Évközi 29. vasárnap (C év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedés
(Lk 18,1–8)
Miközben a mai evangéliumi szakaszt (Lk 18,1–8) hallgatjuk, felfigyelünk egy ellentétre, amely azonnal szembeötlik, amikor összehasonlítjuk a két főszereplőt a Jézus által tanítványainak mondott példabeszédben.
Először is van egy bíró, akit úgy ír le, mint aki nem féli Istent és senkit sem tisztel (Lk 18,2). Hatalommal bíró ember, aki hatalmát önkényesen, korrupt és tisztességtelen módon használja („Halljátok, mit mond a tisztességtelen bíró!” – Lk 18,6), szívtelen, képtelen az együttérzésre.
Mellette ott van egy özvegyasszony (Lk 18,3). Az özvegy a bíróval ellentétben minden tekintélyt, támogatást nélkülöző személy, senki sincs, aki neki segítene jogai érvényesítésében: kiváló szimbóluma az emberiség szegény és elfeledett rétegének, akiket könnyedén eltipornak.
A példabeszéd paradoxona, hogy ez a szegény asszony győztesen kerül ki a konfliktusból. Minden azt sejtetné, hogy a szívtelen bíró soha nem törődik vele, hogy ez az asszony arra van ítélve, hogy mindig vereséget szenvedjen. Ám ez nem így van.
Még ennek a látszólag sebezhetetlen bírónak is van gyönge pontja, és ez az asszony képes azt megtalálni, a maga javára fordítani, és elnyerni az őt megillető igazságot.
Az özvegy mindaddig nem adja fel, amíg ez meg nem történik.
Jézus a példabeszédében elsősorban az asszony alakját akarja hangsúlyozni, nem a bíróét. Jézus számára a bírónak csak az a szerepe, hogy kiemelje az özvegy alakját.
Miután befejezi a példabeszédet, azonnal világossá teszi, hogy az Atya, akihez minden imánkkal fordulunk, nem olyan, mint ez a bíró, sőt, éppen ellenkezőleg: „Halljátok, mit mond a tisztességtelen bíró! Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon sokáig megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik.” (Lk 18,7–8).
Az imádság tehát nem az, hogy meg akarjuk győzni Istent, mintha egy vonakodó bíró volna, vagy olyan ellenség, akit a magunk oldalára kell állítani. Az imádság azt jelenti, hogy hisszük, hogy a gonoszságnak – mint a tisztességtelen bírónak – van gyönge pontja, bukásra ítéltetett, nem örökkévaló.
A gonoszság gyönge pontja az idő.
Erre következtetünk a bíró szavaiból, aki úgy dönt, hogy igazságot szolgáltat az özvegynek azért, hogy az ne zaklassa őt folyamatosan (Lk 18,5). A gonoszság nem türelmes, nem él sokáig, nem bírja elviselni az időt. Siet és képtelen várni: kimerül, és nem tud sokáig kitartani.
Az özvegynek viszont semmije sincs, csak ideje. Tehát tud várni és Isten országa logikája szerint él, amely lassan növekszik, lassan érik, tud várni. Ki tudja várni azt a pillanatot, amikor Isten hamarosan igazságot tesz: „Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik.” (Lk 18,8)
Időzzünk el az utóbbi mondat két kifejezésénél.
Az első az „igazságot tesz”. Igazságot tenni Isten szemében nem azt jelenti, hogy megoldja a problémákat, megbünteti a gonoszokat, megadja mindenkinek, ami megilleti. Igazságot tenni Isten számára azt jelenti, hogy megment, és megment mindenkit úgy, hogy a jót addig érleli, míg az virágozni tud és gyümölcsöt terem mindenki számára.
A második a „hamarosan” határozószó, amely nem azt jelenti, hogy rögtön, azonnal.
Inkább azt jelenti, hogy „alkalmas időben”, és semmi köze sincs ahhoz a sietséghez, amelyre a gonoszságnak van szüksége. Az övé egy pusztító sietség, míg Isten ideje a csendes és kitartó hit ideje, amely emlékezik, amely képes kitartani.
Isten az idő szövetségese: az időt ajándékba adja a szegényeknek, és velük együtt él, várakozásukat egy ígérettel támogatja, amely arról szól, hogy hamarosan megjelenik történelmükben.
Az ember pedig arra hivatott, hogy mindig imádkozzon: „Egy példabeszédet mondott nekik arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1). Ez nem azt jelenti, hogy sokat imádkozzunk, hanem hogy mindig imádkozzunk olyan hittel, amely nem egy pillanatnyi lelkesedés, hanem Isten életének lassú érlelődése bennünk.
Ez az a hit, amelyet az Úr szeretne találni, amikor visszatér: „De amikor eljön az Ember Fia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8).
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
