Úgy gondoltam, hogy egy hagyományos ünnepi megemlékezésre érkeztem, amikor szeptember 3-án, péntek délután 5 órakor helyet foglaltam a Nemzeti Színház zsúfolásig megtelt dísztermének utolsó sorában. Majd amikor három órával később felálltam a helyemről, és a kijárat felé indultam, tudtam, hogy ez a múltidézés nemcsak bennem, hanem minden jelenlévőben egy reményteli előretekintéssé vált. A lelkesítő beszédek, az egymást követő megindító produkciók, a ferencesek jelenléte és az a légkör amely e nagy múltú intézmény egykori és jelenlegi tagjai által megvalósul, mind hozzájárultak ehhez a tapasztalathoz. Ahhoz az élményhez, amelyről egy diák az előadást követően így beszélt: „Most értettem meg, hogy miért kell ide járnom.”
Az est házigazdája, Andrássy Máté, 1999-ben végzett öregdiák köszöntőjében az iskola alapítását idézte fel. „Az esztergomi ferences gimnázium 1931 szeptemberében nyitotta meg kapuit a diákság előtt. Az alapító atyák – Hársligethy-Vinkovits Viktor tartományfőnök, Nagy Arisztid rektor, Weisz Richárd igazgató, Burka Kelemen, az első osztályfőnök és Illés testvér, az első prefektus – ekkor talán még nem is sejtették, hogy egy olyan nagyívű történelmi pálya első lépéseit teszik meg, amely 90 év elteltével is őrzi az ő szellemi örökségüket és azt a ferences karizmát, amely eleinte százak, majd ezrek életét határozta meg.”
Ezt követően Michael August Blume apostoli nuncius fordult a diákokhoz: arra kérte őket, hogy sose veszítsék el a Jóistennel való kapcsolatot, mert az életük Istennel lesz igazán szép és teljes. „Sok diák van Magyarországon, de ti egy különleges csapat vagytok: olyan szerető szülőket kaptatok Istentől, akik a ferences testvérekhez küldtek titeket, egy olyan iskolába, amely a hit kincsét ajándékozta nektek” – mondta az amerikai nuncius. Kiemelte, hogy egy egyházi oktatási intézmény sosem lehet versenyistálló, hiszen egy ilyen iskola célja elsősorban nem a tudás átadása és a diákok eljuttatása az érettségiig, hanem annak megtapasztaltatása, hogy Krisztus jelen van a mindennapi életünkben. „Gondoljatok arra, hogy Ő az örök életre hív benneteket, és terve van mindnyájatokkal. Istennek terve van azzal, hogy ferences diákok vagytok.”
A Babits Mihály Színház társulata az Assisi Szentje című, Szent Ferenc életéről szóló misztériumjátékot mutatta be. Az egyesület a rendalapító hivatásának első lépéseit vitte a színpadra modern kosztümökben, egyszerű díszletekkel. A megemlékezésen jelen volt Barsi Balázs atya is, aki az est végén így szólt a színdarabról: „Megmondom őszintén, hogy sosem szerettem, ha múltban játszódó darabokat nem az adott kort idéző jelmezekben játsszák, de most meggyőztek. Csodálatos volt, ahogyan ezek a fiatalok a kivetített Giotto-képek előtt nyers és egyszerű tisztasággal élték át Szent Ferencnek ezt a nagy döntését. Megmutatták azt, amit az igazgató úr is elmondott: a Franka egy sziget. De szerintem nemcsak sziget, hanem Noé bárkája is, mert nem kirekesztettük az emberiséget, hanem bementettük ebbe a hajóba” – mondta a szerzetes.
Az eseményen jelen volt Soltész Miklós államtitkár is, aki ünnepi beszédében a kommunizmus idejére emlékezett vissza. Elmondta, hogy hatalmas dolognak tartja mindazt, amit a ferences atyák a kilencvenes évek előtt megtettek az intézményért, majd arra biztatta a diákokat, hogy vegyenek részt a napokban kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményein, hiszen azok életre szóló élményekké válhatnak.
A Naphimnusz Assisi Szent Ferenc egyik legismertebb költeménye. Az est teljességéhez nélkülözhetetlen volt Horányi László Jászai Mari- és Bánffy Miklós-díjas színművész szavalata, aki különleges erővel töltötte meg nemcsak a verset, hanem a jelenlévők lelkét is. Az élményt zenei aláfestés, a Szent Ferenc életéről szóló híres film, a Napfivér, Holdnővér főcímdala kísérte. Az ünnepség első részét Palojtay János zongoraművész játéka zárta, aki Liszt Ferenc Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak című virtuóz darabját adta elő.
Nem lehetett egyszerű feladat Dózsa Endre 2016-ban végzett öregdiáknak, hogy FRANKA 90 címmel olyan kisfilmet készítsen, amely egyszerre szólítja meg a jelenlévő öregdiákokat és támogatókat, de a mostani frankás ifjakat is. A második felvonás első perceiben levetített filmen több könnyes szempár is feltűnt: idős öregdiákok meghatódva emlékeztek vissza az intézményben töltött éveikre. S ahogyan felidézték az iskola nehéz éveit, észrevettem, hogy többedmagammal szintén könnybe lábadt szemekkel ültünk a színházteremben.
A filmvásznon a múltat láttuk, ezt követően azonban Berhidai Piusz tartományfőnök és Szánthó Gellért igazgató beszédei a jövőbe tekintettek. „Szent Ferenc a vágyak embere volt – kezdte beszédét a provinciális –, aki az igazi öröm keresésére indult. Amikor ez a törekvése egyértelműen istenkeresés lett, odahagyta a családi otthon biztonságot adó melegét, kivonult a városon kívülre, és három fontos találkozást élt meg. Találkozott Istennel, kapcsolatba került a másik emberrel – még a leprásokkal is –, s harmadszor: felnyílt a szeme a teremtett világra. Ez a hármas találkozás, ez a ferenci hittapasztalat kovászként hatotta át az emberek szívét, és kovászként hatja át mindazokat az intézményeket is, amelyek a Kisebb Testvérek Rendje körül születtek az évszázadok alatt.”
A tartományfőnök arról is beszélt, hogy ez a Szent Ferenc-i mentalitás és gyakorlat egy olyan iskola életét is tudja alakítani, ahol tizenéves fiúk nevelődnek: akik szintén mind a vágyak emberei, akik otthagyják a családi otthont, hogy önálló felnőtt, hívő emberekké váljanak. Bár egy intézmény az állandóságával időtlenséget sugall, maga is ki van téve az idő próbájának, és az őt körülvevő változékony világ szeszélyeinek.
„Ferencesként ma este arra is gondolok, hogy milyen szép az, hogy e gimnázium sorsa szorosan és elválaszthatatlanul összefonódott egy szerzetesközösségével. Amikor az esztergomi kollégiumot megalapították, akarva-akaratlanul egy szimbiózis vette kezdetét, ugyanis nehéz megállapítani, hogy egy-egy időszakban a rend éltette az iskolát, vagy fordítva: az iskola a rendet. A Jóisten humora és gondviselése is, hogy a kommunizmus éveiben – amikor korlátozni akarták a szerzetesek életét és szolgálatát – épp egy olyan intézményt hagytak meg, amely évtizedekig hivatásokkal látta el nemcsak a ferences rendet, hanem az egész magyar egyházat is. Ez az esztergomi ferences intézményegyüttes egy teremtő és teremtett világ, amelyet az emberi méltóság, a testvéri közösség, a keresztény hit és élet, az egyszerűség, az alázat és az öröm jellemez.”
Beszéde végén Piusz testvér arról elmélkedett, hogy egy jubileum értelmét az a fajta történelemidézés adja meg, amely képes a jövőbe tekinteni és tisztázni a jelen feladatait. A jövő ma is csak azoknak az erejéből fakad, akik mély gyökeret eresztettek, és hitük tiszta gazdagságából élnek.
Ezt követően egy Babits-kompozíciót láthattunk: az iskola kórusa a költő Zsoltár gyermekhangra című versét énekelte el. A darab végén Trill Bertalan 11. osztályos tanuló az énekkar kíséretében Babits Mihály Zsoltár férfihangra című költeményét szavalta el. E két mű az iskola ars poeticáját is tükrözte: egy iskola, ahol a fiúk férfiakká válnak.
Megemlékezésében Szánthó Gellért először az iskola azon időszakát idézte fel, amikor az sok évtizeden át ellenséges környezetben működött, és egy önálló zárt sziget volt a társadalomban: olyan hely, amelyen belül egészen más értékek szerint éltek az emberek, mint az őket körülvevő világban. „De milyen szerepe lehet a jövőben a Frankának egy olyan környezetben, amelyben szabad a vallásgyakorlás, és amikor kétszáz keresztény iskola várja a fiatalokat? Bár ma az előző 90 évet ünnepeljük, beszédemben előretekintve erre a kérdésre keresem a választ. Úgy gondolom, hogy a múltról a tények alapján, a jövőről hittel kell beszélni. Én hiszem, hogy az országnak szüksége van erre az iskolára. A Szent Ferenc által mutatott életpélda megismerése a 21. században talán sokkal fontosabb, mint eddig valaha a történelem során. Ma, amikor az önérvényesülés és az önmegvalósítás eszméje vezeti a legtöbb életet, hatalmas kincs a ferenci alázat és a közösségért való alárendeltség megismerése.”
Az igazgató szerint századunk legtöbb problémájára megoldást nyújtana, ha a következő generációk megismernék Assisi szentje életét, és magukévá tennék gondolkodását: beleértve Szent Ferencnek a természethez és az elesettekhez való kapcsolódását is. A Frankát olyan szigethez hasonlította az intézményvezető, ahol biztos szabályok és határozott értékek mentén folyik az élet. Ahol van jó és rossz, és ezek nem nézőpont kérdései. Ahol van fekete és fehér, és ezek nem csupán a szürke árnyalatai.
„Még nagyon sok imára van szükségünk ahhoz, hogy az iskola jövője méltó legyen annak múltjához. Imádkoznunk kell olyan szülőkért, akik annyira szeretik gyermekeiket, hogy el tudják engedni kezüket. Szükségünk van a jelenlévőkhöz hasonló támogatókra, valamint az elhivatott nevelőkre is. Főként pedig imádkozzunk olyan ferences szerzetesekért, akik vállalják, hogy az evangélium hirdetését és Szent Ferenc követését a diákok nevelésén keresztül valósítják meg. Kérjük az Urat olyan fiatalokért, akik a szerető otthon kényelmét és szabadságát otthagyva beköltöznek a kollégiumba, hogy egy új közösség részei legyenek, és a nevelőktől, diáktársaiktól tanulva keresztény férfiakká váljanak.
A múltunkat az áldozatok, a mély emberi kapcsolatok és a vidám percek teszik értékessé. A jelenben büszkén tekinthetünk a köreinkben ülő diákjainkra, akiktől nagy dolgokat várunk még. A jövőnket pedig a Jóistenre bízzuk, és reméljük, hogy az előző évtizedekhez hasonlóan továbbra is segíti iskolánkat.”
A megemlékezés végén az iskola kórusának műsorát hallhattuk Pálmai Árpád karvezető irányítása mellett. Ezt követően felcsendült a Szózat, valamint a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium himnusza, amelyet harsogva énekelt együtt a több száz jelenlévő.
Az ünnepség utáni állófogadáson mosolygós arcokkal, kedves tekintetekkel találkoztam. Egy édesapa bevallotta, hogy több katarzist is megtapasztalt a színházban, és úgy gondolja, hogy szegényebbek lennének, ha nem élhették volna át ezt a fantasztikus élményt az iskola egykori és jelenlegi diákjaival, tanáraival. Mások arról a büszkeségről számoltak be, amit annak kapcsán éreznek, hogy a gyermekük ebbe az intézménybe járhat. A fiúk és nevelőik délután hajóval érkeztek a Nemzeti Színházba, s az est végén különbuszokkal tértek vissza iskolájukba, otthonukba. Bár a megemlékezés véget ért, egy részét mindenki magával vitte, s így alakítja az iskola tanulói, nevelői és mindazok szívét, akik kapcsolatba kerülhetnek az intézményből áradó szeretetteljes légkörrel.
Köszönet illeti Keppel Dániel és Kedves Ilona főszervezőket, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak az est megvalósulásához. Imádkozzunk, hogy a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium fennállásával továbbra is hirdethesse Szent Ferenc értékeit!
Ferences Média, 2021
Fényképek: Mudrák Attila
