Üres utcák, zárt templomok és bizonytalanság a mindennapokban – a Szentföld keresztény közösségei immár évek óta viselik a háborúk következményeit. Miközben a zarándokok egyelőre nem térhetnek vissza a megszokott útvonalakra, a helyiek a megmaradásért küzdenek. Interjúnkban arról beszélgettünk, hogyan látják a helyzetet azok, akik rendszeres kapcsolatban állnak a szentföldi keresztény családokkal, és miért fontos, hogy a világ keresztényei ne feledkezzenek meg róluk. Tóth Vencel OFM atyával és Dr. Szabó Tündével beszélgettünk.

Hosszabb ideje nem tudtok zarándokcsoportot vinni a Szentföldre. Hogy áll most a helyzet?

Tünde: A gázai konfliktus kitörése óta valóban nem tudtunk csoportokat szervezni a Szentföldre. Tavaly novemberben azonban Jeruzsálemben találkoztak a világ különböző országaiból érkező szentföldi komisszáriusok és munkatársaik. Ez a találkozó nagyjából hatévente valósul meg, és mi is részt vettünk rajta. A konferencián részletes tájékoztatást kaptunk a helyi helyzetről, valamint a jeruzsálemi latin pátriárka és a ferences kusztódia vezetői is azt jelezték, hogy a politikai körülmények lehetővé teszik a zarándokcsoportok fogadását. Ennek hatására megkezdtük az utak szervezését. Örömmel tettük ezt, mert a konferencián bemutatott adatokból világosan látszott, milyen nehéz helyzetbe kerültek a helyi keresztény családok. Több mint 90 százalékuk teljes vagy részleges bevételkiesést szenvedett el a turizmus leállása miatt. A zarándokok jelenléte nemcsak lelki támogatást jelent számukra, hanem a mindennapi megélhetésükhöz is hozzájárul.

Vencel atya: Az első csoportunk 2026 márciusának elején indult volna Izraelbe, majd március végén Jordániába. Ezért különösen megdöbbentett bennünket – és még inkább a helyieket –, amikor kitört az iráni–izraeli konfliktus. Az indulás előtt három nappal törölték az összes járatot, így végül nem tudtunk útnak indulni.

Azóta is tartjátok a kapcsolatot a helyiekkel?

Vencel atya: Természetesen. Folyamatos kapcsolatban állunk a ferences testvérekkel és számos helyi keresztény családdal. Nem napi szinten beszélünk, de rendszeresen érdeklődünk a helyzetről, így első kézből értesülünk a legfontosabb fejleményekről.

Mit tapasztaltok most a Szentföldön?

Tünde: A háborús helyzet a mindennapokban is érezhető. Sok helyen gyülekezési korlátozások vannak érvényben, számos templom zárva tart, és a szabad mozgás is korlátozott. Ez nemcsak a keresztényeket érinti. Jeruzsálembe sok esetben csak a helyi lakosok léphetnek be, és a vallási közösségek tagjai is korlátozásokkal szembesülnek. A keresztények helyzete különösen nehéz. A palesztin keresztények jelentős része nem hagyhatja el Ciszjordánia területét, ami nemcsak gazdasági, hanem lelki értelemben is súlyos terhet jelent. A bizonytalanság, a bezártság és a jövőkép hiánya egyaránt nyomasztja az embereket.

Említettétek, hogy a Szentföld jelentős mértékben a turizmusból él. Miben nyilvánul meg ennek a hiánya a mindennapokban?

Vencel atya: A helyiek arról számolnak be, hogy a korábban nyüzsgő utcák kiürültek, számos üzlet és szolgáltatás pedig kénytelen volt bezárni. A keresztény családok jelentős része közvetlenül vagy közvetve a zarándokturizmusból élt, így a látogatók elmaradása súlyos megélhetési válságot okozott. Amikor egy zarándokcsoport megérkezik, szállást vesz igénybe, helyi busztársaságot fogad, éttermekben fogyaszt, ajándéktárgyakat vásárol. Mindez közvetlen bevételt jelent a helyi keresztény családoknak. 

Tünde: Ugyanakkor legalább ilyen fontos a lelki támogatás. A helyiek számára rendkívül sokat jelent annak megtapasztalása, hogy nincsenek egyedül, és a világ keresztényei továbbra is figyelnek rájuk.

Vencel atya: A közel-keleti keresztény kisebbségek helyzete sokszor rendkívül nehéz. Mégis nagyon fontos a jelenlétük Jézus Krisztus földjén. Ők azok, akik a legnehezebb körülmények között is őrzik a szent helyeket, és nap mint nap imádkoznak bennük. Amikor egy zarándok belép a Szent Sír-bazilikába vagy valamelyik másik szent helyre, nem csupán egy történelmi emléket lát, hanem élő keresztény közösséggel találkozik; olyan emberekkel, akik ott élnek, imádkoznak és szolgálnak.

Jelenleg hogyan működik az egyházi élet a korlátozások mellett?

Tünde: A jelenlegi helyzetben számos templom zárva tart, és a gyülekezési korlátozások miatt a közösségi liturgikus élet is jelentősen visszaszorult. A szent helyeken szolgáló szerzetesek és misszionáriusok továbbra is végzik a liturgiákat, de sok helyi hívő nem tud részt venni a közös imádságokon. A konfliktus előtt a helyi keresztények rendszeresen jelen voltak a szertartásokon. A zarándokok hiányában még inkább rájuk hárult a feladat, hogy életben tartsák a szent helyek vallási életét.

Milyen lelki hatásai vannak a hosszan elhúzódó konfliktusnak?

Vencel atya: Talán a reménytelenség az egyik legsúlyosabb következmény. A konfliktus már hosszú ideje tart, és a mostani helyzet sok tekintetben még nehezebb, mint a korábbi válságok voltak. Az oktatásban dolgozó keresztény intézmények egyik legnagyobb kihívása az, hogyan tudják maradásra ösztönözni a fiatalokat. Egyre nehezebb olyan jövőképet mutatni számukra, amely miatt érdemesnek látják a szülőföldjükön maradni. Sokan azt tapasztalják, hogy keresztényként folyamatos nyomás alatt élnek. Előfordulnak verbális és fizikai atrocitások is, miközben a gazdasági és társadalmi kilátások sem kedvezőek. Ezért a misszionáriusoknak, tanároknak és lelkipásztoroknak ma már nemcsak az oktatás és a hit átadása a feladatuk, hanem a remény fenntartása is. Kevés a pénzügyi forrás, korlátozottak a lehetőségek, és nehéz olyan perspektívát kínálni, amely biztonságos és kiszámítható jövőt ígér a fiatal generáció számára.

Ebben milyen szerepet töltenek be a ferences iskolák?

Vencel atya: A ferencesek számos oktatási intézményt működtetnek a térségben. Ezekbe az iskolákba nemcsak keresztény diákok járnak. Sok helyen a tanulók mintegy hetven százaléka muszlim, harminc százaléka pedig keresztény. A mindennapi együttélés azonban többnyire békés. A ferences oktatás egyik fontos célja éppen az, hogy elősegítse a kölcsönös tiszteletet és a vallások közötti párbeszédet.

Tünde: Az iskolák azért is kiemelt jelentőségűek, mert rajtuk keresztül a családokat is el lehet érni. Az oktatás így nemcsak a gyermekek nevelését szolgálja, hanem a helyi közösségek támogatásának egyik legfontosabb eszköze is. A jeruzsálemi Ferences Kusztódia költségvetésének jelentős részét az oktatási intézmények fenntartása teszi ki. Mindez komoly anyagi terhet jelent, mégis alapvető fontosságúnak tartják, hogy ezek az iskolák tovább működjenek.

A térség más országaiban is hasonló nehézségekkel szembesülnek a keresztény közösségek?

Vencel atya: Igen, bizonyos helyeken talán még súlyosabb a helyzet. Libanonban például korábban a keresztények a lakosság jelentős részét alkották, sőt hosszú időn keresztül meghatározó szerepet töltöttek be az ország életében. Az elmúlt évtizedekben azonban az arányuk folyamatosan csökkent. Ma is sok keresztény él Libanonban, de már muszlim többségű országról beszélhetünk. Különösen Dél-Libanon helyzete különösen nehéz, ahol az elmúlt évek konfliktusai és katonai műveletei számos települést érintettek. Ezeknek a folyamatoknak a helyi keresztény közösségek is gyakran elszenvedői.

Ha a Szentföld jelenleg nem látogatható, milyen zarándokutakat tudtok szervezni?

Tünde: Ahogy minden évben, idén is egész éves programmal készülünk a zarándokok számára. Fontosnak tartjuk, hogy útjaink ne csak kulturális vagy turisztikai programok legyenek, hanem lelki találkozások is. Bárhová utazunk, igyekszünk valamilyen módon kapcsolódni a Szentföld ügyéhez. Minden zarándokcsoportnak beszélünk a helyi keresztények helyzetéről, megosztjuk a legfrissebb tapasztalatainkat, és elmondjuk, milyen módon tudják támogatni a szentföldi közösségeket. Az idei évben már jártunk Pio atya kegyhelyén, ellátogattunk Ciprusra, jelenleg pedig Örményországba és Grúziába készülünk.

Örményország különleges helyet foglal el a keresztény világban.

Vencel atya: Így van. Örményországot gyakran az első keresztény nemzetként emlegetik, Grúzia pedig szintén a legősibb keresztény országok közé tartozik. Ezeken a területeken az apostoli időktől kezdve folyamatos a keresztény jelenlét. A zarándokok számára különösen értékes megtapasztalni, hogy a kereszténység nem csupán Nyugat-Európa vagy a katolikus világ története. Ezekben az országokban olyan ősi egyházi hagyományokkal találkozunk, amelyek évszázadokon keresztül őrizték a hitet rendkívül nehéz történelmi körülmények között.

Mit tudnak ezek az utak lelkileg adni a résztvevőknek?

Tünde: Nagyon sokat. Az egyik személyes érdeklődési területem a szentek élete, ezért különösen fontosnak tartom, hogy olyan helyeket keressünk fel, ahol a zarándokok élő példákkal találkozhatnak. Grúziában például különleges jelentőségű Szent Gábriel hitvalló, akit sokan a 20. század egyik legnagyobb keleti keresztény szentjeként tisztelnek. Az ő élettörténete sok tekintetben emlékeztet Pio atyáéra: rendkívüli szenvedéseket vállalt, mégis megőrizte a hitet és a reményt. Amikor egy zarándok megismeri egy ilyen ember életét, egészen más lelkülettel érkezik meg a sírjához vagy a hozzá kapcsolódó kegyhelyre. Nem egyszerűen egy új országot látogat meg, hanem olyan lelki örökséggel találkozik, amely saját életét is gazdagíthatja.

Ezek az utak egyben a keresztény egységen belüli sokszínűség megélésének lehetőségét is jelentik?

Tünde: Mindenképpen. Fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők megismerjék a különböző keresztény hagyományokat. A kereszténység jóval gazdagabb annál, mint amit saját egyházi közegünkben nap mint nap megtapasztalunk. Az örmény, grúz vagy más keleti egyházak évszázadok óta őrzik a hitet, az Eucharisztia tiszteletét és a keresztény hagyományt. Ezekkel a közösségekkel való találkozás segít felismerni, hogy a világ különböző részein élő keresztények ugyanannak az egyetemes egyháznak a tagjai, még akkor is, ha eltérő hagyományokat követnek. Napjainkban, amikor a keresztényeket számos helyen támadások vagy megpróbáltatások érik, különösen fontos a kölcsönös megismerés és a testvéri kapcsolat erősítése. 

Úgy sejtem, ezeken az utakon gyakran találkoztok kifejezetten nehéz emberi sorsokkal is.

Vencel atya: Igen, és ez sokszor mélyen megérinti a zarándokokat. Nemcsak történelmi emlékekkel találkozunk, hanem élő emberekkel, akik sokszor komoly nehézségek között élnek. Ezért is gondolkodtunk azon, hogy olyan zarándokutakat szervezzünk, amelyek egy-egy nagy szent lelkiségére épülnek, akiknek a hite mind-mind nehéz körülmények között lett próbára téve. Azt tapasztaljuk, hogy a zarándokok rendkívül nyitottak az ilyen lelki tartalmakra. 

Tünde: Nem csak utazni szeretnének, hanem olyan példaképekkel találkozni, akik segítenek eligazodni a mai világ kérdéseiben. Így született meg például a Kalkuttai Szent Teréz anyához kapcsolódó út gondolata is. Teréz anya életének középpontjában például a legszegényebbek szolgálata állt. Az ő lelkületének megismerése arra is ráirányíthatja a figyelmünket, hogy miként tudunk mi magunk is segíteni a rászorulóknak a saját környezetünkben. Bízom benne, hogy ez az út sok lelki gyümölcsöt terem majd, és segít mélyebben megérteni a keresztény szolgálat lényegét.

Mitől függ, hogy mikor indulhatnak újra a szentföldi zarándoklatok? Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ismét biztonságosan lehessen utazni?

Vencel atya: A Szentföldön a helyzet nagyon gyorsan tud változni. Ez mindig is így volt, és a térség soha nem számított teljesen kockázatmentes úti célnak. A mi szempontunkból azonban a legfontosabb a zarándokok biztonsága. Az emberek családot és munkahelyet hagynak maguk mögött, amikor útra kelnek. Nem tehetjük ki őket olyan veszélynek, amelyet nem tudunk felelősen vállalni. Más dolog, amikor egy misszionárius egyedül dönt úgy, hogy vállalja a kockázatot, és más dolog egy több tucat fős zarándokcsoportot vezetni. Mi csak akkor szervezünk utat, ha biztosak lehetünk abban, hogy a résztvevőket biztonságban ki tudjuk vinni és haza is tudjuk hozni.

Készülnek azért arra az esetre, ha váratlanul javulna a helyzet?

Tünde: Igen. Folyamatosan fenntartjuk a kapcsolatot a helyi partnereinkkel, és a legtöbb esetben a foglalásokat sem töröljük, hanem áthelyezzük későbbi időpontokra. Ez azt jelenti, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, viszonylag gyorsan tudunk reagálni. Ugyanakkor több objektív feltételnek is teljesülnie kell: a biztosítóknak vállalniuk kell az utazások fedezetét, a templomoknak nyitva kell lenniük, meg kell szűnniük a gyülekezési korlátozásoknak, és a legfontosabb zarándokhelyeknek is látogathatónak kell lenniük. A zarándokok természetesen szeretnék felkeresni Betlehemet, a Genezáreti-tavat, Jeruzsálemet és a többi kiemelt helyszínt. Ha ezek közül több nem látogatható, akkor az út már nem tudja betölteni eredeti célját. 

Jelenleg hogyan tudnak segíteni azok, akik szívükön viselik a szentföldi keresztények sorsát?

Tünde: A keresztények a Szentföld lakosságának mindössze körülbelül egy százalékát teszik ki. Ez rendkívül kis közösség, amelynek fennmaradása nagymértékben függ a világ keresztényeinek támogatásától. A szentföldi komisszáriusok egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy segítsék ezt a munkát, és felhívják a figyelmet a szentföldi keresztények helyzetére. A támogatásnak ma is az egyik legfontosabb formája az adományozás. A katolikus egyházban évszázadok óta hagyománya van a nagypénteki szentföldi gyűjtésnek. Ez az egész világegyház közös kezdeményezése, amelynek célja a szent helyek fenntartása és a helyi keresztény közösségek támogatása. Emellett a ferences rend keretein belül egész évben lehetőség van arra is, hogy valaki közvetlenül támogassa a szentföldi keresztény közösségeket. Ezek az adományok olyan családokhoz, intézményekhez és szolgálatokhoz jutnak el, amelyeknek a mindennapi működése került veszélybe a konfliktus következtében.

Vencel atya: Érdekes történelmi emlék, hogy a gyöngyösi ferences kolostorban őriznek egy 18. századi latin nyelvű kéziratot, amely részletesen leírja, miként kellett megszervezni a szentföldi gyűjtést Magyarország különböző vármegyéiben. A dokumentum pontos útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy kikkel kell kapcsolatot tartani, hogyan kell összegyűjteni az adományokat, és miként jutnak el azok a Szentföldre. Ez is jól mutatja, hogy a helyi keresztények támogatása évszázadok óta közös ügy. 

A Szentföld mellett más országok kiszolgáltatott keresztény közösségeivel is kapcsolatban álltok. Az idei tervek között szerepel Algéria is. Miért fontos ez az út?

Tünde: Több szempontból is különleges zarándoklatról van szó. Egyrészt Algéria az ókereszténység egyik jelentős központja volt. Itt élt és működött Szent Ágoston, akinek öröksége az egész nyugati kereszténységre hatást gyakorolt. Az ő nyomait követve lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők mélyebben megismerjék az egyház első évszázadainak történetét. Másrészt Algéria ma túlnyomórészt muszlim ország, ezért különösen érdekes megtapasztalni, hogyan élnek és szolgálnak ott a keresztény közösségek. Számunkra fontos, hogy ne csak történelmi emlékeket látogassunk meg, hanem kapcsolatot keressünk a helyi egyházzal is. Minden ilyen találkozás lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük az összetartozásunkat és a kölcsönös támogatásunkat.

Tehát akkor a keresztény–muszlim párbeszéd szempontjából is jelentős lehet egy-egy ilyen út?

Vencel atya: Mindenképpen. Azokon a helyeken, ahol a keresztények kisebbségben élnek, a jelenlét önmagában is tanúságtétel. Nem téríteni megyünk és nem is politikai célokat követünk. Azzal tudunk szolgálni, hogy meglátogatjuk ezeket a közösségeket, megismerjük a helyzetüket, imádkozunk velük és értük, valamint hazahozzuk a tapasztalataikat. A békés együttélés ma a világ számos pontján komoly kihívás. Éppen ezért fontos, hogy személyesen is találkozzunk azokkal az emberekkel, akik nap mint nap ezen dolgoznak. A keresztény jelenlét sok helyen ma már elsősorban a szolgálatról, a párbeszédről és a hűséges kitartásról szól. Ezek a közösségek gyakran kis létszámúak, mégis jelentős szerepet töltenek be saját társadalmukban. Számunkra pedig az a feladat, hogy lehetőségeinkhez mérten mellettük álljunk, és megmutassuk: a világegyház részeként nincsenek egyedül.

***

Soron következő zarándokutak: 

Kalkuttai Szent Teréz anya nyomában és a Balkán Jeruzsálemében 2026. augusztus 28. – szeptember 2.

Szent Ágoston nyomában Algériában 2026. november 4 – 11.

***

Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Dr. Szabó Tünde
Ferences Média 2026