Szent Család vasárnapja (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 2,13–15; 19–23)
A karácsony utáni vasárnapnak, a Szent Család ünnepének evangéliuma (Mt 2,13–15.19–23) elbeszéli, hogy Isten nem nagy hatalmú úrként, hanem törékeny és kiszolgáltatott gyermekként lép a világba, akinek szüksége van rá, hogy befogadják, gondozzák és óvják.
Máté evangélista ezt hangsúlyozza, amikor elbeszéli azt, ami a mágusok látogatását (Mt 2,1.13) követi: jeruzsálemi útjuk gyanút és riadalmat kelt Heródes királyban, aki ezért úgy dönt, hogy megölet minden kétévesnél kisebb gyermeket (Mt 2,1–16).
Heródes – éppúgy, mint később fia, Arkhelaosz – a hatalommal bíró embert testesíti meg, aki úgy véli, hogy szabadon dönthet mások életéről: hatalmukat az evangélium kegyetlen, halálos uralomként írja le.
Isten azonban nem azt választja, hogy hatalmas legyen.
Egy angyal jelenik meg tehát Józsefnek álmában, hogy a gyermek megóvása érdekében meneküljön Egyiptomba, visszatérve oda, ahol a nép előbb idegenként, majd rabszolgaként élt.
Ez az első kifejezési módja annak, hogy ennek a gyermeknek az élete nem különbözik annak a népnek az életétől, amelyhez tartozik, története nem más, sem nem egyszerűbb, sem nem biztosabb. Ez minden ember története.
Isten tehát a törékenységet választja, hogy kinyilatkoztassa önmagát.
Nem úgy jelenik meg közöttünk, mint mindenható Isten, akinek semmire és senkire nincs szüksége. Éppen ellenkezőleg.
Az első, amit Isten tesz, hogy szüksége van ránk és törődésünkre.
Ami lehetővé teszi számára, hogy bennünk és közöttünk növekedjen, az a gondoskodás, amelyben részesül.
Józsefet úgy mutatja be a történet, mint ennek a gondoskodásnak, életet védő jóakaratnak az ikonját: pontosan az ellentéte Heródes királynak és a föld minden hatalmasságának.
Hogy József konkrétan mit tesz azért, hogy ezt a jóakaratot gyakorolja, hogy Isten Fiának törékeny életét oltalmazza?
Kiemeljük néhány megnyilvánulását.
Az első az engedelmes meghallgatás. Egy angyal jelenik meg neki álmában (Mt 2,13), hogy feltárja Isten terveit, hogy jelezze, hogyan mentheti meg Jézus életét. József pedig meghallgat, bízik, teret ad a hallott szavaknak. Ugyanezt teszi József a következő versekben (Mt 2,19–20), amikor az Izraelbe való visszatérésről van szó: vár egy Igére, meghallgatja, és csak azután indul útnak.
Azért óvhatja meg Jézust, mert előbb azt a szót oltalmazza, amellyel Isten fordult hozzá.
A gondoskodás első módja tehát a meghallgatás.
A második az, hogy József, miután meghallgatott, készségesen, tétovázás nélkül cselekszik: ahhoz, hogy oltalmazni tudjon, hagynia kell, hogy kényelmetlenséget okozzanak neki, meg kell engednie, hogy szándékai és tervei megváltozzanak, el kell fogadnia, hogy a másik élete elsőbbséget élvez.
Ám ami feltűnő és alapvető az oltalmazás szempontjából, és ami ezt a két magatartást mélyen egyesíti, az egyetlen dolog: József azt teszi, amit hall.
A szövegben ez nagyon világos: az angyal megjelenik neki, és azt mondja, hogy keljen fel, vegye magához a gyermeket és anyját, és meneküljön Egyiptomba.
A szöveg szerint pedig József felkel, magához veszi a gyermeket és anyját, és Egyiptomba menekül.
Semmi mást nem tesz, sem többet, sem kevesebbet.
Ez állandó jellemzője József életének.
Már az evangélium elején megtaláljuk ezt a viselkedést, amikor egy másik életet kellett megóvnia, Máriáét (Mt 1,18–24): ott is egy angyal jelent meg neki álmában, és elmondta, hogy mit kell tennie, József pedig engedelmeskedett és „úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki” (Mt 1,24).
Az Úr a mi életünkben is valami törékeny és finom dologként jelenik meg, amiről gondoskodnunk kell.
Nem kényszerít, nem követel semmit.
Ám ha azt akarjuk, hogy jelenléte növekedjen bennünk, és hogy az ő élete a mi életünkké váljon, akkor úgy kell gondoskodnunk jelenlétéről, ahogyan József teszi, aki várja az Igét, meghallgatja, majd hagyja, hogy ez az Ige formálja gondolatait, gesztusait, lépéseit, cselekedeteit, magatartását, életét.
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
