Urunk mennybemenetele (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Lk 24,46–53

Lukács evangéliuma Jézus evilági útját úgy értelmezi, mint egyetlen nagy utat, amelynek pontos célja van, Jeruzsálem.

Ez fizikai cél, de mindenekfelett lelki és teológiai cél: Jeruzsálem az a hely, ahová azért megy fel valaki, hogy hódoljon Istennek; Jézus pedig, amikor egyszer felmegy Jeruzsálembe, az igazi hódolatot mutatja be az Atyának, saját életét ajánlja fel a szeretet ajándékaként mindenki üdvösségére.

Az emberi bűn miatt ez az áldozat véres áldozat lesz, és fájdalmas kereszthalál formájában fog bekövetkezni. Ehhez vezet Jézus útja Jeruzsálembe, aminek ő nagyon is tudatában van, és amivel szemben megkeményíti arcát, határozott döntést hoz arról, hogy elmegy a végsőkig (Lk 9,51).

A mai, mennybemenetel ünnepén olvasott szakasz (Lk 24,46-53) viszont azt mondja, hogy Jézus számára Jeruzsálem valójában nem a végső és végérvényes célt jelenti, hanem azt a kaput, amely lehetővé teszi számára, hogy továbbmenjen, hogy visszatérjen az Atyához, hogy felmenjen a mennybe: útja tehát nem ér véget Jeruzsálemben, mert Jézus útjának igazi célja az Atya. Tőle jön, és hozzá tér vissza (vö. Jn 13,3).

Lukács evangélista elbeszéli, hogy Jézus tanítványaival van az utolsó vacsora termében, ahol elmondja utolsó szavait, hogy a tanítványokat tanítsa. A mennybemenetel azonban nem ott, Jeruzsálemben történik.

Lukács pontosítja, hogy „Jézus kivezette őket Betánia közelébe” (Lk 24,50). A mondat hangsúlya nem Betániára esik, ami a történet hátterében marad, hanem arra a tényre, hogy Jézus kivezeti övéit Jeruzsálemből. Nem számít, hogy útjuk célja nagyon közel van a városhoz, az a fontos, hogy azon kívül van.

Miért ez a hangsúlyos?

Azért, mert ettől kezdve Jézus Jeruzsálem felé tartó útja tanítványaiban folytatódik. Nekik is útnak kell indulniuk, meg kell keményíteniük arcukat és meg kell hozniuk a döntésüket, hogy Jézushoz hasonlóan és vele együtt a felé a hely felé mennek, ahol oda kell adniuk életüket.

Valójában a mai evangéliumban Jeruzsálem marad a főszereplő, háromszor is megjelenik. A három említés mindegyike a tanítványok mozgásával kapcsolatos.

Jeruzsálem az a hely, ahová a tanítványok visszatérnek: „nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Az a hely, ahol a tanítványok ott maradnak: „ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból” (Lk 24,49). Az a hely, ahonnan a tanítványoknak el kell indulniuk: „Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47).

Visszatérnek Jeruzsálembe, hogy újra életet merítsenek húsvét titkából. Jeruzsálemben maradnak, hogy várják az Atya ajándékát, a Szentlelket, aki a húsvétot élteti bennük és közöttük. Újra elindulnak Jeruzsálemből, hogy mindenkihez elvigyék ezt az ajándékot úgy, ahogyan ők kapták.

Jézus útja tehát nem ért véget. Folytatja az Atyához, de még akkor sem nevezhető befejezettnek.

Akkor ér véget, amikor minden ember úton lesz az Atyához, ahol ő vár minket.

Ám ahhoz, hogy ez megtörténhessen, arra van szükség, hogy tanítványai is útra keljenek.

A tanítványoknak szavuk és életük által kivétel nélkül minden népnek hirdetniük kell a feltámadt Úr újdonságát, ami lehetővé teszi mindenki számára a visszatérést az Atyához a megtérés és a bűnök bocsánata által: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell és harmadnapon feltámadni a halálból, és az ő nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára minden népnek” (Lk 24,46–47).

A tanítványok számára minden hely Jeruzsálem lesz, az a hely, ahová mesterükhöz hasonlóan arra kaptak meghívást, hogy odaadják az életüket. És mesterükhöz hasonlóan megtapasztalják majd, hogy Jeruzsálem számukra is egy kapu lesz, az a nyitott kapu, amelyen keresztül visszatérhetnek az Atyához.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)