A Ferences Családon belül a klarissza nővérek rendje az úgynevezett második rend, a női szemlélődő ág. Magyarországra – azon belül is Szécsénybe – 1995-ben, tehát kereken harminc éve tért vissza a Szegény Nővérek Rendje. A megtett útról, és a magyarországi letelepedés körülményeiről Nárai Éva Ferenc-Mária anyával, a „Szécsény Ágacskája” Klarissza Remeteség apátnőjével beszélgettünk a jeles jubileum apropóján.
A Klarissza Rend eredete Szent Klára életpéldájára vezethető vissza, aki Assisi Szent Ferenccel együtt isteni sugallattól indíttatva a radikális szegénység útját választotta. Klára regulája a tulajdonról, birtokról és jövedelemről való teljes lemondást hirdette meg – egy olyan utat, amely minden korban meghökkentő bátorságot igényel, de nemcsak azt: hanem a hivatás kegyelmét, és az arra adott személyes választ.
„Vajon lehet-e az anyagi háttér nyújtotta biztonság nélkül élni a világban, és csakis a Gondviselésre hagyatkozni?” – tette fel a kérdést Ferenc-Mária anya, aki szerint Szent Klára regulája éppen ezt vállalta fel, vagyis az Istenbe vetett teljes bizalmat. Ám a történelem rövidesen más irányt hozott a klarisszák életében. Szent Klára halála után alig tíz évvel IV. Orbán pápa enyhébb szabályzatot fogalmazott meg a klarisszáknak a szegénység tekintetében, s a bencés hagyomány mintájára birtokot és jövedelmet engedett a nővéreknek. E szabályzatot élő közösségeket nevezték a későbbiekben urbanista klarisszáknak.
Másfél évszázaddal Szent Klára halála után azonban egy francia parasztlány, Szent Koléta különös hívást kapott. Évekig élt reklúzaként, befalazva egy templom mellé, mígnem egy nap Szent Ferenc hangját hallotta, aki arra kérte, hogy reformálja meg az általa alapított rendeket. Koléta a hívásnak engedelmeskedve pápai engedéllyel és a ferencesek támogatásával kifalaztatta magát, ami akkoriban nagy szégyent jelentett a településnek; ám ő ennek ellenére mégis elment XIII. Benedek pápához, aki 1406-ban kinevezte őt a reform anyjává. Koléta ezután számos Franciaországban található klarissza kolostorban visszaállította az eredeti regulát, vagyis Szent Klára reguláját, és néhány új kolostort is alapított már a reform szellemében. Ez volt a klarissza renden belül a koletista reform. (Később aztán a történelem folyamán voltak más reformok is, például a kapucinus reform.)
Így alakult ki tehát a klarisszák két nagy ága: az urbanisták, akik gazdasági háttérrel éltek, és a koletisták, akik Szent Klárát követve, a radikális szegénységet választották. „Persze a szegénység elsősorban nem a materiális szegénységet jelenti, ez már csak egyik külső vetülete annak a belső szegénységnek, melyben az értünk teljesen szegénnyé vált Krisztus kiüresedését szeretnénk követni” – pontosít Ferenc-Mária anya.
A klarisszák már a középkorban megjelentek Magyarországon. Első kolostorukat még Szent Klára életében, 1239-ben Nagyszombatban Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának emlékére alapították. A legjelentősebb monostoraik Pozsonyban, Óbudán, Nagyváradon, Sárospatakon, Kolozsváron működtek, de a későbbiekben volt házuk a Budai Várban és Pesten, a mai Szerb utcában is. A rend fontos hivatást töltött be a leánynevelés terén. Náluk nevelkedtek a legelőkelőbb főurak gyermekein kívül a köznemesek és az alacsonyabb néposztályok leányai is, és monostoraik műhelyeiben készültek a leghíresebb magyar nyelvű kódexek. Később azonban II. József 1782-es rendeletének értelmében, amely a szemlélődő rendeket haszontalannak nyilvánította, számos más renddel együtt őket is feloszlatták.
„Amikor 1995-ben az »Ágacska« nővérein keresztül visszatértek a klarisszák Magyarországra, az már nem ugyanaz a klarissza életforma volt, mint ami megszűnt 1782-ben” – mondta ennek kapcsán Ferenc-Mária anya. „Nem az idő választott el minket, hanem az, hogy velünk már a Szent Klára reguláját követő, koletista reform honosodott meg hazánkban. Hiszen amikor 1989-ben Franciaországban beléptünk a rendbe, már egy ilyen koletista közösséghez csatlakoztunk” – tette hozzá.
A koletista hagyomány ugyanis új lendületet kapott a 20. század végén. 1979. április 26-án Franciaországban Marie-Paul anya vezetésével megszületett a Klarissza Remeteség Lotaringia egyik Mária-kegyhelyén, amely a „Sion Ágacskája” nevet viselte és viseli a mai napig. Ferenc-Mária anya elmondása szerint „Marie-Paul anya már évtizedek óta hordozta magában a vágyat, hogy a nagy, 40–50 fős kolostorok helyett egy kisebb, a csendben és még inkább az imádságban élő közösséget hozzon létre, egészen a Gondviselésre hagyatkozva a mindennapi megélhetés területén is”.
Az indulás egészen egyszerű volt: három nővér – Marie-Paul anya és két társa – teljesen Isten gondviselésére hagyatkozva éltek együtt. Nem vállaltak gazdasági tevékenységet, hanem napjaikat az imádság, a csend és az egyszerű házi- és kerti munka töltötte ki. „A Gondviselésre bízták magukat minden tekintetben, és Szent Ferenc, valamint Szent Klára szellemében, akik az Isten kezéből kérték és várták a mindennapi kenyerüket, ők is arra hagyatkoztak, hogy az Úr a jótevőkön keresztül táplálja őket” – ismertette a franciaországi indulás körülményeit Ferenc-Mária anya. Hamarosan más közösségekből is csatlakoztak nővérek, és az „Ágacska” közössége növekedésnek indult. A belépő nővérek nemzetiségi sokfélesége következtében a közösség valódi egyetemes jelleget nyert.
Az első magyar lányok 1989-ben érkeztek a francia közösséghez, köztük volt Ferenc-Mária anya is. „Voltunk páran útkereső lányok a rendszerváltás előtt. Éreztük, hogy Isten hív bennünket, csak még nem tudtuk pontosan, hová” – idézte fel a múltat az apátnő. Ő maga egyértelműen azt érezte a szívében, hogy nem tevékeny szolgálatra, hanem szemlélődő életre hívja őt az Úr. De, mint megjegyezte, „abban az időben nem volt ilyen jellegű közösség Magyarországon, a ciszterci nővérek is csak fű alatt működtek”.
A francia klarissza közösségről egy lelkinapon hallottak először; Barsi Balázs atya ajánlotta figyelmükbe a Sion-dombi nővéreket. „A másik két lány rögtön lelkes lett, én viszont nem tudtam, hogy klarisszának kell-e lennem, de az vonzott, hogy kontemplatív rendről van szó. Én úgy mentem ki az egyhónapos próbaidőre 1989 nyarán, hogy látni akartam, mi az a szemlélődő élet, amire hívást érzek a szívemben, hiszen, mivel senki nem éli elém itthon, nem ismerem. A harmadik napon már biztosan tudtam: ez az életem” – emlékszik vissza az Ferenc-Mária anya.
Elmondása szerint korábban már egy belső élmény is megerősítette abban, hogy szemlélődő életre hívja az Úr. Egyik nap éppen hazafelé tartott, miután idős embereket látogatott és gondozott, amikor a szívében egy hang szólt: „Ez nem elég.” Ez a mondat először értetlenséget váltott ki belőle, szinte odakiáltva az Úrnak, hogy ennél többet nem tud már fölvállalni, de mire hazaért megértette: nem több munkát vár tőle az Úr, hanem az emberek szívét és lelkét, vagyis a teljes embert bízza rá.
A magyar nővérek 1989 novemberében kezdték el képzési idejüket Franciaországban. Marie-Paul anya 1990. szeptember 30-án meghalt, de utódja, Marie-Béatrice anya folytatta szándékát, miszerint a magyar nővérek egyszer térjenek vissza hazájukba. „A cél soha nem az volt, hogy a francia közösséget feltöltsék magyar lányokkal. Marie-Paul anya már a kezdetekkor leszögezte: akkor fogad be minket, ha egyszer visszatérhetünk Magyarországra. Ő maga személyesen el is jött Magyarországra még a felvételünk előtt, hogy »utat készítsen« egy leendő alapítás számára a magyar egyházban, a Ferences Családban” – mondta Ferenc-Mária anya. Így vált egyre szorosabbá „Sion Ágacskája” kapcsolata Közép-Európával, s azóta több fiatal nővér tette már le fogadalmait Marie-Béatrice anya kezébe, aki 1990 óta vezeti a közösséget. A hivatások nagyrészt Magyarországról, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek.
„A letelepedés előkészítése már az első magyar nővérek örökfogadalma előtt elkezdődött” – emlékszik vissza Ferenc-Mária anya a magyarországi letelepedés körülményeire. A helykeresésben ferences atyák segítették a nővéreket, köztük Papp Tihamér atya, akinek nagyon sokat köszönhetnek. A keresésben fontos szempont volt, hogy a nővérek ne legyenek teljesen elszigetelve, hiszen napi megélhetésük az emberek gondoskodásától függött, ugyanakkor az is lényeges volt, hogy ne is egy nyüzsgő nagyváros forgatagában éljenek. Ezen felül pedig a napi szentmise és a szentségekhez járulás lehetősége is elengedhetetlen volt számukra.
„Sok helyet ajánlottak, de vagy nem volt pap, tehát szentmise sem, vagy teljesen el lettünk volna zárva az emberektől. Végül Szécsényben találtunk otthonra: az akkori polgármester, Varga Tibor éppen átköltöztetni készült az általános iskolát a város egy másik, új épületébe, így a régi iskolaépületet átvehettük. A gyors felújítási munkálatok után 1995. augusztus 12-én ünnepélyesen letelepedhettünk. Noha egy iskolaépületet vettünk át, a múlt ennél sokkal gazdagabb, mert valamikor vincés nővérek éltek benne – árulta el Ferenc-Mária anya. A letelepedés ráadásul időben szinte egybeesett azzal, amikor Balázs atya Esztergomból Szécsénybe költöztette a ferences noviciátust (1993), ez által a ferences testvérek is mélyebb gyökeret vertek ezen a vidéken, tehát a nővérek a mindennapi szentmise lehetőségét is hosszú időre biztosítottnak látták. Így tértek vissza több mint kétszáz év után a klarisszák Magyarországra – immár a koletista hagyomány szellemében, teljes szegénységben és imádságban élve Istennek szenteltségüket.
„Mi, magyar nővérek csak jóval később tudtuk meg, hogy Marie-Paul anya 1956 óta imádkozott hazánkért, melyért – az Úr kérésére – életét is fölajánlotta. Talán éppen ebben a lelki önátadásban kapta ajándékként, hogy aztán az általa alapított közösségbe magyar lányok is beléptek, hogy még halála előtt ő öltöztette be őket, és hogy közel kétszázharminc év után a ferences karizma klarissza formája visszatérhetett Magyarországra” – jegyezte meg az apátnő.
A „Szécsény Ágacskája” monostorban 2003-ban nyílt meg a noviciátus, azóta a magyar ajkú növendékek képzése itt folyik. A „Sion Ágacskája” eközben Csíksomlyón is alapított egy remeteséget, mely 2000. augusztus 11-én nyitotta meg kapuit egy kis nép körében, ahonnan sajnos 2023-ban végül el kellett jönnie a nővéreknek, mert egy új rendelet értelmében már nem voltak elegen. Mivel a „Szécsény Ágacskája” önállósulása óta jogilag ide tartoztak, az erdélyi nővérek most szintén a szécsényi anyamonostorban élnek.
A magyarországi klarisszák egy klauzúrás, kontemplatív közösség, amely nagy hangsúlyt helyez az imára, a csendre és a magányra. Statútumuk értelmében a nővérek nem vállalnak jövedelemmel járó tevékenységet, a monostor kizárólag adományokból él. Tevékenységük a kertben és a házban végzett kétkezi munkából, illetve egyének és csoportok imában történő fogadásából áll. Ez azt jelenti, hogy tanítás, lelki beszélgetés és kísérés keretében, valamint az imádságban és a tanúságtétel örömében találkozhatnak a nővérekkel a hozzájuk érkezők.
„A belső szegénység, vagyis az Istennek való teljes és feltétel nélküli átadottság által, Krisztusban – bizonyos értelemben – mi is úttá válhatunk testvéreink és az egész teremtett világ számára az Atya felé. Ő hívott el bennünket, hogy az imádság által szolgáljuk testvéreinket. Nem ápolunk betegeket, nem tanítunk, nincs semmiféle karitatív tevékenységünk, egyszerűen a világért élünk” – tárta fel a lelki gyökereket Ferenc-Mária anya a szolgálataik kapcsán.
Visszavonultságuk tehát nem a világ elutasítását vagy az abból való menekülést jelenti. Ellenkezőleg: a klarissza nővérek élete azt hivatott megmutatni, hogy az Úr szereti az Ő népét, minden teremtményét, és közel van mindenkihez. Ferenc-Mária anya szerint a visszavonultság-közelség párosa csak látszólag ellentmondásos. Ugyanis az emberekhez és a teremtett világhoz igazán csak akkor lehetünk közel, ha mindezek Teremtőjéhez vagyunk közel.
„Mivel életünket egészen az isteni működésnek szeretnénk átengedni, sok időt szentelünk az egyéni imádságnak. A napunk folyamán négy órát töltünk személyes, belső imádságban, mely idő alatt azt a teljesen ingyenes Istennek adottságot tanuljuk és mélyítjük, mely által az Úr – rajtunk keresztül is – elérheti az emberi szíveket, akiket hordozunk. A négy személyes imaóra: szentségimádás, közbenjárás, Isten Igéjének hallgatása és imaóra a természetben” – ismertette az apátnő.
A hozzájuk érkezők a nap folyamán bármikor kopoghatnak a monostor ajtaján, és az Úr elé helyezhetik mindazt, ami életük terhe vagy öröme. Ilyenkor akár együtt is imádkozhatnak egy nővérrel. Ezen kívül rendszeres találkozásra és lelki kísérésre is lehetőség van. A monostor mellett két kis remetelak áll, ahová több napra vagy hétre bárki visszavonulhat, aki csendre és az Úrral való személyes találkozásra vágyik. Teljesen a magánynak szentelheti ottlétét, de lehetősége van arra is, hogy bekapcsolódjon a közösség zsolozsmájába, továbbá arra is, hogy kísérést kérjen az ottléte alatt.
Az apátnő kiemelte: fontos az őket körülvevő emberekkel való kapcsolat is. „Mindennapi életünkben egészen a Gondviselésre szeretnénk hagyatkozni. Kis létszámunk lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akik hisznek a hivatásunkban, gondoskodhassanak a megélhetésünkről. Ők gondoskodnak a testi megélhetésünkről, mi pedig az ő lelkükről. Isten elé visszük életüket, velük együtt és értük imádkozunk; egy család vagyunk” – összegezte Ferenc-Mária anya, aki 2009 augusztusa óta vezeti a magyarországi közösséget. Ekkor történt ugyanis – a Szentszék jóváhagyásával – az önállósulás, mely szerint már nem a „Sion Ágacskája” alapításaként, hanem önálló klarissza monostorként működik ez az Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére szentelt kis közösség – ez az Istennek lefoglalt kis hely.
***
A klarissza nővérek magyarországi letelepedésük 30. évfordulóját augusztus 10-én ünnepelték a világi hívekkel és 11-én a szerzetesközösségek képviselőivel. A jubileumi évforduló eseményeiről videós összefoglalóink alább nézhetők meg:
***
Ádám Rebeka Nóra
Ferences Média 2025
