Nagyböjt 2. vasárnap (C év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Lk 9,28b–36)
A mai evangéliumi szakasz (Lk 9,28b–36) néhány olyan szóval veszi kezdetét, amelyeket a liturgia elhagy.
Ezek a szavak arról tájékoztatnak bennünket, hogy „e beszédek után mintegy nyolc nappal” (Lk 9,28) Jézus maga mellé veszi Pétert, Jánost és Jakabot, felmegy egy hegyre és imádkozik.
Időzzünk el ezeknél az első szavaknál: mintegy nyolc nappal e beszédek után.
Lukács nem azt mondja, hogy a színeváltozás mintegy nyolc nappal valamilyen történések, valamilyen események után játszódik le, hanem nyolc nappal valamilyen beszédek után.
Milyen beszédekről van szó?
A kérdéses beszédek közvetlenül jelen szakasz előtt találhatóak (Lk 9,18–27), és Péter hitvallására, valamint Jézus szenvedése és feltámadása első meghirdetésére vonatkoznak.
Ez az első kulcs a ma hallott evangéliumi szakaszhoz. Lukács evangélista el akarja mondani nekünk, hogy a szépségnek és fénynek az a tapasztalata, amelyet Jézus és a tanítványai a hegyen átélnek, elválaszthatatlanul kapcsolódik a keresztről és szeretetről szóló beszédhez.
Titokzatos kapcsolat van az élet fájdalma és szépsége között: aki átkel a kereszt tapasztalatán anélkül, hogy megfutamodna, anélkül, hogy átkozódna, átalakulva, mintegy megújulva lép ki onnan. Valóban, Lukács nem színeváltozásról beszél, hanem azt mondja, hogy Jézus elváltozott megjelenésében, szó szerint „más lett” (Lk 9,29).
Nyilvánvaló az utalás a húsvétra. Valójában mindenekelőtt a húsvétról szóló beszéd „más”. „Más”, mint a világ logikája, amelyet a bűn és annak minden élősködője jellemez, mint a bírvágy, a hatalom és a felülkerekedés vágya. A kereszt logikája más: az odaadott, felajánlott élet logikája.
Aki belép ebbe a „kivonulásba”, az mássá válik, más lesz, megtelik fénnyel és élettel.
Ez a „kivonulás” a témája azoknak a beszédeknek is, amelyeket Jézus a hegyen megjelenő Mózessel és Illéssel folytat: „Mózes és Illés dicsőségben megjelentek, és az ő kivonulásáról beszéltek, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni” (Lk 9,31). Jézus a tanítványaival beszélt kivonulásáról mintegy nyolc nappal korábban. És ezt folytatja Illéssel és Mózessel.
Ők az üdvtörténet két olyan szereplője, akik mindketten éltek a hegyek magaslatán, és mindketten átélték személyes kivonulásukat, egy olyan kivonulást, amely személyes tapasztalathoz, Istennel való találkozáshoz vezetett. Most pedig tanúi Jézus kivonulásának, amely hamarosan megtörténik (Lk 9,31).
Nem így van ez a tanítványok esetében, akik nem folytatnak párbeszédet Jézussal kivonulásáról, hanem éppen ellenkezőleg, valahányszor Jézus újra beszél nekik arról, egyre kevésbé értik. A hegyen ugyanis a tanítványokat elnyomja az álom: „Pétert és a vele levőket elnyomta az álom.” (Lk 9,32)
Az alvás is ismétlődő bibliai elem. Mindannyiszor, amikor Isten kinyilatkoztatja magát, az embernek nehezére esik dicsőségének ragyogása előtt maradni, és gyakran elalszik. Alszik Ádám, amikor Isten megteremti a nőt (Ter 2,21). Alszik Ábrám, amikor az Úr szövetséget köt vele (Ter 15,12).
Alszanak, mert Isten cselekvése valamiképpen titokzatos marad, és az ember nem láthatja azt a maga teljességében, és még kevésbé birtokolhatja.
Viszont fontos, hogy ne gondoljuk azt, hogy ottmaradhatunk azon a hegyen, abban az álomban. Péter szeretne három sátrat készíteni, és ottmaradni, de nem tudja, mit mond: „Mester, jó nekünk itt lenni. Csináljunk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” (Lk 9,33)
A Biblia világosan kimondja, hogy Istent nem lehet szemtől szemben látni. Az ember nem szemtől szemben ismeri meg őt, hanem útközben, hátulról, miután utat nyitott: „látni fogsz hátulról, de arcomat nem láthatod” (Kiv 33,23). Nem maradhatunk tehát a hegyen, hogy aludjunk. Le kell ereszkedni, és követni őt az útján.
Megismerni, látni őt, dicsőségének fényébe öltözni csak úgy lehet, ha követjük őt, bárhová is megy, ha követjük őt kivonulásában, amint mintegy nyolc nappal korábban Jézus beszélt erről tanítványaival, és azt mondta nekik, hogy aki utána akar menni, vegye fel a keresztjét, és kövesse: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9,23)
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
