Isten Fia szegénnyé lett értünk.

Hogyan olvassuk ma a Természet könyvét? – Teológus és biológus párbeszédben a Sapientia Főiskolán

2022.11.02 Címkék:

A „Természet könyve” témáról tartott előadást október 27-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Bagyinszki Ágoston OFM és Mészáros Lukács, a szentendrei Ferences Gimnázium Pro Progressio díjas tanára.

Az előadást megtisztelte jelenlétével Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora és Ujházi Lóránd, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet vezetője – ennek egyik kutatócsoportját képviselték az előadók is.

Gyerekkori emlékeinket idézték fel az előadók: többségünk számára az állatkertek jelentették a „természet könyvének” a fellapozását, az állatkertek mutatták meg az élővilág gazdagságát – fogalmazott Bagyinszki Ágoston. Lukács tanár úr azt is megosztotta, részben az állatkertek hatására lett biológus.

Az állatokat erősnek, sikeresnek látjuk gyakran, a „helyükön vannak” – és éppen ez teszi őket sebezhetővé. Ha megbomlik az egyensúly, elpusztulnak, ez pedig felkelti bennünk az együttérzést  – vetett föl Mészáros Lukács egy később kibontandó témát.

A Természet könyve (liber naturae) metafora történeti változásait Bagyinszki Ágoston vette végig. A teremtett világ a Szentíráshoz hasonlóan közvetíti alkotója gondolatait. „Logosz-csírák” a teremtmények, és ez méltóságot ad nekik. Ha pedig a szemlélődő figyelem is megjelenik bennem, Szent Ferenchez hasonlóan a testvéremeit fedezhetem fel bennük.

Ágoston atya utalt Francis S. Collins amerikai orvos-genetikus munkásságára, akihez többek között a Humángenom-projekt köthető. Collins Isten ábécéje című, már magyarul is olvasható könyvében elmondja, hogyan vált számára élménnyé Isten a természet révén.

Elődeink számára a láthatatlan szerzőt láthatóvá tette a természeti világ transzparenciája. Szentviktori Hugó (Hugo de Sancto Victore) írásaiban már a 11–12. század fordulóján megjelent a Természet könyve metafora: „Az egész, érzékeinkkel felfogható világ egy Isten ujja által írott könyvre hasonlít” – írta.

Bagnoregiói Bonaventura 1257 körül így fogalmazott a Breviloquiumban:

„…két könyv létezik, az egyik, a bensőbe írott könyv: Isten örök művészete és bölcsessége, a másik, a kívülre írott könyv: az érzékelhető világ. (…) a világegyetem tökéletességéhez olyan teremtmény is kellett, amely a kettős érzékeléssel egyszerre van felruházva, mind a bensőbe, mind pedig a kívülre írott könyv, azaz mind a bölcsesség, mind az isteni mű megismerése végett”.

Szintén Szent Bonaventura 1273 körül már kiemelte a szemlélődő figyelem szerepét és szükségességét is:

„…a teremtett világ mintegy kívülről írott könyv. Amikor a lélek látja ezt, feltűnik számára, hogy át kell mennie az árnyéktól a fényhez, az úttól a célhoz, a nyomtól a valósághoz, a könyvtől a valódi tudáshoz, amely Istenben van. Ezt a könyvet csak a legmagasabban szemlélődők képesek olvasni, nem a természetfilozófusok, mert ők csak a természetét ismerik a dolgoknak, de nem ismerik őket úgy, mint nyomokat.” (Collationes in Hexaemeron 12)

Ez a hagyomány „beleízesült” a keresztény gondolkodásba – folytatta a ferences rendi előadó, aki még egy írást a hallgatóság figyelmébe ajánlott: Giuseppe Tanzella-Nitti olasz csillagász-teológus írását, amely az Acta Pintériana 2016-os számában jelent meg magyarul.

A modernitás felé a fordulópontot Raimundus de Sabunde (kb. 1385–1436) jelentette; a kora modern szerzők közül ki lehet emelni például Galileo Galileit, aki 1623-ban az Aranymérleg című könyvében arra utal, hogy a Természet könyve hagyomány már összefonódik a matematikával, amelynek eszköztára segít megérteni a világegyetemet:

„A filozófiát ebbe a nagyszerű könyvbe, a világegyetembe írták bele, mely szüntelen nyitva áll a szemünk előtt. Ám ezt a könyvet nem érthetjük, ha előtte meg nem tanuljuk megérteni a nyelvet és olvasni a szavakat, amelyek alkotják. Ez a könyv a matematika nyelvén íródott, jelei a háromszögek, körök és más geometriai formák, melyek nélkül az ember számára lehetetlen akár egy szót is megérteni belőle; nélkülük az ember csak egy sötét útvesztőben bolyong.” (Aranymérleg 232)

A modern kori szerzők között elhangzott Carl von Linné és Charles Darwin neve, illetve magyar viszonylatban Széchenyi Istvánt citálta az előadó, aki A’ Kelet népében a természet „oly könnyen olvasható írásáról” szólt. A liber naturae gondolatkör megjelenésével a magyar irodalomtörténetben például Lukácsy Sándor foglalkozott, a Tiszatáj 1993/3 számában publikálta tanulmányát.

Bagyinszki Ágoston hangsúlyozta, a 19–20. század folyamán átrendeződtek a „társadalmi képzetek”, az egészre irányuló, „holisztikus” figyelem meggyengült. Többrétegűvé vált a természetélményünk; szétvált a molekuláris, anatómiai, pszichés szint, illetve a logosznak, az értelemnek a keresése, noha ezek a szintek mind fontosak.

Mi lett a Természet könyvével? Kialakult a diszlexiánk. Ütközésbe került a scientia (ratio) és a sapientia (intellectus). Művészettörténeti példát is hozott az előadó: két tengerparti tájképet, melyek közül a 20. századi mű alkotóját, David Hockneyt már az érdekli, ő hogyan tudja megkonstruálni a tengerpart értelmét.

Mit jelent ma a Természet könyvét olvasni? Négy modellt lehet azonosítani: az első, a „természeti anarchia” modellje számára már elveszett a vallási élmény felé mutatás. A második, a „természeti esztétikum” affektív (érzelmi alapú), szereti a természetet, de nem keres benne logoszt. A harmadik, a „természeti szimbolizmus” képviselői szerint meditálásra késztet, így „logosz-szikrák” is elérhetnekk (pl. Thomas Merton). A negyedik, a „természeti logika/verbalitás” szerint le kell porolni a Természet könyvét, így elevenné válik, és megtérésünkhöz vezethet (lásd Collins: Isten ábécéje).

Ezen a ponton ismét Mészáros Lukács vette át a szót, és visszautalt Szentviktori Hugóra, aki már a 12. század elején óva intette a tudósokat, látva, hogy „kettévált a tudás és a bölcsesség ösvénye” – ez okozza a diszlexiánkat is.

A 18–19. században a tudomány fő sodorvonalában – lásd Linné és Darwin munkásságát – még jelen van a Természet könyvének olyan olvasata, amely szerint a teremtmények a Teremtőről szóló tanítást közvetítenek – mutatott rá az előadó.

 „Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is.” (Darwin: A fajok eredete)

Azonban a 19. század második felétől jelentősen átalakult a természettudomány viszonya a Természet könyvéhez. A folyamat végének tekinthetjük Richard Dawkinst (1941– ), Az isteni téveszme és Az önző gén szerzőjét, aki szerint az „isten-hipotézis” cáfolható (ebben az állításában nincs semmi új). Amikor Dawkinst az egyházi gondolkodásról kérdezték, meglepő módon kifejtette: nem helyes, ha a vallás tudományos elméleteket fogad el. A hívő tudósok létét nagy bajnak tartja, a Természet könyve-értelmezést pedig károsnak; szerinte nem csak a tudomány zavarja a hitet, hanem fordítva is.

Mészáros Lukács kifejtette, a természettudományok rohamos specializációja zajlott az elmúlt 150 évben. Tudományágakra, részterületekre, kutatási témákra és team-feladatokra bomlott szét a hajdan egységes természetrajz, ami természetesen nem negatív folyamat, csak bizonyos értelemben a tudósok elszakadnak a természettől.

A specializálódás nem segíti a Természet könyve olvasását – jó esetben egy lapját látjuk a szakterületünkön. Mészáros Lukács egy mormotás élményét osztotta meg a hallgatósággal: a saját környezetében megcsodált állattal szemben az, ha csupán egy fogát vizsgáljuk laboratóriumi körülmények között, kevésbé vált ki istenélményt.

Sajnálatos módon, amíg a természettudomány elszakad a természettől, a társadalom jelentős része pedig elszakad a tudománytól, mert nem érti – ezért terjed annyi paratudományos elképzelés, félreértés, tudományos szkepticizmus.

A természettudomány megosztottsága szakmai téren is zavarja a tisztánlátást, többek között a klímaváltozással kapcsolatos kérdések terén is. A földi ökoszisztémák állandó változáson mennek keresztül, az élővilág evolúciós változásokkal és az ökoszisztémák áthelyeződésével válaszol a kihívásokra – a változás része a rendszernek. Azonban korábban 12 ezer év alatt nőtt 12 fokot a középhőmérséklet, ha ez az emelkedés 1000 évről egy-két évszázadra rövidül, az komoly problémát jelent. Míg korábban odább tudtak vándorolni a fajok, napjainkra a természetes ökoszisztémák már csak szigetszerűen vannak jelen a Kárpát-medence környékén, nincs hova vándorolni.

A változás dinamizmusa azonban nem teszi fölöslegessé a teremtésvédelmet, amely üdvtörténeti szerepünkkel is összefüggésben áll. A természetben isteni ígéret foglaltatik, lásd a Római levél 8,19-et: „a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását”. A természet tehát nem csupán háttér az emberi drámához.

Szerző: Verestói Nárcisz

Fotó: Gieszer Richárd

Ferences Média, 2022

 

Hozzászólások lezárva.