Évközi 3. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 4,12–23)

Jézus nyilvános működésének idejét mindegyik evangélista egy bevezetővel kezdi, egy értelmezési kulccsal, amely segít az olvasónak, hogy feltegye a szöveg egészének alapvető kérdését: kicsoda Jézus? Miért jött? Miről szól a most kezdődő történet?

Így Lukács a názáreti zsinagógában játszódó epizóddal (Lk 4,16–30) sejteti, hogy Jézus a Szentlélekkel felkent próféta, akit azért küldtek, hogy elvigye az üdvösség örömhírét a szegényeknek és a kirekesztetteknek. Elutasított lesz, ahogy ez Názáretben is történik, de ez az elutasítás nem fogja megállítani útját.

Márk mind közül a legrövidebb: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Ő Isten ajándékának véső beteljesülését hirdeti, amely választ sürget az ember részéről: itt az idő mindenki számára a megtérésre és a hitre.

A maga módján János is programadó nyilatkozatot tesz az Úr művéről. Ez egy narratív nyilatkozat, amelyben János evangélista egy bevezető hetet épít fel (Jn 1,19–2,11), amely Keresztelő János tanúságtételével kezdődik és a kánai menyegzővel ér véget. Ez egy új teremtés története, amely a hívők egy új, kicsiny közösségének születésén keresztül valósul meg, amely egyetlen Vőlegény, Krisztus körül gyűlik össze, aki mindeddig megőrizte az ünnepi bort.

A mai szakasz (Mt 4,12–23) azt mutatja meg, hogy mi az az értelmezési kulcs, amellyel Máté evangélista írja evangéliumát.

Máté nagy hangsúlyt fektet arra a helyre, ahol Jézus missziója kezdődik (Mt 4,13): azt mondja ugyanis, hogy Jézus elhagyja Názáretet, és visszavonul Kafarnaumba. Máté nem áll meg itt, hanem hozzáfűz néhány további részletet, még mindig arra vonatkozóan, hogy hol játszódik a történet: Kafarnaum a tenger mellett van, Zebulon és Naftali földjén.

Máté kitérői ezekre a térbeli elemekre konkrét célt szolgálnak: bevezetik a hosszú idézetet Izajás prófétától (Iz 8,23–9,1), amely ugyanerről a területről szól.

A szakasz az „Emmánuel-könyvnek” nevezett részhez (Iz 7–12) tartozik, amely drámai időszakban, háború idején született jövendölések gyűjteménye. Asszíria, az uralkodó hatalom dél felé nyomult előre, és az első megszállt és kifosztott területek éppen Zebulon és Naftali, az északi törzsek területei voltak. Ezek a régiók estek el először, ezek lakosságát deportálták először, és ezek tapasztalták meg elsőként a megszállás „sötétségét”.

Vagyis egy meggyötört föld. Ám nem csak erről van szó. A terület, amelyet Máté evangélista hosszasan leír, két további jellemzővel is bír: ez a pogányok Galileája, határvidék, peremvidék, egy olyan föld, ahol „kevert” lakosság él együtt, amely ezért a hagyományos vallásosság logikája szerint „tisztátalan” is. Egyúttal átkelőhely: „a tengerhez vezető úton”, az átkelés helyén, mozgalmas területen van, ezért szükségképpen nyitott és befogadó.

Nos, Jézus pontosan odamegy, hogy ott éljen. Ő az Izajás által megígért világosság, egy olyan világosság, amely ott ragyog fel fel, ahol a történelem a legmélyebb sötétséget élte át, azon a helyen, amelynek sebei a legfájdalmasabbak és legsötétebbek voltak. A világosság tehát nem kerüli el az árnyékos területeket: épp ellenkezőleg, áthalad rajtuk és átalakítja azokat.

Hogyan alakítja át? Mivé teszi? A világosság belép az árnyékos helyekre, és kapcsolat, még pontosabban meghívás helyeivé teszi azokat. 

Jézus a szenvedésnek és határoknak ezen a földjén kétféleképpen cselekszik. Az első az, hogy bejelenti, a mennyek országa közel van (Mt 4,17). Jézus nem önmagát hirdeti, hanem Isten országát (Mt 4,17.23), amely gyógyító és kiengesztelő, megbékéltető erejével jelenik meg, és magával hozza egy új élet lehetőségét mindenki számára.

Ez mindenkitől nem elsősorban erkölcsi erőfeszítést igényel, hanem inkább irányváltást, a szív megnyitását az ajándék befogadására.

Ennek a változásnak egy példáját közvetlenül az első tanítványok meghívása mutatja (Mt 4,18.22): az Egyház már a Jézus működéséről szóló „programadó nyilatkozatban” is jelen van. Jézus kezdettől fogva nincs egyedül, és nem fog mindent egyedül tenni. Meghív egyszerű embereket, akik részt vesznek ennek a világosságnak a terjesztésében egyszerűen azzal, hogy elhagyják azt az életmódot, amelyet lehetőségeik és gondolkodásmódjuk keretein belül kialakítottak.

És csak azért hagyják maguk mögött korábbi életüket, hogy megnyíljanak valami új, még ismeretlen, de már az egyetemesség és a misszió horizontját magában foglaló dolog felé, hogy az üdvösség minden emberhez eljuthasson.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)