolók 70-80 főt látnak el, főként időseket, esetenként nem idős, de fogyatékkal élő személyeket is.
Hasonlóan az idősotthonokhoz, itt is sok a demens és nagyon magas az ellátást igénybe vevők átlagéletkora. Mindezek alaposan megnehezítik a 8 gondozó munkáját. A házi gondozás és az étkeztetés mellett nagyon fontos szolgáltatása a Gondviselés Házának az idősek klubja. Ez nem csak az idős korral járó kényszerű magányosságot oldja, de fókuszban van az ügyintézés, mentálhigiénés gondozás, kísérés, kapcsolattartás is.
A rendtartomány egyik legismertebb missziója az 1999-ben alapított Autista Segítő Központ Gyöngyösön. A központ több tagintézményén keresztül 50 családnak segít azzal, hogy autista családtagjának az oktatását, bentlakásos gondozását, lakóotthoni ellátását megoldja.
Az Autista Segítő Központ általános iskolájában kis létszámú osztályokban, differenciáltan, egyéni fejlesztések keretében tanulnak a gyerekek. A Fogyatékos Személyek Otthona 25 autizmussal élő gyerek számára biztosít 24 órás felügyeletet és segíti őket abban, hogy elsajátítsák a közösségi élet alapjait, az önállóságuk és önellátásra való képességük fejlődjön és felkészüljenek esetleges lakóotthoni életre. A Fogyatékos Személyek Gondozóháza pedig a felnőttek számára biztosít állandó felügyeletet, kiszámítható környezetet és szervez programokat. Az intézményi struktúra utolsó darabja pedig a Lakóotthon, amely olyan 16 év feletti autista személyek számára biztosít elhelyezést, akik önellátásra részben képesek.
Szintén a rendtartomány szociális szolgáltatásai közé tartozik és valós igényekre reagált az immár 9 éve működő Kilátó, melynek célja elsősorban az, hogy a ferences templomokban, kolostorokban a gyóntatás és lelkivezetés kereteit meghaladó, a lelki egészséget érintő problémákra szakszerű segítséget nyújtson, képzett szakemberekkel. A lelki támogatást keresők száma folyamatosan nő.
A végére maradt, de csak azért, mert a határokon kívülre esik a Ferences Rendtartomány kárpátaljai missziója, ami a háború ellenére is folyamatosan működik. Itt is több rétegű a segítség, amit a rendtartomány barátain és munkatársain keresztül nyújt. A Nagyszőlősön működő Szent Teréz Rehabilitációs Otthon olyan családokat segít, ahol sérült gyerekek vannak. Ugyanitt tevékenykedik a Nagyszőlősi Szociális – Karitatív Központ amely a gyerekeknek napközi otthont működtet, illetve Nagyszőlősön és Tiszaújlakon tart fenn egy napi 170 adag ebédet kiosztó ingyenkonyhát. A feketeardói cigány tanodában a fokozottan hátrányos helyzetű gyerekeket igyekeznek tanítani, nevelni és Istenhez közelebb vinni az itt dolgozó ferences testvérek és civil munkatársaik.
Merre megyünk?
A szociális területen apró kis lépésekben inkább minőségi, mint mennyiségi lépéseket tervezünk. Az esztergomi épületegyüttes, főleg az iskola bővítéséről szól, de az idősek otthonát is szeretnénk bővíteni. Szükség van közösségi terekre, gyógytorna szobára és a nagy igényre és a sok várakozóra tekintettel a felvehető lakók létszámát is bővíteni kell. A ferences rend nem tud és nem is akar megoldást nyújtani a nagy társadalmi problémákra, de a nehéz helyzetbe kerülőknek az adott helyen segítséget ad. Felhívja a figyelmet néhány súlyos kérdésre és a maga sajátos módján közösséget vállal a rászoruló és sérülékeny emberekkel.
Jelenleg a magyar társadalom is egyre idősebb, hasonlóan Európa többi országához, nálunk is hosszabb lett az átlagos élettartam és a lakosságon belül egyre magasabb az idősek aránya. Az élettartam növekedésével az időskori betegségekkel élők száma is megnőtt. Fontos számunkra a méltó időskor és a földi élet befejezése. Hitünkből adódóan a halál csak a földi élet vége, és az örök élet kezdete. Fontos erre felkészülni és a földi életet elrendezni. A ferences testvérek nem csak fenntartói az intézményeknek, hanem személyesen jelen vannak, sőt dolgoznak az otthonokban. Ez a jelenlét, ami a 800 éves regulában mint a rászorulókkal való közösség jelenik meg, alapvetően fontos volt Szent Ferencnek és máig meghatározza a ferences szociális intézmények működési módját.
***
Kérjük, amennyiben megteheti, támogassa Ön is szociális intézményeinket!
További információ az intézményekről és az adományozási lehetőségekről ezen a linken keresztül.
Szöveg: Formanek Tamás
Forrás: Országút
Fotó: Ferences Média
Ferences Média, 2024