A karácsony volt Assisi Szent Ferenc legkedvesebb ünnepe. Számára ez volt az ünnepek ünnepe, amelyet különleges módon akart megülni. Miért? Mert Isten úgy döntött, hogy emberi testben születik közénk. Mert az Ige megfogant a Szűz méhében. Mert a mi Istenünk nap mint nap megszületik az oltáron az eucharisztikus Kenyérben. De mindenekelőtt Isten hatalmas szeretete miatt, amely a megtestesülésben tárul fel, és amely valójában a karácsony lényegi magva. Pat McCloskey OFM írása vezet be minket a megtestesülés titkába és Assisi Szent Ferenc grecciói karácsony-ünneplésébe.

Ferenc úgy érezte, hogy karácsonykor elégtelen módon ünneplik ezt a szeretet. Úgy gondolta, korának hagyományos liturgikus ünneplése nem képes igazán felébreszteni és megérinteni az emberek szívét.

1223 decembere volt. Ferenc nem sokkal azelőtt tért vissza Rómából, ahol III. Honoriusz pápa 1223. november 29-én jóváhagyta reguláját. Celanói Tamás és Szent Bonaventura írják le, mi is történt, és milyen előkészületek zajlottak karácsony ünnepe előtt mintegy tizenöt nappal, a Rieti-völgyben fekvő kicsiny Greccio nevű falu határában. Íme Celanói Tamás beszámolója:

„Élt azon a környéken egy bizonyos János nevű jó hírű, de még jobb életű ember. Boldogságos Ferenc nagyon szerette ezt az embert (…). Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: »Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán«. A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.” (CÉ1 84)

A betlehemi események dramatizált újrajátszásában Ferenc Jézus születésének egyszerűségét és szegénységét, kényelmetlenségét és alázatát akarta felidézni. Leginkább azonban Isten szeretetének misztériumát akarta ünnepelni – azt a szeretetet, amely egy pólyába takart gyermekben vált kézzelfoghatóvá, és amely képes újjáteremteni a világot. Ezt a szeretetet Ferenc úgy jelenítette meg, hogy a grecciói barlangban az emberek elé állította a betlehemi barlang képét.

Egy új Betlehem

Ferenc és testvérei számára abban rejlett az egyház megújításának legnagyobb nehézsége, hogy éppen azokhoz értek el szavukkal, akik már keresztények voltak. Az emberek ismerték a történeteket és a tanítást – akárcsak mi. Láttak már más ábrázolásokat is Jézus születéséről.

A szíveket azonban újra meg kellett érinteni. Hogyan lehet hirdetni Isten szavát azoknak, akik úgy gondolják, hogy már értik azt? Hogyan lehet úgy hallgatni az Evangéliumot, mintha először hallanánk annak történeteit? Hogyan érte el Ferenc az emberek szívét egy olyan üzenettel, amelyet már sokszor hallottak? Úgy, hogy Isten szeretetét látható módon tette jelenvalóvá, amikor az emberek szeme elé állította Betlehem képét.

A szentmisén Ferenc szavakkal is prédikált, ám a megtestesülést „a szemléltetés eszközeivel” tette valóságossá és közelivé: ökröt, szamarat, jászlat, barlangot, énekeket használt. A helyszín nem pusztán azt a régvolt eseményt segített megünnepelni, amely azelőtt 1200 évvel történt, de megnyitotta az emberek szívét Isten szeretete és Krisztus valóságos jelenléte előtt. „Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.” (CÉ1 85)

Szent Bonaventura arról ír, hogy Ferenc példája képes felrázni a hitükben elrenyhült embereket. A hit kihűlt. Celanói Tamás így ír Velita János látomásáról: „A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.” (CÉ1 86)

Ferenc oltárt is helyeztetett a jászol fölé, hogy megmutassa a kapcsolatot a testben született, jászolba helyezett Jézus és a szentségi módon az oltáron nap mint nap jelenvalóvá levő Jézus között. Élettelen gyermek jelent meg a jászolban, ám amikor Ferenc lehajolt, hogy felemelje, életre kelt karjaiban. Ez annak szimbóluma volt, ahogy Krisztus a pap kezében életre kel az oltáron. A kutatók szerint ez a grecciói események leghelyesebb értelmezése: a jászolban történt emberi születés és az oltáron naponta végbementő szentségi születés megjelenítése történt.

Ferenc karácsonyra – mint Isten szeretetének megnyilvánulására – irányuló figyelme a megtestesülés új megértését adta. A legtöbben úgy tanultuk meg, hogy Isten azért küldte el a Fiát, hogy emberré legyen, és helyrehozza Ádám és Éva ősbűnét. Eszerint bűn nélkül nem lett volna szükség a megtestesülésre.

A ferences értelmezés: az öröktől fogva elgondolt megtestesülés

Ferenc hatására a ferences teológiában más értelmezés gyökerezett meg: Isten szándéka eredeti terve szerint is az volt, hogy Fia emberré legyen. A megtestesülés nem egy „utólagos ötlet” volt Isten részéről, nem pusztán az eredeti bűnre és az ember bűnösségére adott válasz.

Isten vágyott arra, hogy emberré legyen, és ez Jézus születése által valósult meg. A megtestesülés az az eszköz, amely által Isten legteljesebben megosztja életét és szeretetét az emberiséggel, és amely által az ember részesedhet Isten életében.

Átölelni a megtestesülést

Ez gyökeresen megváltoztatja az Istenről alkotott képünket és a karácsony ünneplését. Johannes Duns Scotus, a nagy ferences teológus szerint a teremtés végső célja az volt, hogy elérkezzen az idő, amikor Isten megtestesül – ez Isten legfénylőbb teremtő cselekedete. Amikor Isten elhatározta a teremtést, a megtestesülésnek kellett az első helyen állnia, és ez nem függhetett semmilyen emberi cselekedettől, különösen nem a bűntől. Ez a szeretet természetes túláradása volt: Isten mindenekelőtt azt kívánta, hogy eljuttasson bennünket szeretetének teljességére. És mi lehetett volna ennél jobb út, mint az, hogy elküldi a Fiát?

Ez a kép segít értékelni emberi mivoltunk mélységét és szépségét. Az emberi természet jó. Ez átformálja az Istenről alkotott képünket is: Isten nem bosszúálló, nem azt figyeli, mikor büntetheti meg az embert, és nem olyan valaki, akit kényszeríthetnénk, hogy reagáljon a mi manipulációinkra. A fenti kép alapján Isten olyan túlcsorduló szeretet forrása, amely kiárad minden teremtményre és így a mi szívünkbe is.

Ferenc nem fogalmazta meg mindezt teológiai rendszerként, ám a grecciói esemény új lendületet adott a megtestesülés ilyen módon való megértéséhez. Ferenc megsejtette ezt a fenséges igazságot, mert saját tapasztalatában Isten szeretete elsöprő és meghívó erejű volt. Az év során pedig nem kínálkozott alkalmasabb idő ennek megünneplésére, mint a karácsony. Ebben gyökerezik tehát a grecciói esemény.

A betlehemi jelenet tökéletesen válaszolt az emberiség örök igényére, amely különösen erős kifejezést nyert a középkorban: látni azt, amit hiszünk. Ferenc kétségkívül új lendületet adott a Krisztus embersége iránti tiszteletnek és a karácsonyi betlehemállítás hagyományának.

A jászol-jelenet ma ismert formájának Greccio prototípusa – nem azért, mintha  Ferenc állított volna először betlehemet, ahogy ezt számos régi irat állítja. Ferenc érdeme abban áll, hogy megmutatta, milyen szívvel kell fogadni a Gyermek Jézust és benne Isten szeretetét. Isten gyermekké lett, hogy Valakivé váljon, akit szerethetünk. Ferenc azért elevenítette fel a karácsonyi történetet, hogy a szívek újra életre támadjanak, és felismerjék, mennyire szeretve vannak.

Isten vár

Greccio szentélyét megközelíteni nehéz, de nem lehetetlen. Bízom benne, hogy életed során lesz alkalmad elzarándokolni a Rieti-völgy fölött magasodó oromra, arra a szent helyre, ahol bizonyos értelemben az év 365 napján karácsony van. Ha ott jársz, olvasd el Lukács evangéliumának karácsony-elbeszélését. Énekelj karácsonyi énekeket – legalább a szívedben.

Tölts időt a barlangkápolnában, a Grotta del Presepio-ban: engedd, hogy a betlehemi jelenet megelevenítse a szíved, és felismerd: Isten szeret téged. Különleges vagy az Úr szemében. Isten olyan új dolgokra hív, amelyeket el sem tudsz képzelni – olyan új életre, amelyet Krisztus megtestesülése tett láthatóvá és lehetővé.

Adventben gyakran úgy gondoljuk, hogy mi várjuk az Urat. Pedig talán több értelme van annak, ha ennek épp az ellenkezőjét szemléljük: Isten vár ránk. Isten arra vár, hogy higgyük: olyanná válhatunk, amilyenek még sohasem voltunk, hogy valóban szerethetők és szeretettek vagyunk. Hiszen Isten egy pólyába takart gyermeket adott nekünk, hogy megértsük: nem kell meghökkennünk azon, ami olykor felfoghatatlan igazságnak tűnik.

A megtestesülés folytatódik

A szokás, hogy karácsonykor betlehemet állítsunk otthonainkban – és nem csak a templomokban – személyes kihívásként is értelmezhető. A megtestesülés mindent megváltoztat az emberi történelemben: mi is mássá leszünk általa. Ferenc korában sokan először Jézus kereszthalálára gondoltak, és csak másodsorban a betlehemi születésre.

A betlehemállítás elterjedése emlékeztette az embereket arra a nagy szeretetre, amely miatt Jézus egy lett közülünk anélkül, hogy lemondott volna mivoltáról. A grecciói esemény után a jelenlevők joggal mondhatták: „Ez mindent megváltoztat!”

Szemlélhetjük Jézus születését úgy, mint távoli történelmi eseményt, amely évről évre egyre távolabb kerül tőlünk – vagy követhetjük Ferenc példáját, és szemlélhetjük mint élő, ma is tartó történést, és cselekedhetünk eszerint.

***
Fordította: Kámán Veronika
Forrás: www.franciscanmedia.org