Boldog a szolga, aki a rendreutasítást, vádaskodást és dorgálást éppen olyan béketűréssel fogadja mástól, mint fogadná tulajdon magától.

Az ima és a segítségnyújtás folytatására biztatnak az ukrajnai ferencesek

2022.06.27 Címkék:

A hónapok óta pusztító háborúban a szerzetesek változatlanul a kimerült, számos nehézséggel szembesülő emberek mellett állnak. A Kisebb Testvérek Rendje a kezdetektől befogadást, meghallgatást és támogatást nyújt a konfliktuszónában élőknek, illetve a szomszédos országokba menekülteknek.

Danyil Botvina OFM, az ukrajnai Szent Mihály Főangyal Rendtartomány provinciálisa beszámolt arról, hogy a háború első napjaitól kezdve, a súlyos bizonytalanságban, miközben emberek tömegei menekültek keletről nyugat felé, arra törekedtek, hogy a helyi lakosság szolgálatára álljanak. Segélycsomagokat, egészségügyi felszerelést, higiéniai és elsősegély-csomagokat osztottak a lakosságnak és a katonaságnak.

Danyil testvér ismerősei közül sokan életüket vesztették a háborúban, másoknak az otthonuk lett oda. „Emlékszem egy édesanyára és a hétéves kislányára, akik Zaporizzsjából jöttek, ők mesélték, hogy mihelyt elfoglalnak egy települést az oroszok, összeírják az üresen maradt házakat, lefoglalják őket, és odaadják orosz családoknak. A pillanatnak élünk, abban a félelemben, hogy bármikor meghalhatunk. Nem gondolok a jövőre. Imádkozzunk és segítsünk” – fejezte ki Danyil Botvina, hozzátéve: végtelenül hálás az egész Rendnek, minden jótevőjüknek, és minden embernek, akik mellettük állnak: „Szeretnék köszönetet mondani az egész Rendnek és minden egyes jótevőnknek minden egyes nagylelkű cselekedetükért. Jó érezni, hogy mellettünk áll a miniszter generális és a Rend valamennyi testvére.”

Ukrajnában hatvan ferences él tizenhét rendházban. A konfliktus másnapjától kezdve a világ minden tájáról, számtalan jótevőtől, szerzetesektől, rendházaktól érkeztek nagylelkű adományok Massimo Fusarelli miniszter generális felhívására, aminek köszönhetően reagálni tudnak a lakosság, a családok és a gyerekek szükségeire.

*

Konotopban, az orosz határon, egy túlnyomórészt ortodox területen van egy rendház két szerzetessel, akik az orosz invázió kezdetén több családnak adtak menedéket a rendház alagsorában, s amellett ellátták azokat, akik ottragadtak a településen, és nem tudtak gondoskodni magukról.

„Bevásárolunk nekik, különösen a fogyatékkal élőknek és az időseknek, azoknak, akik nem tudtak elmenekülni, ételt és segélycsomagokat viszünk nekik, több mint 1500 embernek, az életünket kockáztatva. Mindennap enni adunk kétszáz embernek, akik idejönnek misére, mégha nem is katolikusok, csak hogy érezzék, egy élő közösség részei. Van köztük egy fiatalember, három gyermek édesapja, akit nem messze Konotoptól, amikor egyszer autóval hazafele tartott, eltaláltak az oroszok, öt lövedék érte. Utolsó erejével, imádkozva, eljutott egy tábori kórházig, ahol csodával határos módon megmentették.” Erről már Romualdo testvér számol be, az egyik konotopi szerzetes, visszaemlékezve: „Amikor az alagsorban mutattunk be szentmisét, csupán egy gyertya égett, és a falak remegtek az ágyúzástól. Hallottam, hogy közel járnak a rendházhoz az orosz tankok, és még hangosabban imádkoztam, összebújtunk a gyertya, az élet és a remény jelképe körül.” Mára a 80 ezres lakosú Konotopban a polgármester kieszközölt valamiféle tűzszüneti megállapodást.

*

Kijevben, a fővárosban a közelmúltban látszólagos nyugalom honolt, amit időről időre megszakított a szirénák hangja, amikor futni kellett az óvóhelyre. Az ország keleti és déli részén azonban intenzíven zajlik a háború, és sok ukrán állampolgár hazatér harcolni. A Frontex adatai szerint 2,3 millióan tértek vissza hazájukba a háború kezdete óta.

„Zsitomirban, Kijevtől nyugatra hét testvér szolgál, naponta mintegy ötven családot támogatnak, a konfliktus kezdete óta mintegy 600 családnak nyújtottak segítséget. Egyre többen állnak be harcolni a civilek közül is. A házaink mindenki előtt nyitva állnak. Emlékszem egy mozgásában korlátozott anyuka történetére, aki két gyerekkel érkezett: elengedte a férjét harcolni, mert úgy érezte, most az a legfontosabb, hogy megvédje a szülőföldjét. Férj és feleség minden héten csak pár másodpercet tud egymással beszélni: „esik” vagy „nem esik” – vagyis: bombáznak vagy nem bombáznak – ennyit közölnek. Ezt már az ukrán Cristian testvér mondja, aki éppen édesapja temetésére utazott haza, amikor kitört a háború. Nem tudott és nem is akart visszatérni Rómába. Zsitomirban szolgál, dokumentálja a háború pusztításait és segíti a rászorulókat. „Az óvodák most nyitnak újra, de csak azok, amelyeknek van óvóhelyként szolgáló pincéjük. Sok helyen a szülők és a pedagógusok ássák meg a szükséges óvóhelyeket, hogy a gyermekeik tudjanak óvodába járni.”

Az ENSZ menekültügyi szervezete adatai szerint mintegy 7 és fél millióan hagyták el Ukrajnát a szomszédos országokban keresve védelmet. További 8 millióan belső menekültek, vagyis az ország biztonságosabb területeire költöztek. Mintegy 15,7 millió ember szorul azonnali védelemre és humanitárius segítségre. A ferences rendházak Olaszországban, illetve Lengyelországban és más Ukrajnával szomszédos országokban aktívan segítik a háború elől menekülőket. Olaszországban több mint 130 ezer menekültről gondoskodnak, a ferencesek naponta mintegy 200 családnak, főleg nőknek és gyerekeknek nyújtanak segítséget.

Massimo Fusarelli miniszter generális a háború kitörésekor nem késlekedett kifejezni, az ukrán nép mellett áll, szolidáris velük és a régió szerzeteseivel. Személyesen is felkeresett ukrán rendházakat, és tagja volt annak a vallási vezetőkből álló nemzetközi delegációnak, amely vallásközi zarándoklaton vett részt, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az ukrán nép felé.

A kárpátaljai ferences misszió munkáját ITT tudják támogatni.

Forrás: OFM.org

Fotó: OFM.org; OFMJPIC.org

Ferences Média, 2022

 

Hozzászólások lezárva.