Excellenciás és Főtisztelendő Michael W. Banach, Magyarország Apostoli Nunciusának üzenete a Parma fidei – Hit Pajzsa Díj átadása alkalmából Budapest, Alkantarai Szent Péter-templom

2026. február 21. szombat

Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy Dr. Horváth Béla úr, a Parma Fidei – Hit Pajzsa Díj alapítója meghívott erre a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjához kapcsolódó jubileumi, 25. díjátadó ünnepségre. Örömmel készültem arra, hogy Önökkel ünnepelhetek és köszönthetem az idei év kitüntetettjét, főtisztelendő Reisz Pál OFM atyát, ám egy hivatalos megbízatásom megakadályoz ebben. Távollétemben a következő gondolatokkal szeretném kifejezni a Szentatya, XIV. Leó pápa, valamint jómagam lelki közelségét:

A korábbi években számos olyan magyar egyházi személy kapta meg a Parma Fidei-kitüntetést, akik hitükért, egyházi szolgálatukért, keresztény tanúságtételükért nagyon komoly atrocitásokat, olykor szabadságvesztést, testi bántalmazásokat és a verbális erőszak és megfélemlítés különféle formáit kellett, hogy elszenvedjék a korábbi diktatórikus rezsim idején. Közülük többen már elhagyták e földi létet és az örökkévalóságba költöztek. Tudom, hogy az üldözések legsötétebb időszaka az 50-es és 60-as évekre tehető, ám a magyar egyháztörténeti kutatások és az emlékezet számos ponton bizonyítják, hogy egészen a rendszerváltásig igyekezték ellehetetleníteni a hitükhöz hősiesen és hűségesen ragaszkodó testvéreinket.

Pál atya egyike azon számos honfitársatoknak, aki már gyermekkorától kezdve megtapasztalta az akkori krisztushívő élet mindennapos küzdelmeit. Ő ugyan nem tartozik azok közé, akiket fizikailag bántalmaztak, ám a híres esztergomi ferences gimnázium növendékeként, majd igazgatójaként napról napra a folyamatos állambiztonsági megfigyelés tudatában és az ebből fakadó félelem és bizalmatlanság légkörében élt. Különösen is érzékenyen érintette azon rendtársainak drámája, akik közül sokan a jogtalan bebörtönzés és megszégyenítés következtében komoly pszichés sebeket hordoztak halálukig.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Reisz Pál atya kitüntetése önmagában túlmutat az ő egyébként szerény természetén. Elismerése annak, hogy nem csupán azok a személyek tekinthetők a kommunista diktatúra áldoztainak, akiket kivégeztek, akiket börtönbe vetettek vagy kínoztak, hanem azok is, akik mindennapi csendes áldozatvállalásaik közepette ki voltak téve a verbális erőszaknak, a megfélemlítéseknek, a zsarolásoknak és a fenyegetéseknek. Pál atya is ezeket a megpróbáltatásokat élte át hosszú évekig.

Keresztény emberként az üldöztetés különféle megnyilvánulásaira nem pusztán úgy tekintünk, mint olyan körülményekre, melyeknek nem szabadott volna és soha többé nem szabad megtörténnie. Természetesen Jézus tanítványaiként, a béke követeiként elítéljük az erőszak és a megfélemlítés bármilyen formáját, ugyanakkor a Mesterrel együtt elismerjük, hogy a hiteles keresztény élet és a szenvedések, az üldöztetés jelenléte nem válaszható szét. Jézus kendőzetlen őszinteséggel fordul több alkalommal is mindenkori tanítványaihoz: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. (…) Ha tehát engem üldöznek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,18-19), valamint „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.” (Mt 5,10-11)

A keresztény lelkiségben gyakran találunk olyan misztikus megtapasztalásokat, melyek rámutatnak, hogy életünkben a szenvedés, az üldöztetés is az Úrhoz való hasonulási folyamat része. Arnaldo Pigna így ír erről: „Ha az üldöztetés része az Isten országa megszilárdulásának, akkor nem tekinthetjük csupán az emberi gonoszságból fakadó helyzetek gyümölcsének, hanem bizony egy misztérium részének: ez a misztérium pedig a tanítvány hasonulása a Mesteréhez, akinek az üldözés – kezdve az Egyiptomba meneküléstől a kereszthaláláig – mindennapos kenyere volt. Az üldözés is része az Úrral való életközösségnek.”

Hálát adunk most, a Parma Fidei – Hit Pajzsa díj megalapításának 25. évfordulóján mindazokért, akik Pál atyával együtt megkapták ezen rangos díjat, mely egyben a Jézussal való életközösség tudatos vállalásának elismerése is. P. Reisz Pál OFM személyében pedig egy olyan hiteles tanúságtevőt is tisztelhetünk, aki nem csupán az állhatatosságban, de az üldözőinek való megbocsátásban is a krisztusi úton jár. Köszöntésemet őszentsége, XIV. Leó pápa az előző évben Szent István vértanú ünnepének Úrangyala imájakor elmondott gondolataival zárom abban a reményben, hogy Pál atyához, a többi, korábbi díjazotthoz, valamint a kommunista diktatúrák hős áldozataihoz hasonlóan a mai magyar keresztények is képesek az üldöztetések ellenére a béke és a megbocsátás apostolai lenni: „A keresztényeknek nincsenek ellenségei, hanem fivérei és nővérei, akik azok maradnak akkor is, amikor nem értik meg egymást. (…) A megbocsátás ingyenes, mindenki szívében megtalálható, akármikor aktiválható és ellenállhatatlan kommunikációs ereje van, amikor valaki másképpen tekint testvérére, figyelmet és elismerést fordítva rá”.

***

Ferences Média 2026