Évközi 6. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 5,17–37)

Az egész hegyi beszédet áthatja egy fontos téma, amelyet a mai evangéliumi szakasz (Mt 5,17–37) értelmezésének nyitjaként használunk: a gonoszság témája.

Ez a téma sokkal jobban jelen van, mint ahogy első olvasásra tűnne. Már a boldogságokról szóló részben is találkozunk vele, ahol üldözésekről és sértésekről van szó (Mt 5,11–12).

Találkozunk vele a mai szakaszban is, ahol a megsebzett kapcsolatokról, a házasságtörésről, a botránkoztatásról és a hamis eskükről esik szó (Mt 5,23–36).

A gonoszság témája a beszéd folytatásában is jelen lesz: visszhangzik a Miatyánk imádságának végén, ahol pontosan azt kérjük az Atyától, hogy szabadítson meg minket a gonosztól (Mt 6,13), és a hetedik fejezet elején, ahol szálkákról és gerendákról van szó, amelyek megakadályozzák, hogy jól lássunk önmagunkon kívülre (Mt 7,1–5).

Jézus azután beszél kárhozatról (Mt 7,13), hamis prófétákról, akik ragadozó farkasok (Mt 7,15), rossz fákról és gyümölcsökről (Mt 7,17–19), gonoszságot cselekvőkről (Mt 7,23). Jézus hosszú beszéde végül a pusztulás képével zárul: „Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása” (Mt 7,27).

A gonoszság témája tehát nem másodlagos kérdés Jézus gondolkodásában. Az új élet, amely Isten országának eljövetelével vette kezdetét, olyan élet, amelynek valamiképpen számot kell vetnie az életnek ezzel a minden embert érintő aspektusával ahhoz, hogy új módon tudjon szembenézni vele és legyőzni.

Jézus ebben a beszédében nem elvont kifejezéssekkel beszél a gonoszságról: nem bocsátkozik filozófiai fejtegetésekbe, nem általános kifejezésekkel beszél róla. Jézus arra a gonoszságra tekint, amely az ember szívében születik, és konkrét tettekké, döntésekké, szavakká válik. Olyan tettekké, döntésekké és szavakká, amelyek alapjaiig aláássák a kapcsolatokat, megnehezítik az emberek közötti viszonyokat.

Jézus ezenkívül azt is közli, hogy nem azért jött, hogy eltörölje a Törvényt és a Prófétákat, hanem hogy beteljesítse azokat. A Törvény azért adatott Izraelnek, hogy óvja az életet és az élethez tartozó alapvető kapcsolatokat, elsősorban az Istennel való kapcsolatot, és ennek következtében az emberek közötti viszonyokat. Jézus nem csak hogy nem szünteti meg a Törvényt, hanem újra és újra hangsúlyozza, hogy nem lehet megelégedni látszólagos betartásával. Annak semmiféle hatása nem lenne. Éppen ellenkezőleg, olyan nagyobb igazságosságot kér, amely felkutatja a gonoszt ott, ahol az megszületik, hogy azonnal megkezdhesse ellene a harcot, még mielőtt az birtokba venné az ember szívét: „Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 5,20).

Az ismert antitézisekben – „Hallottátok, hogy ezt mondták […], én viszont azt mondom nektek…” –, amelyekkel ismétlődően találkozunk a szakaszban, Jézus újraértelmezi azokat a fő parancsokat, amelyek a személyek közötti kapcsolatok alapját képezik, és rámutat, hogy mi történik akkor, amikor hagyják, hogy a gonoszság megnövekedjen az ember szívében: a gyilkosság a haragból születik, a házasságtörés a birtokolni vágyó tekintetből, a hazugság a manipuláló szóból.

A gonoszság mint egy mag, valami olyan apróságból születik, ami nem akar gyanút kelteni: a harag egy hullámából, egy tekintetből, egy szóból… Ám azután addig növekszik, mígnem tönkreteszi az ember legértékesebb kincsét, a kapcsolatokat. Miközben pedig növekszik, ellentétesen működik, elindít egy visszafejlődést: a másik tárggyá redukálódik, a szó manipulációs eszközzé züllik.

Így valójában a Törvény is valamiképpen „kisebbedik”: többé már nem az az út, amely lehetővé teszi az Istennel és a testvérekkel való kapcsolat megóvását, hanem olyan szabály, amelyet be kell tartani, hogy igaznak érezzük magunkat.

Jézus azonban, mint mindig, nem szorítkozik csupán arra, hogy feltárja, kiderítse a gonoszságot. Valami többet tesz, nevezetesen elindít egy gyógyító és üdvözítő folyamatot.

Nem kívülről száll szembe a gonoszsággal, hanem a gyökereknél, a szívben. A Törvény és a Próféták beteljesítése ugyanis egy új szív ajándékozása (Ez 36), amely képes a Törvényt nem puszta formalizmusból, hanem szeretetből és szabadon betartani.

Jézus ehhez egy egyszerű utat mutat, amelyet ezekben a szavakban találunk: „Én pedig azt mondom nektek” (Mt 5,22.28.31).

Ez nem egy szigorúbb parancs, hanem egy meghívás, hogy térjünk vissza a forráshoz, oda, ahol az ember újra meghallja azt az igazságot, amelyre hivatott, azt az eredeti tervet, amelyet Isten alkotott róla, és amelyet a boldogmondások újra kinyilatkoztattak.

És így újra a jó kapcsolatok, igaz szavakat, a szegény és meg nem osztott szív szépségét válasszuk.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)