Nagyböjt 5. vasárnap (C év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Jn 8,1–11)
Ahhoz, hogy megértsük a vasárnapi evangéliumot (Jn 8,1–11), ma is egy kis részletből induljunk ki!
A Templomban vagyunk, ahová az Olajfák hegyéről érkezett Jézus; leül és tanítja a köréje gyűlt népet (Jn 8,1–2). Miközben tanít, írástudók és farizeusok egy házasságtörő nőt visznek oda hozzá, és arra kérik, mondja ki fölötte ítéletét. Jézus azonban hallgat, és ujjával a földre ír (Jn 8,6). Mivel sürgetik, Jézus kimondja a jól ismert szavakat: „aki közületek bűntelen, az vesse rá az első követ” (Jn 8,7). Ezután ismét lehajol és tovább ír a földre (Jn 8,8).
Ez furcsa részlet: Jézus újra lehajol és másodszor is ír. Már az is furcsa, hogy korábban megtette. Még különösebb, hogy János evangélista hangsúlyozza, hogy másodszor teszi ezt.
Az evangélista e nyilvánvalóan különös utalásának megértését maga az Írás segítheti.
A Kivonulás könyve 31. fejezete végén azt olvassuk, hogy Isten, miután hosszan megbeszélte Mózessel az összes törvényt, amelyet Izraelnek adott, „odaadta neki a tanúság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat” (Kiv 31,18).
Itt megtaláljuk az első utalást: a mai szakasz 6. versében az hangzott el, hogy Jézus az ujjával írt a földre.
Ám, amint említettük, az a különös, hogy ez a gesztus kétszer ismétlődik. A kőtáblákat is kétszer kellett leírni.
Mózes ugyanis összetörte az elsőt a nép hűtlenségének és bálványimádásának bűne miatt: az alig megkötött szövetség azonnal megtört (Kiv 32).
Azonban Isten nem pusztított el mindent, ahogyan eredetileg tervezte. A Kivonulás könyve 34. fejezetében másik két szövetségtáblát ad Mózesnek, olyan táblákat, amelyeket Isten újraírt (Kiv 34,1.28).
Természetesen, azok, akik az asszonyt Jézushoz vitték, és halálos ítéletet mondtak fölötte, nem érthették félre az utalást. Jézus kétszer ír, mert Isten ezt teszi a népével és minden emberrel. Mindig ad egy második esélyt. Mindenkinek felajánlja, mert mindannyiunknak szükségünk van rá.
Az őt írás közben figyelő írástudóknak és farizeusoknak is szükségük van rá. Lehetőségük van, hogy emlékezzenek arra, hogy ők is a bűnösök, házasságtörők népéhez tartoznak, egy olyan néphez, amelynek szüksége volt egy második esélyre.
Jézus mindazonáltal nem egyszerűen csak az asszony bűnéről mindenkiére irányítja a figyelmet: nem tagadja a nő bűnét, ahogy Mózes sem tagadta és nem is kisebbítette Isten előtt népe bűnét. Jézus nem mérsékeli az asszony felelősségét, de nem is nyomja agyon bűne súlyával.
Mindenekelőtt Jézus megszólítja őt: „Ekkor Jézus felegyenesedett és így szólt hozzá: »Asszony, hol vannak ők?«” (Jn 8,10). Vádlóinak erőszakossága szavát vette, Jézus visszaadja, újra visszaadja méltóságát.
Azután visszaadja őt önmagának, és helyreállítja felelősségét: nem ő ítéli el az asszonyt – „Jézus pedig azt mondta: »Én sem ítéllek el téged«” (Jn 8,11) –, mert nem azért jött, hogy elítéljen: »Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy üdvözítsem a világot«” (Jn 12,47). Végső soron éppen az ítéli el önmagát, aki rosszat követ el.
Végül visszavezeti őt az útra, megszabadítja attól, hogy saját bűnében kelljen maradnia és megismételje hibáját:„menj el, és többé ne vétkezz!” (Jn 8,11).
Jézus tehát második esélyt kínál neki.
Ám nem csak neki kínálja fel. Innentől kezdve a farizeusok és vének is új utat kezdhetnek, ők is mozgásba lendülnek: „egymás után elmentek, kezdve a véneken” (Jn 8,9).
Bárki, aki megtapasztalja Isten kegyelmét, ha akar, újrakezdhet, újjászülethet, útra kelhet.
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
