Mitől lesz egy iskola valóban ferences, és miért fontos, hogy a rend által fenntartott oktatási és nevelési intézmények munkatársai időről időre találkozzanak egymással? Az idei Ferences Pedagógiai Napokon Zarándy Kleofás OFM atyát kérdeztük a ferences köznevelési intézmények küldetéséről, a pedagógusok közösségéről, a ferences lelkiség átadásáról és arról, mit szeretnének útravalóul adni a rájuk bízott fiataloknak.
***
Mitől ferences egy ferences intézmény? Mit jelent ez konkrétan a mindennapi munkában, és hogyan jelenik meg a nevelésben?
Talán az első és legfontosabb, hogy az intézményeinkben legyenek jelen ferences testvérek, akik élik ezt az életformát és az egész életüket erre tették fel. Az ő példájukhoz tudnak kapcsolódni azok a kollégák, akik – bár nem ferencesek – különböző távolságból ugyan, de kapcsolódnak a ferencességhez. Így együtt tudjuk átadni Szent Ferenc lelkiségét a ránk bízottaknak. Amikor arról beszélünk, mitől ferences egy intézmény, mindig előjön a derű, ami a ferencességnek egy nagyon fontos szempontja. Aztán a személyesség és a családiasság: ahogyan egymással vagyunk rendtársak és kollégák, és ahogyan a gyerekekhez fordulunk. Én magam tizenhat évig tanítottam Esztergomban, és ott is azt tapasztaltam, hogy a tanárok, a kollégiumi nevelők, a szülők és a diákok egy nagy családot alkotnak. Egymásért dolgozunk, megbeszéljük egymással a dolgainkat, és így vagyunk együtt a gyerekekért. És van még egy harmadik fontos szempont: hogy katolikus intézményekről van szó. Szent Ferenc életében is alapvető volt a hithez való hűség, a Jézushoz való közelség és az evangéliumi életre való törekvés. Ezt természetesen mindenki a saját életállapotában, a saját lehetőségei szerint igyekszik megvalósítani.
A ferences intézmények nagyon sokszínűek: van közöttük óvoda, általános iskola, gimnázium, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeket segítő intézmény is. Miért fontos, hogy az itt dolgozó pedagógusok időről időre összegyűljenek, közösen gondolkodjanak és tanuljanak, vagy egyszerűen csak együtt legyenek?
Nagyon fontos egyrészt a keresztény életünkben, de a ferencességben különösen is a közösségi lét. Ma ezt sokszor úgy mondjuk: hálózatosodás. Akár a Ferences Pedagógiai Napoknak, akár a Ferences Pedagógiai Alapképzésnek az is célja, hogy a ferences köznevelési intézményekben dolgozók ne különálló csoportokat alkossanak, hanem az egész váljon egy nagyobb közösséggé. Legyenek ismeretségek, barátságok, kollegiális kapcsolatok a különböző intézményeink dolgozói között. Jó látni, hogy most már hat Ferences Pedagógiai Alapképzés is lezajlott, és az ott megismert emberek közül sokan már barátként köszöntik egymást. Persze természetes, hogy egy-egy intézmény munkatársai sokszor egymás mellett ülnek ezeken a rendezvényeken, de mostanra nagyon sok vegyülés is van. Ez azért lehetséges, mert az év során több olyan alkalom adódik, amikor a különböző intézmények munkatársai együtt dolgoznak, így megismerik egymást, és egy tágabb közösség jön létre.
Miért tartjátok fontosnak, hogy a pedagógusoknak a szakmai képzés mellett legyen egy más jellegű, kötetlenebb fóruma is, mint amilyen például a Ferences Pedagógiai Napok?
A Ferences Pedagógiai Napok tulajdonképpen a ferences köznevelési intézmények közös tanévnyitója. Másfél napot töltünk együtt Szentkúton, és ez az a fórum, ahol a legszélesebb körben tudunk találkozni. Az alapképzés egy szűkebb körű alkalom, az eseti szakmai kapcsolódások pedig általában egy-két embert érintenek. Itt viszont mindenki mindenkivel találkozhat. Az évek alatt talán kialakult ennek egy jó aránya: van benne szakmaiság, megszólal a fenntartó, elmondjuk a legfontosabb dolgokat, van lehetőség a továbbképződésre, de ugyanakkor helyet kap a szórakozás, az önfeledt együttlét, a közös étkezés, a játék, a pihenés a sport és a lelki feltöltődés is. Ha nem is sok, de valamennyi idő mindenképpen jut ezekre. Ilyenkor erősödhetnek azok a barátságok és kapcsolatok, amelyek igazán ferencessé teszik ezt a közösséget.
A szakmai program mellett a lelki dimenzióra is nagy hangsúlyt fektettek. Hogyan látod a kollégák egyházi és lelki kapcsolódását? Mindenki katolikus, vagy vannak olyanok is, akik más módon kapcsolódnak ezekhez az alkalmakhoz?
Az Egyházhoz való kapcsolódásról sokszor tévesen úgy gondolkodunk, mint egy jogi aktusról, egy bináris dologról: vagy igen, vagy nem. A gyakorlati megvalósulása azonban sokkal inkább fokozatokban ragadható meg. Ahogy egy egyházközség életében is: vannak, akik mindig ott vannak és mindenben segítenek, mások minden alkalmon részt vesznek, de mást nem vállalnak, megint mások ritkábban jönnek. Ez talán így emberi, és így van rendjén. Ugyanez igaz a munkatársainkra is. Hála Istennek, van nagyon sok mélyen elkötelezett, rendszeres szentségi életet élő kollégánk, aki az Egyházért több fórumon is intenzíven tesz. Van, akinek természetes a vasárnapi szentmisén való részvétel, és nagyjából ezen a szinten kapcsolódik. Van olyan is, aki nyitottsággal és jóindulattal van a hit iránt, de ritkábban látogat liturgikus alkalmakat. És van, aki nem ellenségesen, de inkább elzárkózik ezektől a kérdésektől. Olyan is van, aki távolabbról jön, de nagy érdeklődéssel és nyitottsággal figyeli mindazt, ami itt történik. Mindannyiuknak örülünk, és ezt is gazdagságnak tartjuk. Nyilván nagyon örülnénk, ha mindenki mélyen elkötelezett hívő lenne, de nem biztos, hogy ez a cél. Inkább az, hogy mindenki olyan távolságból és olyan módon tudjon kapcsolódni hozzánk, ahogyan az számára jó. Hiszem, hogy közben mindannyian tudnak alakulni, és valamit magukba tudnak szívni abból, amit az evangélium szerinti élet, a Jézushoz való kapcsolódás és Szent Ferenc ismerete jelent.
Az idei Pedagógiai Napok egyik kiemelt témája az integráció és az inklúzió. Miért éppen ezt helyeztétek a fókuszba? Miért aktuális ez most?
Valószínűleg azért, mert ez egyre inkább kurrens és fontos témává válik. Talán az is igaz, hogy egyre több speciális szükségletű gyermek van az intézményeinkben, de közben egyre tudatosabban fedezzük fel és merjük kimondani ezeket a helyzeteket. Már vannak szakmai tapasztalatok is, amelyeket meg lehet osztani. Én 46 éves vagyok, nem vagyok se öreg, se fiatal, de annak idején ilyesmikről még nem tanultunk – talán még a létezésükről sem –, nemhogy arról, pedagógiailag hogyan kell ezeket a helyzeteket kezelni, vagy hogyan lehet jól jelen lenni bennük. Ezért fontos, hogy ebben is elkezdjük képezni magunkat. Ebben talán a szemléletformálás a legfontosabb – hogy kezdjük érteni és érezni, miről van szó. Nem „rossz gyerek” van, hanem – ahogy régen viccesen mondták – „máshogy van behuzalozva”. Ma már tudjuk, hogy ez bizonyos esetekben nagyon is valóságos, fiziológiai értelemben vett különbséget jelent: az érintettek idegrendszere valóban másképpen működik. Szerintem fontos lépés a pedagógusaink számára, hogy erről ilyen megközelítésben halljanak.
Beszéltünk a ferences lelkiségről és annak átadásáról. A Ferences Pedagógiai Napok mellett ennek másik fontos pillére a Ferences Pedagógiai Alapképzés. Mi ennek a célja?
Mint említettem: a rendnek kiemelt szándéka, hogy a ferences lelkiséget átadja a diákok számára, és ebben nagyon számítunk a kollégákra, hogy partnereink legyenek. Ehhez azonban az kell, hogy ők is ismerjék a ferences lelkiséget, valamilyen szinten ismerjék Szent Ferencet, az írásait és imádságait, és megértsék ezt a szellemiséget. Ennek több módja is van. Olykor vannak például tanári zarándoklatok Assisibe, ahol a rendalapító életének fontos helyszínein járva, érzelmileg és lelkileg is megérintődve találkozhatnak Szent Ferenccel. Talán ezek a legfontosabb alkalmak, de az ismeret is fontos. Ezért alakítottuk ki már nyolc-tíz évvel ezelőtt a Ferences Pedagógiai Alapképzést. A fenntartó szándéka az, hogy minden nálunk dolgozó pedagógus valamikor részt vegyen ezen a képzésen, hogy még jobban és mélyebben megismerje Szent Ferenc lelkiségét. A képzés úgy lett kialakítva, hogy egyszerre legyen ferences tartalmú és pedagógiai továbbképzés. Az elmúlt években ez egy akkreditált, 120 órás képzés volt, amelyet a pedagógusok a továbbképzési kötelezettségük teljesítésébe is be tudtak számítani. Hogy ez a jövőben pontosan hogyan változik, azt most nem tudjuk. De a fenntartói szándék szempontjából ez másodlagos kérdés. Az elsődleges cél az, hogy a pedagógusok megismerjék és elmélyítsék a ferences lelkiséget. Ha ehhez az akkreditációval és a továbbképzési kreditekkel is tudunk segítséget adni, természetesen megtesszük. De akkor is szeretnénk, hogy a kollégák részt vegyenek ebben a képzésben, ha a jövőben az állami szabályozás esetleg másképpen rendelkezik a beszámíthatóságáról. A lényeg ugyanis az, hogy a ferencességben való elmélyülés ne csak egy plusz feladat legyen, hanem olyan lehetőség, amely által a pedagógusok maguk is közelebb kerülhetnek ahhoz a lelkiséghez, amelyből intézményeink fakadnak.
Szó esett már a pedagógusokról és a fenntartó szándékáról is, most jöjjenek a diákok. Mit szeretnétek, hogy a gyerekek magukkal vigyenek, amikor kikerülnek valamelyik ferences intézményből? Milyen értékeket szeretnétek, hogy magukba szívjanak?
Talán azt, amit az elején is mondtam: legyenek derűsek, jó közösségi emberek, és legyen helye a Jóistennek az életükben. És persze találják meg a saját útjukat, amit nekik kell bejárniuk. Én az esztergomi iskolánkban három osztályt érettségiztettem le, és nagyon erősen látom, hogy a közösségi dimenziót például magukkal viszik. Érettségi után is összejárnak, segítik egymást. Ha valaki építkezik, mennek segíteni. Ha valakinek szüksége van valamire, ott vannak egymásnak. Van közöttük orvos, ügyvéd és sokféle más foglalkozású ember, de az a fontos, hogy a későbbiekben is számíthatnak egymásra. Fontos ugyanakkor, hogy mi nem vagyunk, és nem is akarunk versenyistálló lenni. Minket elsősorban az érdekel, hogy mindenki megtalálja azt, ahol a helye van. Az első osztályomból három embert szoktam példaként említeni: volt közöttük kutatóorvos, válogatott rögbijátékos és bármixer. Mindegyikük a maga helyén volt. A bármixer azóta egy szálloda középvezetője lett, szépen előrelépett. Jó volt látni, hogy nem akartuk őket valamilyen előre meghatározott pályára ráerőltetni, hanem megtalálták azt, ahol kibontakozhatnak. Nemcsak jó és elkötelezett orvosokra és ügyvédekre van szükségünk, hanem jó és elkötelezett asztalosokra, rendszergazdákra és sok más szakemberre is. Mi így gondolkodunk a gyerekekről: az a cél, hogy megtalálják a saját útjukat.
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Andrei Ivanov
Ferences Média 2026
