A Franciaországot megrázó lelki ébredés egyik különleges filmes lenyomata érkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorára. A Szent Szív – Országának nem lesz vége (Sacré Coeur: Son règne n’a pas de fin) című dokumentumfilm személyes megtéréseken és megrendítő tanúságtételeken keresztül enged bepillantást Isten határtalan szeretetének titkába. Franciaországban a bemutató előtt hosszú sorok kígyóztak a mozik előtt, a teltházas vetítések után pedig újra és újra visszakerült a műsorra. Több mint félmillió néző látta, miközben sokan számoltak be arról, hogy a film mélyen megérintette őket, sőt életük megváltozását indította el.

A megbocsátás ereje
A Steven és Sabrina J. Gunnell keresztény házaspár rendezésében készült alkotás a Jézus Szent Szíve tiszteletének történetét mutatja be a 17. századtól kezdve egészen napjainkig. Középpontjában a franciaországi Paray-le-Monial kegyhely áll, ahol Jézus Alacoque Szent Margitnak kinyilatkoztatta szerető Szívét. A film nemcsak a történelmi eseményeket idézi fel, hanem azt is megmutatja, hogyan él tovább ez az üzenet a mai emberek életében. A megszólalók között papok, parlamenti képviselők, fiatalok, rabok és egykori drogdílerek is szerepelnek, akik saját életük példáján keresztül beszélnek a hit, a megbocsátás és az újrakezdés erejéről.
A dokumentumfilm különleges ereje éppen abban rejlik, hogy nem elméleti magyarázatokat ad, hanem személyes sorsokon keresztül mutatja meg a keresztény hit valóságát. A film egyik szereplője így fogalmaz: „Leginkább a hatalmas szeretet fogott meg” – ez a mondat szinte az egész alkotás mottójává válik, hiszen újra és újra azt láthatjuk: a Jézus Szívéből áradó szeretet képes gyógyítani, felemelni és új életet adni.
Kardos Csongor OFM atya ajánlásában Alacoque Szent Margit szavait idézi: „Feltárta előttem Szent Szíve megmagyarázhatatlan titkait” –, s mint mondja: a film ebbe a titokba enged bepillantást, miközben összekapcsolja a szent látomásait a mai kor emberének kérdéseivel és tanúságtételeivel. Csongor atya úgy fogalmaz: az alkotás nemcsak Jézus Szent Szívének tiszteletét mutatja be, hanem a francia egyház lelki ébredését is – azt a folyamatot, amelynek során az elmúlt években látványosan megnőtt a felnőtt megtérők száma Franciaországban.
A tiltás tovább növelte az érdeklődést
A film útját ugyanakkor nemcsak sikerek, hanem komoly ellenállás is kísérte. Több helyen megpróbálták megakadályozni a népszerűsítését: volt, ahol betiltották a plakátok kihelyezését, máshol közvetlenül a vetítés előtt mondták le az előadást „vallásos és térítő jellege” miatt. Mindez azonban csak tovább növelte a film iránti érdeklődést, és még inkább ráirányította a figyelmet annak erőteljes lelki üzenetére.
***
A dokumentumfilm vetítései május 22. és 27. között lesznek az Uránia Dísz- és Fábri termében az alábbi időpontokban:
Május 22. (péntek) 18:00 és 20:00
Május 23. (szombat) 11:00 és 16:00
Május 24. (vasárnap) 15:00 és 17:00
Május 25. (hétfő) 15:00 és 17:00
Május 26. (kedd) 14:00
Május 27. (szerda) 16:00 (Fábri terem)
***
Ádám Rebeka Nóra
Ferences Média 2026





