„A böjt tehát nem egy kényszerített önsanyargatás, hanem egy eszköz a Jézussal való találkozásra” – hangsúlyozta gondolataiban Szpisják Péter Pál (OFM) kapucinus ferences szerzetes a húsvéthoz közeledő időszak lényegiségét. Interjúnkban a nagyböjti készületek mellett hivatásról, a kapucinus rend erősségéről, valamint a fiatalsághoz szóló evangéliumi üzenetről beszélgettünk… 

Ismerkedés a kereszténységgel

Hogyan viszonyultál kezdetben, gyermekként a hithez? Mi az, ami megerősített benne? 

Főként az apai nagyszülők kérésének eleget téve, megkereszteltek engem. Szüleim részéről azonban vallásos nevelést nem kaptam. Negyedik osztályosként megkérdeztek, hogy kívánok-e elsőáldozó lenni. Túlontúl macerásnak hatott nekem akkor mindez: a semmiből jött felkérés és a teljesen újnak ígérkező közeg. Így inkább nemet mondtam.

Teltek-múltak az évek, én is kezdtem komolyodni. A továbbtanulást illetőleg, leginkább a történelem érdekelt. Korszakban még a kommunizmus 80’-as éveit írtuk, s bennem fel is merült a gondolat: Hogyan lehet a történelmet úgy művelni, hogy itt, Magyarországon nem vagyunk tisztában a kereszténységgel? Éreztem és tudtam, hogy ezen a téren nekem alapvető fogalmak hiányoznak.

A gimnáziumban már hittanra is beiratkoztam. Mindeközben osztálytársaimmal cserkészetre és ministrálni jártunk. Lassan elkezdődött az ismerkedés a kereszténységgel. A második hitoktatónk egy domonkos rendi szerzetesnővér volt, akitől pedig rengeteget tanultam.

Milyen hatások, lelki tapasztalatok értek ez idő tájt?

Tizenöt év névleges katolicizmus után óriási lelki fejlődésként ért az említett plébániai közeg. Egyre csak erősödött bennem a hit, mígnem egy művészettörténeti órán megnéztük Franco Zefirellinek a Napfivér, Holdnővér című alkotását. Egy cimborámmal úgy is jöttünk ki a filmről, hogy márpedig mi ferences szerzeteseknek állunk!

Szintén ebben az időszakban jelent meg Puskely Máriának a Szerzetesek című könyve, benne 33 férfi és 66 női rend bemutatása. Ez egyúttal az első kötet is volt a szerzetesi életről. Elmélyedtem az olvasásban, s közben vártam azokat az alkalmakat is, amelyeken domonkos atyákkal találkozhattunk. Továbbá a plébániai káplán segítségével ellátogattunk az egyházmegyei szemináriumba, onnan pedig egy ferences rendházba. Mindezek érdekes élmények voltak ugyan, de még mindig nem lobbant fel bennem a szikra, az elhatározás…

„Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!” – Az ifjak megszólítása 

Mikor hallottad meg tisztán a Jóisten hívását?

Érettségi után. Az érettségi időszakában ugyanis már nem kötött le többé a történelem. Törtem a fejem, s hosszasan kutattam, merre is menjek tovább. Az egyik barátom épp akkor hívott meg Máriabesnyőre, a kapucinusokhoz. Egy karácsony utáni időszakot töltöttünk ott: beköltöztünk, elmélkedtünk és imádkoztunk. Ott és akkor igazán jelen voltunk. Lelkipásztori helyszín és kegyhely is volt Máriabesnyő, ugyanakkor a kapucinusi közösségben a csend, elmélyültség, valamint az imádságra való koncentrálás lehetőségei is mind-mind adottak voltak. Az ott töltött időszak után, mindjárt februárban beadtam a jelentkezésemet és érettségi után rögtön be is költöztem a máriabesnyői rendházba.

Az elmélyült imádságosság vezetett tehát a testvérek közé, s tart ott is mind a mai napig.   

Saját példádból kiindulva, mit tartasz fontosnak; milyen üzenetet fogalmaznál meg a mai hívő fiataloknak?

A teológia olvasatában a természetfeletti a természetesre épül. Elsődleges tehát, hogy legyenek az Egyházban emberek. Kereső emberek, akik felteszik maguknak a jelentős kérdéseket: Honnan jövünk? Hová tartunk? S közben milyen lelki fejlődést indíthat el bennünk az addig megtett út? Nem takarhatjuk el ezeket a feltevéseket, a puszta ösztöni-konformista élet javára. Hiszen ez esetben épp az emberség keretei, a méltóságunk csúszna szét.

Az őszinte bátorság azonban eljuttathat Istenhez. – Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád! – hangzik a Szentírásban Sámuel próféta mondata a Mennyei Atya hívására. Nem lehet elbújni az Ő akarata elől. Merjük a lelki mélységeket megismerni, ne csupán a felszínen botladozni!

Mi az erőssége a kapucinusoknak? Mivel tudjátok segíteni a kereső lelkeket?

Jelentős karizmánk a gyóntatás. Mandić Szent Lipót jelentős páduai gyóntató volt, Pietrelcinai Szent Pió atya pedig talán az egyik legismertebb lelki közvetítő volt a bűnbánat szentségében.

Egy időben magam is tanultam külföldön, egy Veronához közeli kisebb településen. Szokásban volt akkoriban, hogy a kapucinusok az egyházmegyés papok segítsége nélkül, dél és 2 óra közötti szünet közbeiktatásával reggel 7-től este 6-ig gyóntattak. Ketten-hárman tehát a templomban mindig rendelkezésre álltak, akár lelkivezetésre is.

Feltámadás reményében

Közeleg a húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. Mely dolgokra kellene nekünk, hívőknek jobban figyelnünk a nagyböjti készület alatt?

Több alkalommal említettem már, hogy rosszak az elnevezéseink. Hitünk központi misztériuma mindössze a nagyböjt és a húsvét címekre redukálódik. Ez egy téves irány. Nem az a lényeg ugyanis, hogy most egy nagyot böjtöljünk, s aztán végre vegyünk húst. S hogy lelkipásztorként a nagyszombati sonkaevés idejének meghatározásával foglalkozzunk. Nem! Nekünk mindnyájan Krisztus Urunk feltámadásának éber tanúivá kell válnunk.

Fontos lenne a hozzáállásunkat úgy átformálni, hogy a Szentlélek vezethessen el bennünket először a pusztába, majd a kereszthez, s végül az üres sírhoz. Ezeket a stációkat nekünk is végig kell járnunk. A böjt tehát nem egy kényszerített önsanyargatás, hanem egy eszköz a Jézussal való találkozásra.

A világ állapotát és a békétlen közhangulatot tekintve, lelhetünk kellő reményt és békességet a feltámadásban?

Mindannyiunk otthonaiban a falon látható a kereszt. Ám ugyanígy szükség van a feltámadt Krisztusra is. Az egyik elmúlt esztendőben a feltámadásról nyomtattam ki képeket, amelyeket rendtársaimmal együtt fadarabokra vagy falapokra ragasztottunk fel. Ezeket aztán szétosztottuk a kedves hívek körében. Annyira szükséges ez a kép nekünk! A kereszthalál után Krisztus győzelemre viszi az életet.

Természetesen nem kerülhetjük ki a szenvedést és a fájdalmakat. Ám a remény mindvégig ott van, hogy Jézussal együtt mi is új életre ébredünk. 

Szent Pál apostol szavaiból kiindulva, Leó pápa hangsúlyozta nemrégiben: „Remény az, amit nem látunk.” Hogy egy mai, kilátástalan helyzetből, miként születhet újra valódi béke, arra nem tudhatjuk a választ. Előbb-utóbb azonban megszületik. Békét és reményt viszont csak úgy várhatunk, ha közben lelki látószögünkben tartjuk a feltámadás misztériumát.

***

Haramza Kristóf
Fotók: Csorba Tatum
Ferences Média 2026