A ferences rend ismét megmutatta, hogyan lehet a több száz éves hagyományt kortárs eszközökkel újragondolni: a harmadik, immár több mint ötvenezer megtekintésnél járó jubileumi kosaras kisfilmben Radványi Atanáz testvér és Szánthó Gellért, a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatója láthatók. Visszatekintésképpen a forgatás kulisszatitkairól mesélnek, és arról is, milyen élmény volt számukra ilyen formában képviselni az evangéliumi küldetést – testvériségben küzdeni a legnagyobb Jóért.
– Mit szóltatok a felkéréshez? Azonnal igent mondtatok rá?
– Szánthó Gellért: Nagyon örültem neki, mert tetszettek az előző jubileumi videók, így biztos voltam benne, hogy ez is egy jó film lesz. Amiatt pedig külön izgatott voltam, hogy kosarazni kell majd benne, hiszen ez a sportág mindig is nagyon közel állt hozzám.
– Radványi Atanáz: Én is örültem a felkérésnek, de kicsit nehezen mondtam rá igent. Tartottam tőle, hogy milyen lesz a végeredmény.
– Szánthó Gellért: Én rögtön igent mondtam, bár meg kell mondjam, hogy a lányaimat aggasztotta, hogy a gonosz szerepét kell eljátszanom, és napokig kérleltek, hogy mondjam le, vagy én is a szerzeteseknek segítsek a történetben.
– Kiknek szól szerintetek a videó?
– Sz. G.: Úgy gondolom, ennek a videónk elsősorban a fiatalok jelentik a célközönségét, s közülük is azok, akik nyitottak, érdeklődők a sportok irányába. A film érdekességének tartom, hogy a sportos téma, a modern zene, az érdekes beállítások miatt talán sokan megnézik, s közben lassan találkoznak a mondanivalójával is. Szerintem nagyon jó, hogy a ferences szerzetesekre egy kicsit más módon hívja fel a figyelmet, mint az a hétköznapokban megszokható.
– R. A.: Ez a videó szerintem mindenkinek szól. A művészet minden kor emberének szól, és mindenkit ott tud megszólítani, ahol éppen tart. Ez a videó is egy kis művészeti alkotás, szimbólumokkal, üzenettel. Egy fiatalabb néző számára lehet, hogy csak annyi az üzenete, hogy egy szerzetes is lehet vagány, de egy picit érettebb ember számára ennél több is rejlik benne.
– Mit lehet tanulni belőle?
– Sz. G.: Talán túlzás azt mondani, hogy a ferences rendről fontos dolgokat lehet megtanulni belőle – sokkal inkább azt érzem, hogy segít rámutatni, hogy a szerzetesek életének része egyfajta küzdelem a világban, ahol a jó és a rossz harca napjainkban is jelen van. A másik üzenete talán az, hogy vannak helyzetek, amelyeket egyedül nem lehet megoldani, de mindig vannak, akik segítenek ebben a harcban, s a ferencesek ilyenek szeretnének lenni.
– Hogyan készültetek a forgatásra?
– Sz. G.: Sajnos nem készültem sokat, és az is hiábavaló volt. Amikor megismertem a forgatókönyvet, gondolkodtam rajta, hogy milyen mozdulatok szerepeljenek majd a filmben. Tudtam magamról, hogy a sebességem és a labdakezelésem is sokat kopott az elmúlt évtizedekben, így nehéz lesz olyan félelmetes ellenfélnek kinéznem, amilyet a történet igényelne. Ezért néhányszor labdát vettem a kezembe, és gyakorolgattam, de sajnos nem számoltam azzal, hogy tetőtől talpig fekete maszkban alig fogok látni, így aztán a forgatás lényegesen nehezebb volt, mint azt előre gondoltam.
– R. A.: Én még 12 évesen kezdtem el készülni, amikor részt vettem életem első kosárlabdaedzésén.
– Milyen érzés volt játszani a videóban?
– R. A.: Számomra egyszerűen nagyszerű, hiszen fiatal korom óta tart a szerelem a sporttal.
– Sz. G.: Érdekes volt maga a felvétel. Egyrészt a tornacsarnok is furcsa volt félhomályban, füstgéppel megdolgozva, és ezt csak tetézte a maszkom, amelyből alig láttam ki. Tehát egyáltalán nem hasonlított a kosaras élményeimre. Azért így is voltak játékos részek, mivel az elején viszonylag szabadon játszottunk Atanázzal egymás ellen, és a mozdulatok előre tervezése nélkül próbálgattuk, hogy milyen a két szerepben kosarazni. Aztán ahogy haladtunk előre a forgatáson, egyre több volt a rövidebb, előre megbeszélt feladatsor, amit többször elpróbáltunk különböző beállításokkal. Az már egy kicsit monoton volt.
– Milyen hosszú volt a forgatás és fizikailag mennyire volt megterhelő?
– R. A.: A forgatás fél napot vett igénybe. A legnehezebb része az volt, hogy nem láttam, hogy a kamera mit lát.
– Sz. G.: A technikát már jóval előtte elkezdték beállítani, de én úgy olyan öt-hat órán keresztül vettem részt a forgatáson. Fizikailag nem volt különösebben megterhelő, de mivel keveset láttam, és levegőt sem annyit kaptam, mint ahogy sportoláskor megszoktam, azért elég rendesen elfáradtam a végére. Másnap az izmaimat, ízületeimet is éreztem, mert hosszútávú futásokkal rendszeresen szoktam edzeni, de az ilyen rövid, dinamikus mozgások szokatlanok voltak.
– Szerintetek mennyire sikerült megjelenítenetek a karaktert?
– R. A.: Önmagamat tökéletesen tudtam adni. Ez általában nem okoz gondot.
– Sz. G.: A forgatás után sajnáltam, hogy nem tíz-tizenöt évvel ezelőtt jött ez a felkérés, mert lényegesen félelmetesebb ellenfele lehettem volna a szerzetes szereplőnek, de azért az ügyes vágásoknak köszönhetően úgy gondolom, hogy sikerült olyan szereplőt játszanom, aki nagy feladatot jelent a számára. Voltak még kevésbé sportszerű, szimpatikus megmozdulásaim is a forgatás során, de azok kimaradtak, így azért nem éreztem igazán gonosznak a szereplőt.
– Mi a közös múltatok a kosárlabdát illetően?
– Sz. G.: Atanáz testvérnek hat éven át osztályfőnöke, testnevelője és kosárlabdaedzője voltam, így ez egy igazi örömjáték volt számomra vele együtt a pályán.
– R. A.: Valóban, Gellért tanár úr volt a kosárlabdaedzőm, akinek hálás vagyok, amiért megszerettette velema sportot. Neki köszönhető az is, hogy később kosárlabdaedző lettem, és most már együtt dolgozunk a következő generáció képzésén.
– Sz. G.: Idén közösen is tartunk edzéseket, és sokat beszélgetünk a kosárlabdáról, úgyhogy igazán testhezálló feladat volt a közös filmben játszani.
– Mennyire vagytok elégedettek a kész produkcióval?
– Sz. G.: Mindkettőnknek nagyon tetszik a film. Zillich Mihály testvér nagyon profi rendezője volt a többi filmnek is, és jóval többet kihozott a mostani anyagból is, mint amit vártam tőle. Volt néhány olyan jelenet, amelyeknek örültem volna, ha belekerülnek, de be kell látnom, hogy így lett kerek a történet – a kisfilm a zenével és a vágásokkal szöveg nélkül is közvetíti az üzenetünket.
***
800 éve a pályán – mint megannyi barát mottóval indított videósorozatot a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a ferences jubileumok alkalmából. A ferences testvérek először a labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán tették közzé – az azóta többszázezres megtekintésnél járó – focis videójukat. 2024 augusztusában a párizsi olimpia 17. napján kezdődő férfi 4✕100 m-es váltófutás döntőjéhez időzítve forgattak: a felvételen rendhagyó stafétát adnak át egymásnak. Mindkét videót Gundel Takács Gábor sportriporter kommentálta. A harmadik epizód a közösség, a hit és a kitartás fontosságát állítja középpontba: a küzdelem nem csupán a sportban, hanem a hitben és az élet kihívásaival szemben is értelmet nyer. Ha még nem láttad, tekintsd meg a filmet itt, vagy olvasd el, mit gondolnak róla a ferences diákok!
A kisfilmekkel a testvérek arra buzdítanak, hogy mindenki csatlakozzon „Assisi Szent Ferenc győztes csapatához”: látogasson el a jubileumi weboldalra, és iratkozzon fel a ferencesek hírlevelére. Az évfordulókhoz kapcsolódó programok kínálatát folyamatosan frissítjük!
A kisfilm inspirációjául szolgáló életrajzi részletet itt olvashatod:
„Egy alkalommal egy kísértést szenvedő testvér egyedül ült a szenttel, és így szólt hozzá: Imádkozzál érettem, jó atyám, mert meg vagyok róla győződve, hogy mihelyt kegyes leszel értem imádkozni, abban a pillanatban megszabadulok kísértéseimtől. Mert erőmön felül gyötörtetem, és tudom, hogy ez nem titok előtted.
Szent Ferenc erre így felelt: Hidd el, fiam, éppen ezért tartalak Isten szolgájának, és minél nagyobb kísértéseket állsz ki, annál kedvesebb vagy szívemnek. Majd hozzáfűzte: Az igazat megvallva, senkinek sem volna szabad mindaddig Isten szolgájának vallania magát, ameddig csak át nem esett a kísértéseken és megpróbáltatásokon. Mert minden legyőzött kísértés bizonyos értelemben gyűrűnek mondható, mellyel az Úr eljegyzi az ő szolgájának lelkét. Sokan vannak, akik az évek hosszú során át szerzett érdemeikkel dicsekszenek, és annak örülnek, hogy ezen idő alatt semmiféle kísértésük nem volt. De tudják meg az ilyenek, hogy Isten csupán lelki gyöngeségükért kímélte őket, mert ellenkező esetben a félelem már a harc megindulása előtt földre teperte volna őket. Mert nem lehet kemény harcról szó ott, ahol előbb meg nem edződött a lelkierő.” (CÉ2 118)
***
Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2025
