Hallgatnivaló

Nagyboldogasszony napjától Szent István ünnepéig – Szabó Péter OFM a hamarosan induló Ferences Ifjúsági Zarándoklatról

Szabó Péter OFM évek óta részt vesz a ferences zarándoklat szervezésében, amely két éve lett kimondottan ifjúsági esemény (jóllehet teljes családokat most is szívesen látnak). Ő a rendezvény lelkiségi részéért felelős; Jeromos testvér tartja a kapcsolatot a falvakkal, plébániákkal, amelyeken áthaladnak; Mihály testvér felelős a technikai oldalért, plakátokért, a hirdetésért. 
 
A technika kapcsán, mulatságos neve miatt külön megemlékeztek a beszélgetésben a bömbinek becézett háton vihető hangszórókról is, amelyekre nagy szükség van, például amikor széthúzódik a 150-200 fős menetoszlop.
 
A hosszabb szakaszok jó lehetőséget jelentenek a mélyebb személyes beszélgetésekre és az imára is — osztja meg Péter testvér.
 
Az idei zarándoklat vezérgondolatáról elmondta: mivel a résztvevők is általában útkeresésben vannak, Szent Ferenc útkeresésébe, a megtérése időszakába igyekeznek bekapcsolódni a zarándoklat során; ehhez Celanói Tamás egyik Szent Ferenc-életrajzából visznek részleteket; és innen származik a mottó is. 
 
A jelentkezés már a finisbe ért, augusztus 1-jén zárul le; szép számmal jelentkeztek eddig a fiatalok — tudjuk meg a beszélgetésből, melyet Szerdahelyi Csongor készített Péter testvérrel, és amely július 27-én hangzott el a Katolikus Rádió Reggeli riport című műsorában.
 
További információk a zarándoklatról ITT olvashatók.
 
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
 
Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum