(Jn 21,1–19)
A mai evangéliumi szakasz (Jn 21,1–19) elbeszéli a Feltámadott utolsó megjelenését a tanítványok közösségének, amelyet János evangéliuma közvetít. E nagyon gazdag szakasznak csak néhány részleténél időzünk.
Az első részlet a szakasz bevezető verse (Jn 21,1), ahol az evangélista azt írja, hogy Jézus újra megjelent tanítványainak: „Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél.”
Az itt található kifejezések visszavezetnek bennünket az evangélium 2. fejezetéhez, ahol Jézus véghez viszi első jelét (Jn 2,1–11).
Ott is Galileában vagyunk, egészen pontosan Kánában, a közeg ott is egy étkezés, éppen úgy, ahogyan azt a tó partján látjuk kibontakozni. Ott, Kánában is hiányzik a bor, ahogyan itt, a tó partján hiányzik az étel. Ott a szolgák engedelmeskednek egy ismeretlennek, aki azt kéri, hogy töltsék meg a vizeskorsókat, itt a tanítványok engedelmeskednek egy ismeretlennek, aki azt kéri, hogy vessék ki a hálókat a jobb oldalon. Ott senki nem tudja, honnan való a bor, itt senki nem tudja, honnan van a kenyér. Jézus ott is kinyilatkoztatja dicsőségét, ahogyan itt ismét kinyilvánítja. Kánában a harmadnap volt, itt a harmadik megjelenés.
Nyilvánvaló kapcsolat van a két szakasz között.
Jézus Kánában kezdte kinyilvánítani dicsőségét. Nem a hatalmát, hanem a dicsőségét, vagyis szeretetének hatalmát, amely képes legyőzni a gonoszt. Úgy jelent meg, mint a messiási Vőlegény, aki az új szövetség új borát kínálta a lakomán résztvevőknek, és ezzel megkezdte óráját, amelynek azonban titokzatos módon még a későbbiekben kellett beteljesednie.
Nos, mindez végérvényesen beteljesedett húsvét után. Az új szövetség ideje most már valóban elérkezett, és az Úr, miután győztesen tért vissza a halállal vívott csatájából, a győzelem lakomáját kínálja övéinek.
Ebben a mai szakaszban van egy jel, amely megerősíti, hogy az új szövetség valóban beteljesedett: Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt (Jn 21,15.16.17). Nos, ennek a háromszori kérdésnek megannyi lehetséges értelmezése van. A kor gondolkodásmódjának megfelelően azonban ha háromszor tesz valaki egy gesztust, az szokássá válik, és ha háromszor válaszol valaki igennel ugyanarra a kérdésre, akkor az szerződéssé válik, valami végérvényessé, amiből nincs visszaút. Szövetséggé lesz.
Péter, aki megtagadta őt, aki elmenekült, meghívást kap, hogy háromszor igent mondjon, hogy kifejezze, hisz abban az új lehetőségben, hogy testvéreivel együtt egy halálból újjászülető közösséggé válhatnak.
Ez egy kicsiny, megsebzett közösség, amely egyedül semmit sem tehet – „de azon az éjszakán semmit sem fogtak” (Jn 21,3) –, amely átéli az éjszaka sötétségét. Ám olyan közösség is, amely, ha engedelmeskedik az Úr szavának, erőssé válik: a hálók nem szakadnak el (Jn 21,11), mert ez az új közösség, amely az Úr ajándékára épül, szilárd: „Simon Péter beszállt a bárkába, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló” (Jn 21,11).
Az pedig, hogy az ajándék az Úré, nyilvánvaló: a tanítványok visszatérnek a partra, miután sok halat fogtak, de Jézus az, aki a halat és a kenyeret kínálja (Jn 21,9), és ez visszautal önmaga felajánlására, amelyet Jézus a kereszten tett: ez a tanítványok új közösségének igazi ereje.
Ráadásul a csónak jobb oldalára vetették ki a hálót: „vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok” (Jn 21,6). Ennek is sokféle jelentése lehet, de az biztos, hogy a jobb oldal Istené, az ő hatalmas karjáé, az erő, az áldás, az öröm oldala.
A tanítványok arra hivatottak, hogy ott éljenek, azon a helyen, ahol Isten kinyilvánítja erejét, amely mindig a szeretet ereje, soha nem a hatalomé.
Amit fogtak, elviszik az Úrnak, aki azt egyesíti azzal, ami már készen van a tűzön (Jn 21,10). Az Úr már mindent megtett, most már csak az hiányzik, hogy vele egyesüljünk, elsajátítsuk az ő életfelfogását, az Atyába vetett feltétlen bizalmát, gyermeki engedelmességét.
Onnan születik újjá az élet, és onnan születik újjá az Egyház.
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
