Excellenciás és Főtisztelendő Michael W. Banach,
Magyarország Apostoli Nunciusának üzenete
a Parma fidei – Hit Pajzsa Díj átadása alkalmából
Budapest, Alkantarai Szent Péter-templom

2026. február 21. szombat

Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy Dr. Horváth Béla úr, a Parma Fidei – Hit
Pajzsa Díj alapítója meghívott erre a kommunista diktatúrák áldozatainak
emléknapjához kapcsolódó jubileumi, 25. díjátadó ünnepségre. Örömmel készültem
arra, hogy Önökkel ünnepelhetek és köszönthetem az idei év kitüntetettjét,
főtisztelendő Reisz Pál OFM atyát, ám egy hivatalos megbízatásom megakadályoz
ebben. Távollétemben a következő gondolatokkal szeretném kifejezni a Szentatya,
XIV. Leó pápa, valamint jómagam lelki közelségét:

A korábbi években számos olyan magyar egyházi személy kapta meg a Parma Fidei-
kitüntetést, akik hitükért, egyházi szolgálatukért, keresztény tanúságtételükért nagyon komoly atrocitásokat, olykor szabadságvesztést, testi bántalmazásokat és a
verbális erőszak és megfélemlítés különféle formáit kellett, hogy elszenvedjék a
korábbi diktatórikus rezsim idején. Közülük többen már elhagyták e földi létet és az
örökkévalóságba költöztek. Tudom, hogy az üldözések legsötétebb időszaka az 50-
es és 60-as évekre tehető, ám a magyar egyháztörténeti kutatások és az emlékezet
számos ponton bizonyítják, hogy egészen a rendszerváltásig igyekezték
ellehetetleníteni a hitükhöz hősiesen és hűségesen ragaszkodó testvéreinket.

Pál atya egyike azon számos honfitársatoknak, aki már gyermekkorától kezdve
megtapasztalta az akkori krisztushívő élet mindennapos küzdelmeit. Ő ugyan nem
tartozik azok közé, akiket fizikailag bántalmaztak, ám a híres esztergomi ferences
gimnázium növendékeként, majd igazgatójaként napról napra a folyamatos
állambiztonsági megfigyelés tudatában és az ebből fakadó félelem és bizalmatlanság
légkörében élt. Különösen is érzékenyen érintette azon rendtársainak drámája, akik
közül sokan a jogtalan bebörtönzés és megszégyenítés következtében komoly
pszichés sebeket hordoztak halálukig.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Reisz Pál atya kitüntetése önmagában túlmutat
az ő egyébként szerény természetén. Elismerése annak, hogy nem csupán azok a
személyek tekinthetők a kommunista diktatúra áldoztainak, akiket kivégeztek,
akiket börtönbe vetettek vagy kínoztak, hanem azok is, akik mindennapi csendes
áldozatvállalásaik közepette ki voltak téve a verbális erőszaknak, a
megfélemlítéseknek, a zsarolásoknak és a fenyegetéseknek. Pál atya is ezeket a
megpróbáltatásokat élte át hosszú évekig.

Keresztény emberként az üldöztetés különféle megnyilvánulásaira nem pusztán úgy
tekintünk, mint olyan körülményekre, melyeknek nem szabadott volna és soha többé
nem szabad megtörténnie. Természetesen Jézus tanítványaiként, a béke követeiként
elítéljük az erőszak és a megfélemlítés bármilyen formáját, ugyanakkor a Mesterrel
együtt elismerjük, hogy a hiteles keresztény élet és a szenvedések, az üldöztetés
jelenléte nem válaszható szét. Jézus kendőzetlen őszinteséggel fordul több
alkalommal is mindenkori tanítványaihoz: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ,
gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók
volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból
valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. (…)
Ha tehát engem üldöznek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,18-19), valamint
„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva
minden rosszat rátok fognak énmiattam.” (Mt 5,10-11)

A keresztény lelkiségben gyakran találunk olyan misztikus megtapasztalásokat,
melyek rámutatnak, hogy életünkben a szenvedés, az üldöztetés is az Úrhoz való
hasonulási folyamat része. Arnaldo Pigna így ír erről: „Ha az üldöztetés része az
Isten országa megszilárdulásának, akkor nem tekinthetjük csupán az emberi
gonoszságból fakadó helyzetek gyümölcsének, hanem bizony egy misztérium
részének: ez a misztérium pedig a tanítvány hasonulása a Mesteréhez, akinek az
üldözés – kezdve az Egyiptomba meneküléstől a kereszthaláláig – mindennapos
kenyere volt. Az üldözés is része az Úrral való életközösségnek.”

Hálát adunk most, a Parma Fidei – Hit Pajzsa díj megalapításának 25. évfordulóján
mindazokért, akik Pál atyával együtt megkapták ezen rangos díjat, mely egyben a
Jézussal való életközösség tudatos vállalásának elismerése is. P. Reisz Pál OFM
személyében pedig egy olyan hiteles tanúságtevőt is tisztelhetünk, aki nem csupán
az állhatatosságban, de az üldözőinek való megbocsátásban is a krisztusi úton jár.
Köszöntésemet őszentsége, XIV. Leó pápa az előző évben Szent István vértanú
ünnepének Úrangyala imájakor elmondott gondolataival zárom abban a reményben,
hogy Pál atyához, a többi, korábbi díjazotthoz, valamint a kommunista diktatúrák
hős áldozataihoz hasonlóan a mai magyar keresztények is képesek az üldöztetések
ellenére a béke és a megbocsátás apostolai lenni: „A keresztényeknek nincsenek
ellenségei, hanem fivérei és nővérei, akik azok maradnak akkor is, amikor nem értik
meg egymást. (…) A megbocsátás ingyenes, mindenki szívében megtalálható,
akármikor aktiválható és ellenállhatatlan kommunikációs ereje van, amikor valaki
másképpen tekint testvérére, figyelmet és elismerést fordítva rá”.

***

Ferences Média 2026