Nagyböjt 3. vasárnap (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Lk 13,1–9)

Nagyböjt e harmadik vasárnapjának evangéliumi szakasza (Lk 13,1–9) a nagyböjti időszak egyik alapvető témájára összpontosít: a megtérésre.

Mert a nagyböjt ezt is jelenti, olyan időszakot, amely azért adatott nekünk, hogy újra megtérhessünk.

Jézus maga beszél erről a szakasz első részében (Lk 13,1–5), néhány pontosabban meg nem nevezett személynek válaszolva, akik azért keresték fel Jézust, hogy egy drámai eseményről számoljanak be neki: néhány galileait, akik vallási céllal jöttek Jeruzsálembe, Pilátus éppen akkor ölt meg, amikor áldozatot mutattak be.

Ez nyugtalanító eset volt, amely alkalmat adhatott egy vallási értelmezésre: az erőszakos halál valójában Isten büntetésének jele valamilyen elkövetett bűn miatt.

Jézus ebből indul ki, és elmesél egy másik, hasonló esetet: tizennyolc ember halt meg, amikor Silóéban összeomlott a torony.

A vallásos közgondolkodás jogosan sugallhatta, hogy ezek a személyek különösen gyűlöletesek voltak Isten szemében, mert valamilyen bűnt követtek el, ami miatt valóban megérdemelték, hogy erre a sorsra jussanak. Ezért hasonlóképpen jogosan gondolhatták, hogy aki viszont nem jut ilyen sorsra, azt Isten szemében igaznak és méltónak lehet tekinteni. Ezzel a gondolkodásmóddal az evangéliumok több szakaszában találkozunk (vö. „Rabbi! Ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született” – Jn 9,2).

Jézus elhatárolódik ettől a gondolkodástól két kérdéssel, amelyekre ő maga ad választ: ezek talán bűnösebbek voltak másoknál? Nem – mondja Jézus –. Ők nem voltak bűnösebbek másoknál. Jézus azt mondja, hogy a gonoszság ugyanúgy ott él mindenki szívében, és senki sincs, aki ne szorulna megtérésre. Jézus hangsúlyozza, hogy a megtérésre szükség van, hogy minden egyes embernek felül kell vizsgálnia kapcsolatát Istennel, és újra Isten felé kell fordulnia, hozzá kell térnie. Megtérés nélkül elveszünk, meghalunk, mert egyedül Istenben van meg az Élet teljessége: „ha nem tértek meg, mindnyájan elvesztek” (Lk 13,5).

A szakasz második részében (Lk 13,6–9), Jézus elbeszéli a fügefa példázatát. Egy ember ültetett a szőlőjében egy fügefát, ám ez a füge nem hozott gyümölcsöt. Megkérte tehát az intézőjét, hogy vágja ki a fügét, ne foglalja el haszontalanul a földet. Mire az intéző tétovázik, és megígéri, hogy olyasmiket tesz, amik meglehetősen szokatlanok egy fügefával kapcsolatban, mint például a föld felásása körülötte vagy a trágyázás (Lk 13,8). A szőlősgazda hagyja magát meggyőzni, és beleegyezik, hogy meghagyja a fügét, hogy lássa, terem-e gyümölcsöt.

A példázat középpontjában két felszólítómódú ige áll: az egyik a „vágd ki!” (Lk 13,7), amit a gazda mond az intézőnek; a másik a „hagyd meg!” (Lk 13,8), amit az intéző mond a gazdának.

Az első valójában annak a vallásos közgondolkodásnak a kifejezése, amelyről a szakasz első része szólt: ha valaki hűtlen vallási kötelezettségeihez, az Úristen közbelép, és elpusztítja a bűnöst. Ugyanezt a képet megtaláljuk az evangélium elején is, ahol Keresztelő János ajkáról hangzik, hogy minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek, amikor eljön a Messiás (Lk 3,9).

A második ige, a „hagyd meg!”, Jézus szívének kifejezése: amely szerint az egész üdvösségtörténet Isten szeretetének szüntelen felajánlása népe számára. Isten időt ad, hogy a nép megtérjen, türelmet tanúsít, felkínálja a lehetőséget arra, hogy megváltoztassák gondolkodásukat és életüket. Az ember válasza, ami szinte mindig elégtelen, nem feltételezi Isten ajándékát, aki viszont a szív bőségével és a gondoskodás túláradásával válaszol, ami bizonyos értelemben túlzás, mint ahogyan túlzás fölásni és megtrágyázni a földet a fügefa körül.

Ez a szakasz tehát egyrészt felhívás, hogy ne tartsuk magunkat jobbnak másoknál, hanem legyünk tudatában annak, hogy mindnyájan egyformán bűnösök vagyunk. Ez a felhívás sürgető, a megtérés sürgősségére szóló felhívás, ami megkülönböztetés nélkül mindenkinek szól. Másrészt a szakasz bemutatja Isten türelmét, aki folyamatosan időt ad, aki túlzó az irgalmasságban.

Isten a szakasz mindkét részében vár: várja a szív megváltozását, egy gyümölcsöt termő fát. Egyszóval vár egy őszinte választ Élete felajánlására.

Ez az időszak, a nagyböjt tehát egy újból ajándékozott idő, amelyben Isten szeretettel és türelemmel gyümölcsre vár.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)