ferences logo
Kedves Ilona 1

„Anyaként tekintettem rájuk” – Kedves Ilona, a Franka iskolatitkára

Kedves Ilona nevét mindenki ismeri azok közül, akik megfordulnak a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumban. Ez fordítva is igaz: Ilona a mai napig tudja, hogy melyik diák melyik osztályhoz, évfolyamhoz és prefektushoz tartozik. Huszonöt éve van jelen az intézmény életében – de nemcsak mint iskolatitkár, hanem mint az iskola lelke is. Figyelemmel kíséri a diákok sorsát, s szívvel-lélekkel formálja diákok és az öregdiákok közösségét is. A kerek évforduló alkalmából, anyák napja apropóján beszélgettünk vele a Frankában eltöltött évekről.

– Igaz, hogy minden diákot név szerint ismersz? Ennyire családias az iskolában a hangulat, vagy ez inkább a jó memóriádnak köszönhető?

– A memóriámnak sokat köszönhetek, de elsősorban annak, hogy első pillanattól kezdve szívvel-lélekkel végzem a munkámat, érdekel, amit csinálok. Tevékenységem jelentős része a gyerekekhez köthető, eleinte az adataikkal találkozom, majd az idő múlásával személyesen is megismerem őket – ebből adódik, hogy legtöbbjüket név szerint is ismerem. Még az öregdiákokat is tudom osztályhoz, évfolyamhoz és prefektushoz kötni.

– Az intézményben töltött éveid alatt megújult az iskola, és nevet is változtatott. Mi jellemezte a munkádat az elmúlt 25 évben?

– Sok változás volt az intézményben: első éveimben még volt a 13. évfolyam számára számítástechnikai szoftverüzemeltető-képzés, néhány évig még gimnáziumként és szakközépiskolaként működött az iskola, és rövid ideig volt felnőtt tagozatos esti képzés is. A gimnázium neve az elmúlt 94 évben többször változott, és nagyon örülök annak, hogy visszavette az alapításkori nevét. Székely gyökereim révén Szent Antalhoz gyermekkoromtól kezdve kapcsolódom, a romániai rendszerváltás után elmaradhatatlan volt minden évben a csíksomlyói Szent Antal-kilenceden való részvétel. Munkaköri leírásom szerint iskolatitkár vagyok, kezdetben csak az ehhez kapcsolódó teendőket láttam el, majd egyre bővült a tevékenységi köröm. 

– Milyen feladataid vannak az iskolatitkárság mellett?

A gimnáziumhoz kapcsolódóan tevékeny részt vállalok a rendszeres ünnepségek (ballagás, tanévzáró, érettségi találkozók) és különleges évfordulók megünneplésének (80, illetve 90 éves jubileum és bál) szervezésében, előkészítésében. Az érettségi vizsgabizottságban ellátom a jegyzői feladatokat, kapcsolatot tartok a szülőkkel, a rendtartománnyal, hatóságokkal és az illetékes minisztériumi osztályokkal. Létrehoztam és naprakészen tartom az iskola Facebook-profilját, és részt veszek az iskolai kiadványok (évkönyvek, emlékkönyvek stb.) és a Franka-lap szerkesztésében. Iskolatitkári teendőim mellett a „Pax et Bonum” Ferences Öregdiák-egyesülethez kapcsolódó feladatok jelentik a munkám második pillérét: az öregdiákokkal való kapcsolattartás és ügyintézés napi szintű, és minden évben megszervezem az öregdiákok Franka-napként ismert éves találkozóját. Mindezeken felül örömmel kapcsolódom be Szent Ferenc tranzitusára készülve a meghívókhoz és vacsoravendégekhez kapcsolódó protokolláris előkészületekkel a rendházi szervezésbe, a húsvéti Szent Három Nap pedig kiemelt esemény számomra is. A lelkigyakorlat megszervezésében szerzett rutinnak köszönhetően gördülékenyen zajlik a 250–300 vendég regisztrálása, igényeik felmérése, étkezésük és elszállásolásuk beosztása, a lelkiségi programok kivételével a teljes esemény előkészítése.

– Mi vonzott ide, és hogyan kezdődött a pályafutásod? Van valamilyen kötődésed a ferences lelkiséghez?

– Gyakorló vallásos családban nevelkedtünk, Csíksomlyó és a ferencesek meghatározóak voltak az életünkben. A ferences atyák közt rokonunk is volt, és barátaink is kötődtek hozzájuk, akik ajánlásával én is lehetőséget kaptam arra, hogy elhelyezkedhessem a gimnáziumban. Az akkori igazgató, Tokár János atya megbízott az iskolatitkári feladatok ellátásával, ami a reménytelennek tűnő helyzetben kitörési lehetőség volt. Azóta a lelkiséghez további kapcsolódást jelent, hogy már 17 éve részt veszek a Böjte Csaba testvér nevéhez köthető Angyalka-programban.

– Hogyan emlékszel vissza az első napodra a Frankában?

– Érkezésemkor a 2000–2001-es tanévben induló 7. és 9. osztály beiskolázása volt napirenden, ez volt az első feladat, amelyet átvettem. Az íróasztalom tele volt jelentkezési lapokkal és beiskolázási dokumentumokkal, amelyeket akkor még nem ismertem, de lelkesen tanulmányoztam. Érdekelt a feladat, és olyan szeretetteljes, családias légkörben találtam magam, ami a feladatköröm folyamatos bővülése mellett segítette a gyors beilleszkedést.

– Fel tudsz idézni olyan emléket, ami meghatározó volt az elmúlt 25 évben?– Az elmúlt 25 év tele volt apróbb és nagyobb megható történettel, lehetetlen egyet kiragadni. A legszebb emlékeim a diákokhoz és az öregdiákokhoz kapcsolódnak: megindító, amikor a régen elballagottak visszatérnek az alma materbe, és felajánlják a támogatásukat a jelenlegi tanulók számára. Rövid időn belül ott segítenek, ahol a legnagyobb szükséget jelzem, akár az étkezésekhez, osztályprogramokhoz való rendszeres hozzájárulással, akár ballagó diákjaink Bocskai-öltönyének készítéséhez vagy az érettségi évében az olaszországi lelkigyakorlathoz kapcsolódóan. Öröm látni, ahogy a generációk felkarolják egymást; az is előfordul, hogy a névtelen támogató a ballagásig, sőt egyetemi tanulmányai során is kísér egy-egy nehezebb élethelyzetben lévő tanulót.

– Milyen érzés látni felnőni a generációkat, és részese lenni az útjuknak?

– A munkám elején mást jelentett, mint ma, mert akkoriban a hasonló korú gyerekem Budapesten tanult gimnáziumban, kollégista volt, így én is velük haladtam, kicsit anyaként tekintettem rájuk is. Első napjaikban együtt sírtam a hetedikes gyerekekkel és az édesanyákkal, de azt is tudtam, hogy egy hónap elteltével már nagyon jól fogják érezni magukat a Franka falai között. Az érettségi után is igyekszem követni a haladásukat, és nagyon jó érzés, hogy amikor Esztergomban járnak, sok öregdiák bejön hozzám mesélni az életéről, örömeiről.

***

Gellért Sára Mária
Fotó: Milotai Richárd
Ferences Média, 2025

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum