Évközi 2. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Jn 1,29–34)

A karácsonyi idő arra késztetett bennünket, hogy egy érkező Istent ünnepeljünk és szemléljünk.

Isten Igéje a mi szegénységünk testében jön el, belép a történelembe és kezdeményezi, hogy velünk legyen és olyan legyen, mint mi.

Ám Isten nem csak karácsonykor jön el, és nem csak akkor, amikor megtestesül.

Sőt, az Ige megtestesülése az emberiség számára új korszakot nyit, azt az időt, amikor Isten eljön, amikor folyamatosan érkezik.

Ezért nagyon fontos, hogy ott szerepel az „eljön” kifejezés (Jn 1,29) a Jézus megkeresztelkedése utáni vasárnap evangéliumának (Jn 1,29–34) első szavai között: Keresztelő János látja, hogy Jézus eljön hozzá.

Az „eljön” egy programadó ige, egy olyan ige, amely feltárja Isten kilétét: Isten az, aki eljön.

Mindenekelőtt ott van kezdetben Isten felénk irányuló mozgása, eljövetele hozzánk.

Nem olyan Isten, aki távol marad, aki azt várja, hogy mi menjünk hozzá.

Ha Isten közeledik, akkor találkozhatunk vele. Pontosan ez történik Keresztelő Jánossal: amikor Jézus közeledik hozzá, felismeri és fogadja őt.

Ha az „eljön” Isten igéje, akkor a „lát” az emberé, az emberiségé: Keresztelő János látja Jézust, aki eljön hozzá.

Mindkét ige fontos, mindkettő szükséges ahhoz, hogy a találkozás megtörténjen.

Ha Isten nem jön el, az ember egyedül semmit sem tehet.

Ám, ha Isten eljön, de az ember nem ismeri fel, nem látja őt, akkor Isten eljövetele terméketlen, találkozás nélküli marad. Isten hiába jön, ha az ember nem fogadja be.

Mit jelent Istent látni? Hogyan látja János az érkező Urat? Keresztelő János valójában semmi különöset nem lát: lát egy embert, aki olyan, mint minden más ember, aki hozzá jön, mint sokan mások akkoriban. János evangélista azt mondja, hogy Keresztelő János, bár csak egy embert lát, mégis sokkal többet és sokkal messzebbre lát.

Látja Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29).

Lát valakit, aki bár őutána jön, valójában előbb volt, mint ő, öröktől fogva volt (Jn 1,30).

Lát valakit, akire leszállt és akin rajta marad a Lélek, valakit, aki Szentlélekkel keresztel (Jn 1,33).

Hogyan láthatja mindezt Keresztelő János?

A kérdés jogos, mivel maga Keresztelő János néhány versnyi szakaszban kétszer is kijelenti, hogy ez előtt a találkozás előtt nem ismerte Jézust (Jn 1,31.33). János azért látja és ismeri fel Jézust, mert az Igébe merülve él: lát, mert előbb hallott. Két jel utal erre.

Az első, hogy szavait átszövik az Írások: megtaláljuk bennük a Kivonulás könyve 12. fejezetének bárányát, találunk egy utalást a Példabeszédek könyve 8. fejezetének bölcsességére és számos prófétai ígéretet, amelyek a leereszkedő és ott maradó Lélekről szólnak.

János nem azért lát többet, mert valamilyen különleges adománnyal rendelkezik, hanem azért, mert amikor Jézus érkezik, a Keresztelő Jánosban élő Írások felizzanak és megvilágosítják tekinteték.

János azonban nem csak az Írásokra hallgat. A 33. vers megérteti, hogy Keresztelő János egy szívében szóló Istenre hallgat úgy, ahogyan minden prófétával történik, akit az Úr meghív és küld: „aki azért küldött, hogy kereszteljek, azt mondta nekem…” (Jn 1,33).

Keresztelő János elsősorban a hallgatás embere, és mivel meghallgat, képes megérteni azokat a jeleket, amelyeket Isten önmaga kinyilatkoztatására ad. A kinyilatkoztatás e kezdetének döntő jele pedig nem egy csoda, nem egy beszéd.

Ez a jel valami végtelenül diszkrét dolog, mint a Lélek, amely leszáll és marad (Jn 1,33).

Az üdvösség történetében többször is előfordult, hogy Lélek leszállt valakire és különleges küldetéssel ruházta fel. Az újdonság, amit János Jézusban megért, hogy ezúttal a Lélek leereszkedése végérvényes, innen már nincs visszaút: a Lélek leszáll és Jézuson marad.

Keresztelő Jánosnak az Ige által megvilágosított tekintete felismeri, hogy ez a rajta maradás egy jel. Jele annak, hogy Jézus Isten Fia, hogy az új szövetség beteljesedett, hogy Isten magára veszi a világ bűneit (Jn 1,29).

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)