Virágvasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 26,14–27,66)
A múlt vasárnapi evangéliumban (Jn 11,1–45) láttuk, hogy vannak olyan szavak, amelyek képesek az életet visszaadni a holtaknak, képesek az életet újjáteremteni. Ezek azok a szavak, amelyeket Jézus mond barátjának, Lázárnak, akit már négy napja a sír zár magába: néven szólítja őt és kiszabadítja a halál fogságából.
De a nagyböjt már a korábbi vasárnapokon is az élet egyre erőteljesebb szavaival kísért bennünket: Jézus szavai a samariai asszonnyal beszélve (Jn 4,5–42) ítéletmentes szavak, nem címkéznek, nem ítélnek el, hanem újjáteremtenek egy megtört nőt, visszavezetik az igazsághoz anélkül, hogy megaláznák, és tanúvá teszik őt. Ezek olyan szavak, amelyek forrást fakasztanak.
Azután ott vannak a vakon születetthez intézett szavak (Jn 9,1–41): azok is olyan szavak, amelyek megszabadítanak a bűntudattól és visszaadják a méltóságot. Szavak, amelyek a szemet nemcsak a látásra, hanem a hitre is megnyitják, szavak, amelyek látni késztetnek.
A légkör megváltozik a mátéi passió szakaszában (Mt 26,14–27,66). Itt sokan beszélnek, sokan kiáltoznak: a tanítványok, a farizeusok, a rómaiak, a tömeg. Ám ezek mind halálos szavak, egészen mások, mint azok, amelyekhez Jézus az elmúlt vasárnapokon hozzászoktatott bennünket. A passiót átszövik azok a szavak, amelyek nem életet fakasztanak, hanem rombolják azt.
Először is vannak áruló szavak. Ilyenek Júdás szavai: „Mennyit akartok adni nekem, ha átadom őt nektek?” (Mt 26,15). Ez az a szó, amely egy személyt egy árra redukál, amely egy kapcsolatot üzletté alakít, és megöli a bizalmat.
Megtaláljuk azután a menekülés és tagadás szavait: „Nem ismerem őt.” (Mt 26,72.74). Ezek Péter szavai, aki félelemből semmisnek nyilvánította a közös történetet: olyan szó, amely tagadja a kapott szeretetet, olyan szó, amely a fizikai erőszaknál jobban sebez.
Megtaláljuk azután a hatalom ítélő szavait: „Káromkodott!” (Mt 26,65). Ezek a főpap szavai, aki anélkül ítél, hogy meghallgatna. Olyan szó, amely arra használja Istent, hogy megsemmisítse a másikat, és a maga erőszakosságát a kifogástalan vallásos buzgalom leple alá rejti.
Vannak megvetést kifejező szavak is: „Másokat megmentett, magát pedig nem tudja megmenteni” (Mt 27,42). Sokan mondják ezt: járókelők, főpapok, írástudók és vének, valamint a vele együtt keresztre feszített rablók is (Mt 27,44). Ez a szó kigúnyolja a gyöngeséget, nem érti a szeretet logikáját.
És ott vannak a reménytelenség szavai is: „Vétkeztem, elárultam az igaz vért.” (Mt 27,4). Ezek Júdás szavai. Igaz szavak, de remény nélküliek. Olyan szavak, amelyek nem kérnek bocsánatot, megadják magukat a bűntudatnak és szembe találják magukat a cinizmus és a közöny szavaival: „Mit érdekel minket? A te dolgod.” (Mt 27,4).
A passió tele van gyilkos szavakkal: szavakkal, amelyek elárulnak, megtagadnak, vádolnak, kigúnyolnak, megfosztanak a reménytől.
Jézus a halálos szavaknak e tengere közepette mond néhány szót, amelyek mind éltető szavak.
Júdásnak azt mondja Jézus: „barátom” (Mt 26,50). Egy olyan szó, amely óvja a kapcsolatot, amely nem aláz meg, és nem adja vissza a rosszat.
Azután Kaifással és Pilátussal beszélve Jézus olyan szavakat mond, amelyek erőszakmentesen tárják fel az igazságot, és visszautalnak korábbi szavaikra: „Te mondod.” (Mt 27,11). Végül vannak szavak, amelyek belépnek mélységünkbe: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Ám ez a szó imádság.
Jézus szavai egy szelíd ember szavai, aki nem védekezik és nem is vádol, aki nem fegyverként használja a szavakat, hanem önmaga és a szívében rejlő dolgok kinyilatkoztatásaként.
Jézus keveset szól, és sok a csend: „Jézus hallgatott” (Mt 26,63).
Jézus hallgat, nem azért, mert nincs mit mondania, hanem mert nem akar belépni a verbális erőszak logikájába: csendje az elnyomó hatalmi játszmában való részvétel elutasítása, olyan csend, amely nem táplálja a gonosz körforgását, és nem akar senkit sem megbántani.
Lépjünk be tehát a nagyhétbe, és emlékezzünk arra, hogy a nagyböjt egész ideje arra tanított minket, hogy felismerjük az életet adó hangot: Jézust, aki szól a samariai asszonyhoz, a születésétől vak emberhez és Lázárhoz.
Most, a passióban, ezek az életet adó szavak szállnak szembe az ember halálos szavaival, és áthatolnak azokon anélkül, hogy elhallgatnának.
A nagyhét éppen erre hív meg bennünket: engedjük, hogy elérjen minket az az Ige, amely a rosszat nem viszonozza rosszal, hanem átalakítja, és így teret nyit bennünk a feltámadásnak.
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
