Az augusztus 2-3-án tartott szegedi Havas Boldogasszony búcsú idén is méltó főhajtás volt a Szűzanya előtt. A kétnapos ünnep során a liturgikus események mellett tisztelettel idézték fel Bálint Sándor, „a legszögedibb szögedi” emlékét, aki néprajzkutatóként és mélyen hívő emberként hagyott örökséget az egyházra és a városra. A róla szóló megemlékezés, a hivatásokért, a családokért, a betegekért bemutatott szentmisék, a dicsőítő szentségimádás, a virrasztás, a gyalogos zarándokok fogadása, valamint a záró hálaadás mind egy irányba mutattak: a Szűzanya közbenjárása és Jézus szeretete felé, aki ma is mindannyiunknak személyesen kimondja: „Jó, hogy vagy! Akarom, hogy legyél.”

A szegedi Pálfy utcában, Bálint Sándor szülőházánál elhelyezett emléktáblánál kezdődött az idei megemlékezés is, amelyet születésének évfordulója alkalmából tartottak. A Szeged-Csanádi Egyházmegye évről évre az alsóvárosi búcsú részeként tiszteleg a neves néprajzkutató előtt, akit sokan „a legszögedibb szögediként” emlegetnek. Serfőző Levente oktatási püspöki helynök a megemlékezésen felidézte Bálint Sándor mély hitét és egyszerűségében rejlő életszentségét. Mint mondta, a néprajztudós „egyszerre élt a földön és élt Istenben”, és a hétköznapok hagyományaiban is Isten jeleit kereste. Hangsúlyozta: Bálint Sándor büszke volt szülőhelyére és születésnapjára (augusztus 1.), amely egyben Szeged fogadalmi ünnepe is – a pestisjárványból való gyógyulás emléknapja. Életútját a paraszti gyökerekből táplálkozó, Istenre figyelő hit és az emberek iránti szeretet határozta meg. Az idei megemlékezést Gyulay Endre püspök emléke is átszőtte, aki éppen egy évvel ezelőtt, az alsóvárosi búcsú napján hunyt el. Ő volt Bálint Sándor boldoggá avatási eljárásának fő elindítója. A közös ima, melyet a hívek az általa megfogalmazott szavakkal – Ocsovai Grácián OFM vezetésével – mondtak el, tisztelgés volt mind a néprajztudós, mind a főpásztor öröksége előtt.

A megemlékezés, csak úgy, mint minden évben, a Mátyás téri szobornál folytatódott, ahol a résztvevők koszorúkkal tisztelegtek Bálint Sándor életpéldája előtt. Kopasz István mórahalmi plébános beszédében a remény fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, Sándor bácsi hitében rendíthetetlenül jelen volt az örök életbe vetett bizalom, amely iránytűként vezette egész életén át. Az ő példája ma is erőt adhat – a bizonytalanságokkal teli jelenben is – a belső béke és a kitartás megtalálásához.

A búcsú nyitó szentmiséjét, amelyet hagyományosan Bálint Sándor boldoggá avatásáért ajánlják fel, Serfőző Levente oktatási helynök celebrálta. Levente atya beszéde elején a Szegedi Segítő Szűz Máriára irányította a figyelmet, aki évszázadok óta a város közbenjárója és oltalmazója. Elmondta, hogy a templomba betérők között nemcsak gyakorló hívők, hanem olyanok is vannak, akik talán nem élő módon vallásosak, mégis letérdelnek, és kérik Mária segítségét. A kánai menyegző evangéliumáról szólva arra emlékeztetett, hogy Jézus első csodája is Mária közbenjárására történt, ami ma is példát ad számunkra a bizalomra és az imádság erejére. A beszéd második felében Bálint Sándor személyes hitére, misztikájára és népi vallásosságában megélt istenkapcsolatára irányította a figyelmet. Arra buzdított, hogy merjünk az ő közbenjárásáért imádkozni, és örökségének gondozását ne hagyjuk másra: „Bálint Sándor élete, hitvalló tanúságtétele a mi örökségünk – nem a szomszédé, nem egy másik egyházmegye öröksége, hanem a miénk.” Hozzátette, hogy Bálint Sándor örökségében Mária tisztasága és gyöngédsége is visszaköszön, és életpéldája arra hív, hogy ne csak ismerjük, hanem valljuk is meg hitünket. Kárpáti Kázmér OFM plébános a nyitó szentmise végén Bálint Sándorra emlékezve kiemelte, hogy a mindennapok egyszerűségében is Isten titkainak embere tudott lenni. Hangsúlyozta, hogy ha Mária, a Segítő Szűz segítségére számíthatunk, akkor nekünk is segítenünk kell egymáson, újra és újra. Köszönetet mondott a közös lelki felkészülésért, amelyet az egyházmegye által kiadott imakilenced segített, és amely során Bálint Sándor boldoggá avatásáért imádkoztak a búcsút megelőző napokban.

A liturgiát a szegedi Rózsafüzér Társulatok közös rózsafüzér imádsága követte. A búcsúi nap folytatásaként Varga Kamill OFM ezüstmiséjére került sor, amelyet a hivatásokért ajánlottak fel. Kamill atya szentbeszédének középpontja a személyes találkozás tapasztalata volt – azé a találkozásé, amely nemcsak a liturgia szépségében, hanem Isten ölelésében válik valósággá. Arra hívta a híveket, hogy a búcsút ne csupán imádság, ének, szentmise vagy szentségimádás eseményeként éljék meg, hanem olyan alkalomként, amikor Jézus és Mária valóban közel jönnek, megszólítanak. „Nemcsak Mária köszönt minket, hanem Jézus is a szívére ölel, s kimondja: »Jó, hogy vagy! Akarom, hogy legyél.« Ez lesz a búcsúnak a legnagyobb öröme és kincse, amit haza lehet vinni” – fogalmazott. Kamill atya szerint a Havas Boldogasszony-ünnep valódi ajándéka ez a mondat, amelyben ott rejlik az isteni szeretet egyszerűsége, mélysége és személyessége. 

A hivatásokért felajánlott szentmise után egész estés – sőt, egész éjszakás – lelki program kezdődött Alsóvároson. Előbb ünnepi zsolozsmát imádkoztak a hívek közösen a ferences testvérekkel, majd görögkatolikus Szent Liturgiát mutatott be Kocsis Fülöp metropolita. 

Ezt követően a Ferences Világi Rend vezetésével szabadtéri keresztúton vehettek részt az egybegyűltek, amelyet szentségimádás követett a quadriumban, dicsőítő énekekkel, az Eleven Tűz Együttes zenei szolgálatával. Éjfélkor gyertyafényes szentmisét celebrált Ocsovai Grácián OFM atya az elhunytakért, a hajnali hat óráig tartó virrasztást pedig Mészáros Levente ferences testvér vezette.

A búcsú második napján, vasárnap délelőtt az édesanyai és édesapai hivatásokért Fejes Antal OFM által bemutatott szentmise után a hívek a szabadtéri oltárnál gyülekeztek, ahol Mária-köszöntő énekcsokor hangzott el Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde zenei szolgálatával. A zarándokcsoportok ünnepélyes fogadása során Kárpáti Kázmér OFM atya külön is köszöntötte azokat a közösségeket, akik gyalogosan, imádsággal és hittel érkeztek a Szűzanyához. Kázmér atya szeretetteljes köszöntőjében külön figyelmet szentelt három zarándokcsoportnak, akik az alsóvárosi búcsúra érkeztek. 

A Szentmihályról érkezett zarándokcsoport hajnalban még úgy jelezte, hogy hatan indulnak útnak – ehhez képest végül húsz főre nőtt a gyalogosok létszáma. Kázmér atya külön kiemelte, mennyire fontos, hogy többségében férfiak alkották a csoportot, akik bátran vállalták hitüket: kereszttel, zászlóval, lobogóval vonultak végig a városon, és hittel tettek tanúságot Krisztusba vetett bizalmukról. 

A második csoport, a gyálarétiek, nemcsak templomi jelenlétükkel, hanem a mindennapokban is élő, kezdeményező közösségként mutatnak példát – olyan közösségként, amely nem a papra vár, hanem maga is szervezi az egyházközség életét. 

A harmadik, legnépesebb csoport Domaszékről érkezett, több mint hatvan fővel. Kázmér atya külön örömét fejezte ki, hogy a nyár közepén nem máshová mennek, hanem a Szűzanyához jöttek: „Olyan ez, mint amikor nagymamához megyünk, nemcsak a túrós lepényért, hanem a mosolyáért is, mert senki más nem tud úgy figyelni ránk.” Hozzátette: a népviselet és a gyermeki lelkület, amellyel a domaszéki gyermekek és fiatalok érkeztek, azt az élő hitet tükrözi, amelyről Jézus is azt mondja: ilyeneké az Isten országa.

A zarándokcsoportok ünnepélyes fogadását követően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be a szentmisét, amelyet körmenet zárt. Prédikációjában Máriára mint a Segítő Szűzre irányította a figyelmet. 

Felidézte a kánai menyegző történetét, ahol Jézus első csodáját édesanyja kérésére tette, és hangsúlyozta: Mária ma is közbenjár értünk, és Jézushoz vezet bennünket. Mint mondta, Isten Márián keresztül jött közénk, emberi arccal és névvel, és Mária az, aki először ölelte magához Jézust, és utoljára tartotta a karjában a keresztről levett testét. A püspök kiemelte, hogy Mária nélkül a megtestesülésről, a megváltásról sem tudnánk beszélni, hiszen ő volt Isten eszköze, aki által Jézus emberré lett. A mai világban, amikor gyakran kérdéses, hol kezdődik az élet és van-e értelme a szenvedésnek, Mária példája arra tanít, hogy mit jelent életet adni, életben tartani, és a kereszt alatt is életben maradni. Mária a remény zarándoka – tette hozzá –, aki segít minket is abban, hogy egymás segítőivé váljunk, és megőrizzük a hitet egy közömbösebb világban is.

Az ünnepi szentmisét és a körmenetet követően a búcsú délutáni programja csendesebb, elmélyülésre hívó szakaszba lépett. Ebédidőben kegyhelytörténeti bemutató és idegenvezetés várta az érdeklődőket a templomban, a kolostor falai között és a gyógynövényes kertben. A lelki elmélyülés a betegek imaórájával folytatódott, amelyet Kardos Mihály atya vezetett – az a szegedi pap, aki mindkét lábát elveszítve is a hit tanúságtevője maradt, s akinek Ferenc pápa a Szent István-bazilikában kezet csókolt.

A Zatykó László atya által bemutatott betegek szentmiséjét és a betegek szentségének kiszolgáltatását követte a búcsú záróeseménye: az ünnepi hálaadó szentmise, amelyet Berhidai Piusz OFM tartományfőnök atya celebrált. 

Piusz atya szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Mária példája nemcsak Jézushoz való közelségében áll előttünk, hanem abban is, ahogyan befogadta Isten szándékát – és ez számunkra is személyes meghívás. Kiemelte, hogy az emberi szabadság nem abban áll, hogy mindent tudunk és irányítunk, hanem abban, hogy Istenhez kapcsolódva szabadon választhatjuk az ő akaratát. „Isten szabadnak teremtett, és ez a szabadság a vele való kapcsolatban tud kibontakozni” – mondta, hozzátéve: ez a „tiszta szabadság”, amely nem önkényes függetlenség, hanem a kegyelmi élet tere. A szentírási és liturgikus képek mentén rámutatott, hogy mindannyiunk hivatása Isten igéjének befogadása és megvalósítása a hétköznapokban – úgy, ahogyan Mária is tette.

***
Gál Emília
Fotók: Vargáné Bögi Veronika, Gyuris Gellért, Varga Dorottya, Kerekes Photography
Ferences Média 2025