Jézus megkeresztelkedése (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 3,13–17)

Urunk megjelenésének ünnepén az evangélium bennünk is ugyanazt a kérdést ébreszti, mint amely útra kelni késztette a mágusokat: „Hol van, aki megszületett?” (Mt 2,2). Mivel Jézus megszületett Betlehemben (Mt 2,1), a mágusokban felmerülhet ez a kérdés, számukra kezdődhet a keresés. Ha Jézus nem született volna meg, ha Isten nem jött volna közénk, akkor ez a kérdés értelmetlen volna, nem kapna választ: haszontalan volna feltenni.

Ám Isten valóban Emmánuel, velünk lévő Isten, és a mai evangéliumban (Mt 3,13–17) kezdhetjük a válasz keresését a kérdésre: hol van, aki megszületett?

Az elbeszélés egy meglepő tettel veszi kezdetét: „Jézus Galileából a Jordánhoz ment Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen általa.” (Mt 3,13). Jézus lemegy Galileából a Jordánhoz, beáll a bűnösök sorába, bemerül a vízbe, amely mások bűnének és megtérésének súlyát hordozza. Olyan mozgás ez, amiben nincs semmi különleges: a csöndes együttérzés mozdulása. Minden felhajtás nélkül bemerül a Jordánba. Nem mutat semmit és nem mond semmit, csak önmagát viszi, azt, aki átadta magát az Atyának és együttérző az emberekkel. Egy olyan Isten, aki nem menekül a mások által súlyossá tett vizekből, egy olyan Isten, aki oda megy, ahol mi vagyunk.

Íme, tehát ahol mindenekelőtt van az, aki megszületett: a Fiú hagyja magát arra a helyre vezetni, ahová az Atya akarja.

Keresztelő János nem érti, mi történik: „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj, mégis te jössz hozzám?” (Mt 3,14): ez valami olyasmi, ami feje tetejére állítja szigorú vallási szemléletét. Szerinte Isten nem lehetne ott. Jézus válasza egyszerűen ez: „Hagyd ezt most!” (Mt 3,15). Olyan beszéd, amely nem kényszerít, nem ítél, nem magyaráz és nem old meg mindent: csak válaszra nyitott helyet kér.

A „hagyd ezt!” jelentőségteljes válasz: nem többet kell tenni, nem jobban kell tenni, hanem hagyni kell, engedni kell, hogy Isten cselekedje bennünk, amit akar, vagyis hogy szeretett gyermekek legyünk, ahogyan szeretett a Fiú is, akiben Isten tetszését találja (Mt 3,17).

Amikor Jézus eléri a legmélyebb pontot (a keresztelkedés helye a föld legmélyebb pontja), megnyílik az ég (Mt 3,16). Nem akkor nyílik meg, amikor valami rendkívüli tettet visz véghez, hanem amikor leereszkedik, amikor engedni vezetni magát.

Ezen a ponton két dolog történik: Jézus látja, hogy a Szentlélek leszáll rá (Mt 3,16), majd pedig hallja az Atya hangját, amely szeretett Fiának nyilvánítja őt: „látta Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.«” (Mt 3,16–17).

Nem látjuk többé Jézust egyedül. Vele találjuk az Atyát és a Lelket, akik részesei a leereszkedésnek: leszáll a Lélek és leszáll az Atya hangja.

Még egy dolgot észre kell vennünk: a Lélek azután ereszkedik le, miután Jézus bemerült a vízbe. Nem előbb! Nem azért ereszkedik le, hogy meggyőzze őt, és nem azért, hogy támogassa, hanem leereszkedésére adott válaszként száll alá, Jézushoz hasonlóan és vele együtt együttérző. 

A Szentlélek galambként száll alá (Mt 3,16): ez nem egy díszítő szimbólum, hanem egy kifejezési módja annak, hogy Isten nem lerohan és nem legyőz. A Szentlélek szelíd, csak ott ereszkedik alá, ahol helyet talál, és csak ott marad, ahol bizalom van. Isten önátadó közösség, nem pedig önmagát másokra rákényszerítő erő.

Végül megnyílik az ég, hogy az Atya elmondhassa a Fiúról: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17).

Az Atya hangja áthatol a mennyeken, és leereszkedik, nem azért, hogy parancsot, hanem hogy identitást adjon. Nem azt mondja, hogy mit kell Jézusnak tennie, hanem azt, hogy ki ő. Ezt pedig két olyan szóval mondja, amelyek az egész kinyilatkoztatás lelkét jelentik: Fiú és Szeretett. Ez a két szó minden nyilvános cselekedetet, minden csodát, minden igehirdetést megelőz, mert az identitás megelőzi a küldetést, mert a szeretet megelőzi a cselekvést. 

Innen indulhat el Jézus, hogy mindenkinek elvigye azt a szeretetet, amellyel az Atya szerette őt.

Számunkra is ez a döntő pont: a keresztény élet nem egy feladatból születik, hanem egy hangból, amely szeretettnek nevez minket. Minden más csak válasz. A misszió ebből születik: egy kapott, nem egy kivívott identitásból.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)