Az Assisiben ülésező ferences nagykáptalanon, május 21-én hat évre miniszter generálissá választották az amerikai Michael Anthony Perryt, aki az utóbbi két évben már ebben a tisztségben szolgálta a kisebb testvéreket. Ő Szent Ferenc 121. utóda a rend élén. A miniszter generálisnak mindig kettős a feladata: spirituális és adminisztratív vezető kell legyen.
A gyermeknap alkalmából az Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány, valamint az Autista Segítő Központ meghívására Gyöngyösre érkezik Lendvai Zoltán rédicsi plébános, a „gördeszkás pap”. Zoltán atya május 21-én 19 órakor a Kolping Házban előadást tart Sportos pápák címmel, 22-én pedig ízelítőt ad gördeszkás tudományából.
Jubiláló házasok zarándoklata, együtt járók és gyermekre vágyók lelkigyakorlata, a varsói érsek látogatása és a búcsújáróhely új létesítményeinek megáldása – események a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely 2015-ös naptárából. Kálmán Peregrin ferences atyával, kegyhelyigazgatóval a Magyar Kurír beszélgetett.
Assisi Szent Ferenc életét sokan írásba foglalták az évszázadok során. Szent Bonaventura (†1274) mint a szerzetesközösségéért aggódó elöljáró és mint korának teológusa fogalmazta meg, miben áll az az istentapasztalat és lelki út, amelyet a stigmatizált szent bejárt. Az életrajz megírásával Bunaventura támpontot adott a mindenkori ferenceseknek és mindazoknak, akik elindulnak az Istenhez vezető úton. A Szent István Társulatnál most megjelent kötet fordítója volt a vendége május 17-én a Katolikus Rádió Keresztény közéleti akadémia c. műsorának.
Oltárépítő asztalosok, nyomdászok, kertészek, sekrestyések, portások, fűtők és gépészek, akiknek a Miatyánk volt a zsolozsmájuk. A ferences rend egykori nem pap szerzeteseiről, a laikus vagy segítő testvérekről emlékezett meg Hegedűs Kolos Lánchíd Rádióban május 17-én. A Hitvilág című műsort itt meghallgathatja.
A Kisebb Testvérek Rendjének nagykáptalanja május 11. és június 7. között ülésezik Assisiben. Hagyomány a szerzetesi közösségben Szent Ferenc óta, hogy hatévente a rend bölcsőjének közelében, a Porciuncula-kápolna köré épített Angyalos Boldogasszony-bazilikában, illetve a mellette lévő Domus Pacis ferences vendégházban tartják az új rendi vezetés megválasztásával egybekötött találkozót.
A szentkúti szerzetesi találkozón április 25-én közel 600 szerzetes vett részt, 90 rend képviseletében. Az esemény egyik tanulságos része volt, amikor a Vatikánból érkezett Carballo érsek, a szerzetesi kongregáció titkára meghallgatta néhány szerzetes – Kovács Piroska Mária, Ullmann Péter Ágoston, Benvin Sebastian, Dobszay Benedek és Víg Rita – tanúságtételét, majd válaszolt kérdéseikre. A Katolikus Rádió erről készült összefoglalóját (Keresztény közéleti akadémia, május 10.) itt meghallgathatja.
Kilencven rend közel hatszáz képviselője zarándokolt el április 25-én Szentkútra. A találkozón jelen volt José Rodríguez Carballo érsek, a vatikáni szerzetesi kongregáció titkára. A főpap, aki ferences szerzetes és korábban a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója volt, őszinte, baráti, reményt sugárzó szavakkal fordult a jelenlévőkhöz. Kérte őket, hogy szenvedélyesen éljék hivatásukat, ne legyenek középszerűek, vagy lusták, mert ilyen fogadalmakat nem tettek. Hassa át életüket a feltámadás öröme, ne morcos vénkisasszonyokként, vagy agglegényekként éljenek, hanem anyák és apák legyenek, ahogyan Ferenc pápa kéri tőlük. A Lánchíd Rádió Hitvilág című műsora közvetlenül a beszéd elhangzása után megszólaltatta a különböző rendek képviselőit, többek között Várnai Jakab, Várszegi Asztrik, Németh Emma, Forrai Tamás, Kiss Didák, Ulrik Monika, Ábrahám Béla, Szilvay Jerne szerzeteseket. A műsort itt meghallgathatja.
A közelmúltban megújult Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyre múlt szombaton kilencven rend közel hatszáz képviselője zarándokolt el. A találkozón José Rodríguez Carballo érsek, a vatikáni szerzetesi kongregáció titkára tartott elmélkedéseket és szentbeszédet . A vatikáni főpap által mondottakról Depaula Flavio szalézi és Szabó József ferences beszélt május 1-én a Katolikus Rádióban. A műsor itt meghallgatható.
Hivatások vasárnapjához kapcsolódóan április 25-én tartották Mátraverebély-Szentkúton a megszentelt élet évének egyik főeseményét, a szerzetesek találkozóját, közel hatszáz résztvevővel. A megújult kegyhelyen a szerzetesi kongregáció titkára, a ferences José Rodríguez Carballo érsek tartott előadást és válaszolt a magyar szerzetesek kérdéseire. E beszélgetésről hallgassák meg a Katolikus Rádió összeállítását, amely április 30-án hangzott el a Reggeli Riport című műsorban.
„Megerősítő volt látni, hogy vannak szerzetesek Magyarországon, akik küzdve a mindennapok nehézségeivel és kísértéseivel, elszántan, Istenbe kapaszkodva akarnak az Örömhír tanúi és jelei lenni a világban” – ezekkel a szavakkal összegezte a Szent Ferenc kisnőverei közösség egyik novíciája az április 23-26 közötti szentkúti szerzetesi zarándoklatot. A szép írást köszönettel fogadtuk és közkinccsé tesszük.
A mátraverebély-szentkúti kegyhelyen rendezték meg április 25-én a megszentelt élet évének egyik kiemelt eseményét, a magyarországi szerzetesrendek találkozóját. José Rodríguez Carballo OFM, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció titkára volt a rendezvény vendége. A Magyar Kurír tudósít az eseményről.
A Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan július 5-én tartják Szentkúton az együtt járók, a jegyesek, a fiatal házasok, illetve a gyermeket várók és a gyermekre vágyók zarándoklatát. A búcsús nagymise főcelebránsa és szónoka Bíró László családpüspök lesz. A különlegessége ennek a hétvégének, hogy péntektől a püspök lelkigyakorlatot vezet az akkorra már teljesen megújult nemzeti kegyhelyen a búcsúra érkezőknek. Az eseményről Bíró László nyilatkozott a Katolikus Rádiónak április 24-én. A Reggeli Riport című műsort itt meghallgathatja.
A megszentelt élet éve alkalmából pénteken száznál több szerzetes indult egynapos gyalogos zarándoklatra Szécsényből Szentkútra, ahol másnap, szombaton a magyar szerzetesség nagy seregszemléjét tartják. Több száz szerzetest várnak a ferencesek vezette nemzeti kegyhelyre. Erről az eseményről és a szerzetesek éve más programjairól Labancz Zsolt piarista tartományfőnök beszélt a Katolikus Rádióban április 23-án. A Reggeli riport című műsort itt meghallgathatja.





