Ha jártunk már október 3-án este ferences templomban, könnyen észrevehettük, hogy nem a szokásos hétköznap esti szentmisére érkeztünk. A ferences plébániák közösségei ezen az estén azért gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek Assisi Szent Ferenc – idén 791 évvel ezelőtti – haláláról.
A ferences rendtartomány meghívására hazánkba látogatott és két templomban koncertet adott a kairói Shabab El Anba Rewis nevű kopt egyházi kórus és kamarazenekar augusztus utolsó és szeptember első napján. Az esemény kapcsán Várnai Jakab ferencessel, a Sapientia rektorával és Semjén Gabriella karnaggyal beszélgetett a Katolikus Rádió szerkesztője. A szeptember 26-án elhangzott Világ-egyház című műsor itt meghallgatható.
Fotó: Váli Miklós
Komoly elismerésben részesült a KETEG, vagyis Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban képzés, amely a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola keretében zajlik. A Jozeph Ratzinger – XVI. Benedek nevét viselő alapítvány 30 ország 170 egyeteméről érkezett 367 pályamű közül magyar pályázatnak ítélte a két első díj egyikét, melyet szeptember 27-én adnak át a Vatikánban. Ebből az alkalomból készített beszélgetést a Lánchíd Rádió Baritz Laura domonkos nővérrel, a KETEG szakfelelősével, Várnai Jakab ferences rektorral és Tóth Józseffel, az ÉRME elnökével. A szeptember 24-i Hitvilágban elhangzott anyag itt meghallgatható.
Szent Ferenc nevezetes negyvennapos böjtje és egy kebelbe rejtett nyúl története. A Trasimeno tó egyik szigetére kalauzolta el Varga Kapisztrán atya a Katolikus Rádió hallgatóit. A Templom-tér-kép szeptember 24-i adása itt meghallgatható.
Fotó: Walla Bernadett
A spoletói székesegyházban avatták szentté 1232-ben Páduai Szent Antalt és itt van eltemetve az itáliai reneszánsz nagy alakja, Filippo Lippi. Nem mellesleg e városban kapott választ Szent Ferenc az Úristenhez intézett kérdésére, amely így hangzott: „Mit akarsz Uram, hogy cselekedjek?” Varga Kapisztrán ferences történész ide kalauzolta a Lánchíd Rádió hallgatóit szeptember 17-én. A Hitvilág című műsor itt meghallgatható.
Walla Bernadett felvételei
Balázs Jeromos testvér Szent Ferenc stigmatizációja ünnepének előestéjén a pasaréti templomban tette le örökfogadalmát. Az ünnepi esemény előtt nyilatkozott a Katolikus Rádiónak Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a rendi utánpótlás helyzetéről illetve a rendi korfa alakulásáról. A szeptember 16-án elhangzott Reggeli riport című műsor itt meghallgatható.
Fotó: Gieszer Richárd
Negyed órával ikertestvére után, vagyis kisebb testvérként, mindenki számára meglepetésként jött a világra hetven éve, 1947. szeptember 15-én Zatykó László, aki 20 évvel később, vagyis most 50 éve a Kisebb Testvérek Rendjében tett első fogadalmat. Az orosz-magyar szakos paptanár először Szentendrén tanított, majd két évtizeden át a rendi utánpótlás nevelésével foglalkozott, de közben két évig még a szovjet idők végnapjaiban Kárpátalján végzett missziós munkát . Manapság a szegedi rendház tagjaként többek között Petri György, Esterházy Péter és Kertész Imre műveiben megbúvó keresztény értékek felfedezésére tanítja környezetét. Nála vendégeskedett a Lánchíd Rádió szeptember 15-én. A Kettesben című műsor itt meghallgatható.
A ferencesek egyik örök fiatal nagy öregje, Zatykó László 1947. szeptember 15-én látta meg a napvilágot és szintén szeptemberben 50 éve, hogy letette szerzetesi egyszerű fogadalmát, amelyet ő már akkor örökfogadalomként élt meg. E kettős évforduló apropóján két rendtársát szólaltatta meg a Katolikus Rádió. A szeptember 15-én elhangzott műsor itt meghallgatható.
A ferences rendtartomány meghívására hazánkba látogatott és két templomban koncertet adott a kairói Shabab El Anba Rewis nevű kopt egyházi kórus és kamarazenekar augusztus utolsó és szeptember első napján. Az eseményről a vendéglátó kórus karnagya, a Szent Angéla Ferences Gimnázium énektanára, Semjén Gabriella adott interjút a Katolikus Rádiónak. A szeptember 8-án elhangzott riport itt meghallgatható.
Fotó: Váli Miklós
Szécsényt az időjárás jelentésekben általában az ország leghidegebb településeként szokták említeni. Lelki értelemben azonban egyáltalán nem a hidegség jellemző az itteniekre. Mindez jelentős részben a sok évszázada itt működő ferenceseknek köszönhető. A Lánchíd Rádió a nógrádi kisvárosba látogatott szeptember 10-én. A Hitvilág című műsor itt meghallgatható.
Az umbriai San Urbano melletti ferences remeteségbe zarándokolt a Lánchíd Rádió Varga Kapisztrán atyával. Szent Ferenc itt változtatta a vizet remek borrá és még egy angyal is hegedült neki. A szeptember 3-án elhangzott Hitvilág itt meghallgatható.
Fotó: Walla Bernadett
A Ferences Alapítvány és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szervezésében augusztus 24-én és 25-én tartották a III. Ferences Pedagógiai Napokat Esztergomban. A rend által fenntartott hat közoktatási intézményből közel 200 pedagógus vett részt találkozón. A Katolikus Rádió helyszínen készített interjúi szeptember 3-án hangzottak el a Keresztény közéleti akadémia c. műsorban, amely itt meghallgatható.
Szeptember 3-án, vasárnap visszatért zenei szolgálatába a Boanergész együttes, és ezzel újra kezdetét vette a következő nyári szünetig tartó, zenés „félnyolcas” misék sorozata Budapesten, a Margit körúti ferences templomban. A zenekar a június 18-i ünnepélyes Te Deum után nyári szünetre búcsúzott. A szünidőben esténként csendes miséket tartottak – egészen a múlt vasárnapig.
„Ez mindig kolostor volt, de most zsiványok lakják, nem az Isten rabjai” – vallja a márianosztrai kegytemplom melletti épületről Borsos József pálos plébános, aki egykor esztergomi ferences diák volt, és eredetileg ferences szeretett volna lenni. A Börzsönyben található ősi búcsújáróhelyre látogatott a Lánchíd Rádió augusztus 20-án. A Hitvilág című műsor itt meghallgatható.
Lassan 30 éve, még a szovjet időkben tértek vissza a ferencesek az egykori Ugocsa vármegye központjába, a kárpátaljai Nagyszőlősre, ahonnan számos környékbeli település híveit részesítik lelkipásztori szolgálatban. A város központjában lévő egykori kolostorukat és a hozzá tartozó templomot jóval később kapták csak vissza, ott ma lelkigyakorlatos házat működtetnek. A mostani kolostoruk igen szerény és eléggé eldugott helyen van, viszont egyik kéményükön népes gólyacsalád talált otthonra, a szomszéd udvarából pedig idehallatszik a disznó röfögése. A ferences szerzetesek lakhelyét Magyar Gergely házfőnök mutatja be és a gólyákról illetve gyógynövényekről Márió atyának is volt mondanivalója a Katolikus Rádió számára. A riport augusztus 31-én hangzott el, és itt meghallgatható. (A gólyák időközben melegebb éghajlat felé vették az irányt – tudtuk meg Gergely atyától –, de a ferencesek jövőre is szeretettel várják a társbérlőket.)
Az arab világ legnépesebb keresztény közössége az egyiptomi kopt ortodox egyház, amelynek gyökerei az újszövetségi időkig nyúlnak vissza. Ma sajnos ők is fenyegetettségben élnek. Az iszlám fundamentalisták terrorcselekményei következtében legújabb kori vértanúik száma szinte nap mint nap gyarapszik. Ezért is fontos, hogy a magyar keresztények imáikba foglalják, támogassák és szolidaritásukról biztosítsák őket. Mindennek kifejezésre juttatására két remek alkalom nyílik a közeljövőben, ugyanis hazánkba látogat és két szerzetesi templomban koncertet ad a kairói ’Shabab El Anba Rewis” nevű kopt egyházi kórus és kamarazenekar.
Ferencesek, Shakespeare, sör, földalatti, parkok, galériák. Egy esztergomi paptanár vakációja a brit fővárosban. Az élménybeszámoló a Katolikus Rádió Anzix című utazási magazinjában augusztus 23-án hangzott el. A műsor itt meghallgatható. (A képen nem az atya londoni utipoggyásza, hanem a minapi 200 fős gyalogoszarándoklat összrakománya. )