Ferenc pápa szándéka szerint ezen a vasárnapon ünnepeljük a Szegények Világnapját, amihez kapcsolódva a Ferences Család a világ minden táján a Szegények Hetét tartja november 9. és 15. között. A szegénységhez való odalépés azonban nem csupán egyetlen hét feladata, hanem mindennapi keresztény hivatásunk része. Az alábbiakban közreadjuk a ferences miniszter generálisok Rómából küldött felhívását, valamint a magyarországi ferences elöljárók találkozójához kapcsolódva sr. Ferenc-Mária OSC elmélyülésre hívó, személyes reflexióját.
Róma, 2026. április 12.
MINDEN FERENCES CSALÁDNAK A VILÁGBAN
Kedves Testvérek és Nővérek!
Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából egy olyan kezdeményezést szeretnénk javasolni, amelynek középpontjában a szegények és a szegénység minden formája áll. A „Szegényekhez szóló misszióból” merítettünk ihletet, amelyet Rómában szerveznek 2026. november 9. és 15. között, a Szegények Világnapjával együtt.
Assisi Szent Ferenc példáját követve, aki zarándokként Rómába érkezve Péter apostol sírjánál ruháit a leginkább rászorulónak adta, és az egész napot a szegények között töltötte lélekben való örömmel, tanúságot akarunk tenni arról, hogy ma is lehetséges a szegények valóságának szócsövévé válni, meghallgatni őket ahelyett, hogy csupán beszélnénk róluk, és együtt egy prófétai gesztust tenni, amely azt mondja az Egyháznak és a társadalomnak, hogy a szegények melletti elsődleges választás nem választható lehetőség, hanem ferences karizmánk és keresztény létünk lényegéhez tartozik.
Az alábbiakban a kezdeményezés hat alapvető pontját mutatjuk be, amelyekből szabadon meríthettek ihletet, ha úgy döntötök, hogy megvalósítjátok a „Szegények Hetét”:
A cél az, hogy elérjük mind a nyilvánvaló, mind a rejtettebb szegénységi formákat, érzékenyítve a közvéleményt és az intézményeket. Nem események szervezéséről van szó, hanem arról, hogy fizikailag kilépjünk azokra a helyekre, ahol szegénység van, nappal és éjszaka, rendszeresen és folyamatosan az egész hét során.
Az alapvető hozzáállás a meghallgatás: nem a szegényekről beszélni, hanem magukat a szegényeket a középpontba állítani, hagyva, hogy elmondják saját életüket, álmaikat és nehézségeiket. Ez a meghallgatás értékes örökséggé válik, amely átadható a misszió végén az adott ország kormányának és Egyházának, mint a megélt tapasztalat gyümölcse.
A hét során fontos lenne képzési alkalmakat javasolni a résztvevők számára. Például elmélyíthetők ilyen témák: Ferenc és a leprás mint a szegénnyel való találkozás modellje; a szív intelligenciája és a szegény szív; a ferences jelenlét és a város közötti párbeszéd; a szegénység okainak elemzése; végül pedig, hogyan lehet a felháborodást reménnyé alakítani egy prófétai jel megvalósítása érdekében. Lehetőség van közvéleménnyel és intézményekkel való kerekasztal-beszélgetésekre, tanulmányi alkalmakra és iskolai találkozókra is, hogy érzékenyítsék a fiatal generációkat a szegénység témájára.
A lelki dimenzió alapvető. Lehetne egy állandó imádságos hely, ahol a missziós csoport minden nap összegyűlik imára, és esetleg vándorló imajelenlét is különböző helyszíneken, hogy összekapcsolják az emberek iránti konkrét figyelmet és az evangélium szerinti imát a peremhelyzetű helyeken.
Ennek a javaslatnak egyik hangsúlyozandó eleme a nyitottság az együttműködésre. A missziós csoportnak ferences szerzetesekből és világiakból kell állnia, de minden jóakaratú férfiból és nőből is. Azt javasoljuk, hogy ne egyedül működjön a Ferences Család: a hét célja, hogy értékelje és előmozdítsa az együttműködést más egyházi (katolikus és nem katolikus) és civil szervezetekkel a területen. Ez a nyitottság az együttműködésre nagyon ferences jel: talán csak mi merünk ennyire bátrak lenni!
A misszió november 15-én, a Szegények Világnapján zárul. Jó lenne találni egy nyilvános prófétai gesztust, amely minden helyen más, és a hét során megélt meghallgatásból születik, hogy visszaadja az Egyháznak és a társadalomnak mindazt, amit a szegényekkel való találkozás során gyűjtöttek.
Örömmel tehát arra szeretnénk hívni benneteket, hogy mint Ferences Család együtt ünnepeljétek a „Szegények Hetét” 2026. november 9–15. között: ez hűség az Evangéliumhoz, Ferenc karizmájához, valamint Ferenc pápa meghívásához, hogy közel legyünk azokhoz, akiket maga az Úr jelölt meg kedvenceiként, és ahhoz, amire XIV. Leó pápa emlékeztet bennünket:
„A szegények nem mellékes szereplői az egyháznak, hanem a leginkább szeretett testvérek, mert mindegyikük – a maga létezésével, sőt szavával és bölcsességével – kézzelfoghatóvá teszi számunkra az evangélium igazságát.” (XIV. Leó pápa üzenete a Szegények IX. Világnapjára, 2025. november 16.)” (XIV. Leó pápa üzenete a Szegények IX. Világnapjára, 2025. november 16.)
Azok a nemzeti Ferences Családok, amelyek elfogadják és megvalósítják a javasolt kezdeményezést (egy vagy több városban vagy eldugott faluban), kérjük, jelezzék ezt (email: ), hogy egy világméretű áttekintést lehessen bemutatni XIV. Leó pápának. Ő, aki már Rómában is nagyon örült a kezdeményezésnek, még boldogabb lesz, ha megismeri annak világszintű elterjedését!
Testvéri üdvözlettel, Szent Ferenc nevében!
Fr. Massimo Fusarelli OFM, miniszter generális
Fr. Carlos Alberto Trovarelli OFM Conv, miniszter generális
Fr. Roberto Genuin OFM Cap, miniszter generális
Fr. Amando Trujillo Cano TOR, miniszter generális
Tibor Kauser OFS, miniszter generális
Sr. Daisy Kalamparamban – IFC-TOR elnök
***
Az ilyesfajta felhívás általában úgy szokott hangozni, hogy odalépni a szegényekhez. A személyekhez való konkrét odalépésről szokott szó esni. Itt azonban az áll, hogy a szegénységhez lépjünk oda. Ez a szóhasználat azonban tudatos, hiszen – ahogy maga a szöveg is mondja – a cél az, hogy elérjük, mind a nyilvánvaló, mind a rejtettebb szegénységi formákat. Bennem ez már elindítja a gondolkodást egy nem annyira külső, fizikai kimozdulás, odalépés, mint sokkal inkább egy belső odalépés irányába, mely egyben azt is jelenti, hogy ez a téma nem idegen egy olyan szemlélődő életet élő szerzetes számára sem, aki egyébként nem tesz külső kimozdulást a szegénységben élők felé, mert a monostora csendjében éli meg a kommuniót mindenekkel. Nem kifelé kell tehát mozdulnia, hanem saját maga belső szegénységei felé.
Itt vagyunk tehát a belső kimozdulás területén. De hogyan beszéljenek a szegények, hogyan hallgassuk őket? Hogyan hagyjuk, hogy elmondják saját életüket, álmaikat és nehézségeiket. Ezek a szavak már belül szólnak; ott, bennünk szólalhassanak meg a szegények… és talán olyanok, akiket már régóta, vagy talán sohasem hallgattunk meg, mert elnémítottuk őket, mert elmenekültünk előlük… mert ezek a saját magunk, saját személyünk szegényei… mert ezek a szegények mi vagyunk. Őket meghallgatni – micsoda felhívás! Hiszen mennyivel könnyebb kifelé fordulni és más szegényt meghallgatni… Az én szegényem jobban fáj, nehezebb a szemébe nézni… túl közel van hozzám. De mégse nyomjuk el a hangját!
Az elmélyítés munkája ez. Hiszen Ferenc, amikor a leprással találkozott, akkor tulajdonképpen kivel is találkozott? Talán önmagára ismert benne. Közel menni, megölelni… azt a szegényt, akit úgy kerülök magamban? Szól a dokumentum a szív intelligenciájáról és a szegény szívről. A kettő nem véletlenül szerepel egymás mellett, hiszen nagyon összetartoznak. A szegény szív intelligens, az intelligens szív szegény. Ilyen szívben vagyunk képesek keresni azt, hogy mik a szegénységünk okai, hol vannak a gyökerek. E munkában ránk is vonatkozik a szövegben megfogalmazott feladat: hogyan lehet a felháborodást reménnyé alakítani egy prófétai jel megvalósítása érdekében. Miért prófétai jel? Mert sokan várnak rá, és egy az emberiség.
Lehetne egy állandó imádságos hely… – mondja a szöveg. Hát nem mindnyájan azok szeretnénk lenni? és – folytatja – esetleg vándorló imajelenlét is különböző helyszíneken. Ez az imában lenni és az imában odalépni dinamikáját jelenti a lelki életben. Imában lenni, hogy imában léphessünk oda szegénységünk pontjaihoz, helyeihez, mert e helyekre csak az imában lehet odalépni, csak az imában lehet oda leereszkedni. Egyedül, magunkra maradva ilyen mélységekbe csak zuhanni lehet. Az Úrral, Általa és Benne azonban mi is leereszkedhetünk oda, mert a megváltásban Ő már leereszkedett a mi sötét mélységeinkbe.
Nincs abban elszigeteltség, aki csak az Úrban él. Az ilyen mindenkié, de csak azáltal, hogy egyedül az Istené. Ez a misszió egy formája, egy helye az Egyházban. Amit a szöveg úgy fogalmaz, hogy a nyitottság az együttműködésre nagyon ferences jel: talán csak mi merünk ennyire bátrak lenni!, azt úgy is fogalmazhatjuk, hogy a nem-birtoklás a szegények bátorsága.
Visszaadni az Egyháznak és a társadalomnak mindazt, amit a szegényekkel való találkozás során gyűjtöttek – hangzik a levélben a generálisok buzdítása. Visszaadni, mert semmit sem önmagunkért kapunk, semmit sem önmagunkért élünk. A szegény szív visszaad, és nem egyszerűen tovább ad. Visszaad, mert sohasem tartotta magáénak, birtokának azt, amije van; visszaad, mert tudja, hogy Isten a forrás, mindent Tőle kapott, és végsősoron Neki ad vissza mindent.
***
sr. Ferenc-Mária OSC
Fotók: Andrei Ivanov
Ferences Média 2026
