Az átformálódás útja: Novák Teofil OFM testvér örökfogadalmat tett

Novák Teofil OFM testvér örökfogadalmat tett szeptember 28-án, szombaton a szegedi Havas Boldogasszony-templomban – fogadalomtételében vállalta a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsainak megtartását. A délelőtt 11-kor kezdődő ünnepi szentmisét Berhidai Piusz OFM tartományfőnök atya celebrálta, homíliájában a szerzetesi élet mély átalakulását és az Istenhez való teljes odaadást hangsúlyozta. A szertartást Bán Jónás OFM testvér bevezetője előzte meg. 

Bán Jónás OFM a szentmise kezdetén kommentárját egy személyes történet felidézésével kezdte, melyben Teofil testvér iskolai éveire emlékezett. Utalt arra, hogy Teofil testvér az Istentől kapott és már gyermekként is birtokolt figyelmet, mint erőt hogyan használja azóta is – egy másik testvért idézett, aki megjegyezte neki, Teofil testvérrel jó beszélgetni, mert érzi, hogy teljesen rá figyel. Az atya utalt rá: fontos az életben megtanulnunk, hogyan használjuk az erőnket.

Ezután Jónás testvér részletezte a fogadalomtétel menetét, kiemelve az egyes részek jelentőségét. A megszólítás kapcsán megjegyezte: Teofil testvért először Isten szólította meg, akit meghallott, és tudott is rá válaszolni. Most az Egyház szólítja őt, hogy a követést hogyan akarja folytatni. A válasz erre az, hogy jelen vagyok – mely jelenlét egész életünk odaajándékozása Istennek.

Bán Jónás OFM atya bevezetőt mond Novák Teofil örökfogadalomtételén

A szentmise homíliája után a Szentlélek segítségül hívása következett – ugyanis az ember fölfedezte, hogy Isten nélkül nem tehetünk semmit. Majd az elöljáró kérdéseket tett fel, amire többszöri válasz az “akarom”. Nem azt mondjuk ilyenkor, hogy mit érzünk, mit gondolunk, vagy hogy éppen mi van a szívünkben. Mint ahogy a házasságkötés szentségénél is az ifjú pár igennel, akarommal – azaz a szándékával – válaszol, amit a szívében fölfedezett, és most át akar adni az Úrnak. Az utolsó válasz úgy hangzik majd: akarom Isten segítségével – magyarázta az atya. Ezután a mindenszentek litániája következett, amiben jelen van a megdicsőült és a küzdő Egyház is. Ekkor hívjuk segítségül az Egyház megdicsőült tagjait, hogy álljanak mellettünk, segítsenek mindannyiunkat  –  elsősorban Teofil testvérünket – azon az úton, melyen elindult. Ennek első lépése a leborulás. Az örökfogadalmat tevő a földön fekve imádkozza végig a mindenszentek litániáját, kifejezve odaadását.

Ezt követte a fogadalomtétel szövege, melyet a Teofil testvér kézzel írt le, s miután elmondta, a papírt a tartományfőnök kezébe, az oltárra helyezte. Bán Jónás atya hozzátette: ez a kézzel írt szöveg azt jelképezi, hogy nem más kényszerítette az esküre, hanem a saját akaratából tette azt le. 

Jónás testvér utalt a Teofil testvérrel megjelent interjúra, amiben olvasható: Isten a szeretetre hívta őt. Az atya szerint Isten szeretetére a hármas fogadalom – a szegénység, engedelmesség és a tisztaság útján válaszolunk. Szegénység, hiszen Krisztus is szegényként jött felénk. Engedelmesség, ami felszabadulás Isten akaratára. A tisztaság pedig a kapcsolatainkban való tisztaságot és szeretetet jelenti.

A fogadalomtétel végén a békecsók által fogadta be Teofilt a közösség teljesen, melynek már eddig is részese volt. „A testvérek itt ismernek minket, pontosan jól tudják, hogy nem vagyunk tökéletesek. Együtt járunk, együtt botorkálunk Isten útján. Akarjuk, hogy megvalósuljon a mi akaratunk, a mi szeretetünk és a mi szolgálatunk által Isten akarata, üdvözítő szándéka itt a Földön” – mondta az atya, majd arra buzdította a híveket és a testvéreket, ünnepeljenek, imádkozzanak közösen, „hogy amit az Úr elkezdett Teofil testvérben, az be is fejezze.”

Berhidai Piusz OFM tartományfőnök atya homíliáját azzal a gondolattal kezdte, hogy merjük az életünket a végéről, a beteljesedés felől nézni: „onnét, ahol az Emberfia dicsőségben van, a dicsősége megkérdőjelezhetetlen, kinyilvánult, egyértelmű – és ahonnan értelmezhető az a szó is, hogy ítélet.”

Az atya hangsúlyozta, Teofil elköteleződése nemcsak egyszeri döntés, hanem egy hosszú folyamat része, amelyben a Jézus által megmutatott evangéliumi út az öröm és boldogság forrása. „Kimondod, hogy szeretnél kisebb testvér lenni, mert az evangéliumból megtanultad, hogy ez értelmes dolog – sőt örömteli, örömre hívó. Elismerted, hogy ez az evangéliumból kivehető jézusi életforma olyasmi, amit az tud táplálni, hogyha azt teszed, mint Jézus: újra és újra visszatérsz önmagad magányába, keresve Isten hangját, arcát, jelenlétét. Piusz atya hozzátette, ez a szemlélődő magatartásból táplálkozik, és csak valóságos, testvéri közösségben valósulhat meg hitelesen. „Nagy öröm nekünk a te elhatározásod. Óriási ajándék számunkra a Jóistentől. Elkötelezted magad egy életállapot vállalására, ami azt jelenti, nemcsak egy-két dolog változik az életedben, hanem valahogy az egész kicsit más lesz, mint korábban. Persze ez nem most kezdődött, hanem már sokkal korábban, amikor megtapasztaltad Isten hívását – és nincs is vége a mai napon. A formálódás folytatódik.”

A homíliában Szent Pál római levelére hivatkozva az atya felhívta a figyelmet arra, hogy a szerzetesi életforma komoly átalakulást kíván meg, nem csupán külsőségekben, hanem a lélek mélyén. Szent Pál szavai szerint a testet élő, szent és Istennek tetsző áldozatként kell felajánlani, ami nem a világhoz való alkalmazkodást, hanem a belső megújulást jelenti.
Az atya kiemelte a szövegben olvasható két szó, a konformáció és a transzformáció közötti különbséget: míg a konformálódás a világ trendjeihez és külsőségeihez való igazodást jelenti, addig a transzformálódás mély belső változást kíván, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll. „Mi a különbség aközött, hogy hasonulunk a világhoz, hozzáalakulunk, vagy pedig hasonulunk az Úr Jézushoz?” – tette fel a kérdést. „Az egésznek a kiindulópontja valószínűleg az emberi egó, a saját akaratunk”  – mondta az atya, amivel azt fejezte ki, hogy amikor valaki a világhoz való hasonulást, vagyis a konformálódást választja, az leggyakrabban az emberi egóból és önérdekből fakad. Az ember természetes vágya, hogy beilleszkedjen, ne lógjon ki a társadalomból, ne érezze magát kényelmetlenül vagy elszigetelten. Ilyenkor saját akaratát helyezi előtérbe, mert azt szeretné, hogy mások elfogadják és elismerjék őt. A világ normáihoz való igazodás, a külső trendek és szokások átvétele gyakran arról szól, hogy az egyén elkerülje a konfliktust, kényelmetlenséget, vagy hogy ne érezze magát kisebbségben. Ez a fajta hozzáállás elsősorban a külsőségekre és a felszínes megfelelésre épít, és nem érinti mélyen az ember lényegét. Az egó az egyén saját érdekeit, kényelmét vagy elismerés iránti vágyát helyezi előtérbe, nem pedig az isteni akaratot. Piusz atya rámutatott, hogy mindez szemben áll a szerzetesi hivatás lényegével, amely nem önmagunk előtérbe helyezéséről, hanem a Jézushoz való hasonulásról, belső átváltozásról szól. Az igazi elköteleződés Jézus követésében azt jelenti, hogy az ember lemond az egóról, és az isteni akaratot teszi élete középpontjába, nem a világ elvárásaihoz vagy trendjeihez igazodik. Az átalakulás a mélyebb belső változást takarja, nem csak a külső megfelelést. Teofil elköteleződése nem csupán a fogadalmak – engedelmesség, szegénység és tisztaság – vállalását, hanem egy folyamatos, napról napra megújuló átalakulást jelenti, amely során egyre inkább Jézus vonásai tükröződnek benne.

Az atya arra biztatta Teofil testvért, hogy hivatásában ne féljen a megpróbáltatásoktól, hiszen a szerzetesi élet útja tele van kihívásokkal, de minden nap lehetőség az igazi átalakulásra. II. János Pál pápa tanítását idézve Piusz atya a színeváltozás képére hívta fel a figyelmet, amely az átalakulás szimbóluma. „A színeváltozás történetében ott van Jézus dicsősége, amely mindannyiunk hivatásának a gyökere: egy örömteli, teljes életre hív minket az Úr. (…) Az Úr akarata a gyújtópontja a te formálódásodnak. Ami meghatározza az identitásodat, az nem más, nem mások – hanem az Úr Jézus.” Továbbá hangsúlyozta: a hivatás megélése során, ahogy Jézus a Tábor hegyéről a Kálvária hegyére zarándokolt, úgy Teofilnak is vállalnia kell az átalakulás útját a mindennapok küzdelmeiben.

A homília zárásaként az atya köszönetet mondott Teofil elköteleződéséért, és azért, hogy az ő hivatása gazdagítja a ferences közösséget. Imájában azt kérte, hogy Teofil mindennapjait az igazi átformálódás jellemezze, amelyben egyre inkább Istenévé válik, és hivatása valódi beteljesedésre jusson az élet minden területén. „Azért imádkozzunk ebben a szentmisében, hogy járd ezt az utat. Az elhatározásod – az igen, amit ma kimondasz – legyen ott a következő napokban, években is; mindhalálig.”

Novák Teofil OFM ünnepélyes fogadalomtételéről készült videófelvételünket ezen a linken keresztül, a teljes galériát pedig a szegedi ferencesek weboldalán tekinthetik meg az érdeklődők Kárpáti Kázmér OFM atya kommentjeivel.

***

Novák Teofil OFM jelenleg a papságra készülve teológiát hallgat és hitoktatónak tanul a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az örökfogadalma előtt vele készült interjúnkat itt olvashatod, melyben mélyen és őszintén mesélt arról, hogyan jutott el a hivatás felismeréséig, mi vezette a rendbe lépéshez, és hogy milyen üzenetet adna azoknak, akik hasonló hívást éreznek.

Mi a hivatás? Milyen a ferences életút? Esetleg gondolkozol a jelentkezésen? Itt többet megtudhatsz rólunk.

Fotók: Gieszer Richárd
Szöveg: Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum