Évközi 23. vasárnap (C év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Lk 14,25–33)

A mai evangéliumi szakasz (Lk 14,25–33) központi témája az Úr követése, a
tanítványává válás, az úton lét vele.
A szakasz annak említésével kezdődik, hogy nagy sokaság ment Jézussal (Lk
14,25), majd közli szavait, melyeket azokhoz intéz, akik hozzá mennek, akik a
tanítványaivá akarnak válni (Lk 14,26.27).
Jézus Jeruzsálem felé tart, és amikor látja, hogy nagy sokaság követi, erőteljes és
világos szavakkal szól, mert őt követni azt jelenti, hogy osztozunk küldetésében,
hogy ugyanazon cél felé tartunk.

Az első részlet, amelynél elidőzünk a „leül” ige, amely mindkét, Jézus által elbeszélt
rövid történetben megjelenik. Aki tornyot akar építeni, előbb leül, hogy lássa,
vannak-e ehhez szükséges eszközei (Lk 14,28), aki hadba akar vonulni valaki ellen,
leül, hogy megnézze, van-e ehhez kellő muníciója.

A leül igéhez hasonlóan a „befejezni”, „teljességre vinni”, „elvégezni a munkát”
kifejezés is többször visszatér (Lk 14,28.29.30).

Elindultunk az Urat követve, de ahhoz, hogy ez az út teljessé legyen, hogy a munka
bevégzett legyen, le kell ülni, meg kell állni.

De miért kell ezt tenni?

Mert a követés egy új kezdet, egy új elindulás.
Valami, ami megváltoztatja az életet, és többé már nem vagyunk olyanok, mint
korábban.
Elsősorban a prioritások változnak, ahogyan azt már a múlt vasárnapi
evangéliumban láttuk: aki követi az Urat, aki vele megy Jeruzsálembe, az többé
nem veszhet el a személyes dicsőség, a tünékeny értékek keresésében.
Ezt a mély, belső változást ma a családi kapcsolatok megélésének új módja fejezi ki.
Jézus egyértelműen kimondja, hogy aki követi Őt, annak gyűlölnie kell
családtagjait, és végső soron az életét is (Lk 14,26). Mit jelent ez? Miért?

Jézust követve új személlyé válunk, amikor az élet mindenekelőtt kapcsolat az
Úrral: ami minket meghatároz, ami genetikailag jellemez, az az, hogy tőle származunk, hogy az ő halálában és feltámadásában újjászülettünk. Minden más
csak ezután következik.

Ez fontos dolgot jelent: hogy az a gondolkodás-, cselekvés- és életmód, amit
mindenki a saját kultúrájában, a maga családjában kapott és elsajátított, átadja
helyét egy új gondolkodásmódnak, az evangélium szemléletének. Új identitás
születik.

Ez azt is jelenti, hogy mindaz a hagyomány, amely olykor egy régi és terméketlen
életstílushoz köt bennünket, helyet adhat az élet egy olyan szabadságának, amely
ingyenes, egyetemes és szabad szereteten alapul.

Azt is jelenti, hogy az az egész biztonságos élet, amely egy családhoz vagy törzshöz
tartozásból ered, megnyílik egy tágabb kapcsolatra, amely nem nyújt
biztosítékokat és nem kínál előnyöket, hanem kaput nyit Isten országának
lakomájára.

Az, hogy vele menjünk, hogy kövessük őt, nem igényel sajátos eszközöket vagy
különleges képességeket.
Ha így lenne, sokan ki lennénk zárva.

Ezzel szemben ahhoz, hogy az Urat kövessük, egyszerűen csak teret kell adnunk, el
kell engednünk mindazt, el kell szakadnunk mindattól, ami egy régi
szemléletmódhoz béklyóz minket.
Ez is ajándék, amit az Úr készít azoknak, akik leülnek és várják tőle az új kezdet
kegyelmét.

Egy utolsó gondolat: ez az eltávolodás a családtól nem jelenti azt, hogy megvetjük
vagy elutasítjuk szeretteinket.
Azt jelenti, hogy az, amire számíthatunk, amit kérhetünk, amire támaszkodhatunk,
amiben menedéket találhatunk, az már nem elsősorban a családi közeg, hanem az,
ami az Úrhoz és a hitbeli közösséghez tartozásból fakad.
Arról van szó, hogy el kell hagyni a szeretetnek a családi kötelékeken alapuló, régi
módját, hogy szeressünk mindenkit új, tágabb és egyetemes módon egy új családot
alkotva, amelyben kölcsönösen gondoskodunk egymásról.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)