Az isteni irgalmasság évében arra hívjuk minden kedves ismerősünket, barátunkat, jótevőnket, segítőnket, munkatársunkat és mindenkit, akivel a Jóisten kapcsolatba hozott bennünket, hogy a húsvéti misztériumot szemléljük az isteni irgalmasság szemszögéből.
A mottóul választott mondatot, a Szent pápa temetésén Ratzinger bíboros, XVI. Benedek pápa idézte, amikor ezt mondta: „II. János Pál pápa az isteni irgalmasság titkaként mutatta meg nekünk a húsvéti misztériumot. Utolsó könyvében ezt írja: »A rossz elé állított végső korlát éppen az isteni irgalom.«
De értjük-e, amit a két – Ferenc pápával együtt három – pápa akart mondani. És ha értjük is, egyet értünk-e velük? Amikor látjuk azt a mérhetetlen szenvedést, amit az emberiség átélt az utóbbi 100 évben, vagy azt, amivel ma szembe kell néznünk, és ezek által okozott bizonytalanság érzését tapasztaljuk magunkban is, fel kell tennünk e kérdést: nem erőtlen-e, nem gyenge-e Isten irgalmát, a rossz elé állított végső korlátnak tekintenünk?
Mielőtt elhamarkodottan kimondanánk első érzéseinket, nézzük meg, mihez vagyunk szokva ebben a világban. Általában úgy gondolkodunk, hogy az erővel egy még nagyobb erőt állítunk szembe, az erőnek még nagyobb erővel szabunk határt. Fel kell tennünk azonban a kérdést, hogy működik-e ez? Nem éppen ez a gondolkodásmód okoz-e mérhetetlen szenvedést mind az egyéni kapcsolatok világában, mind pedig az egész emberiség életében? Hiszen az „életben,” a világban egyáltalán nem az irgalmasság törvényei érvényesülnek, hanem a kíméletlen irgalmatlanság törvényszerűségei. De miért? Valószínűleg azért, hogy leplezzük gyengeségünkből, sebzettségünkből, kicsinységünkből eredő félelmeinket. Az emberi szív mélye kifürkészhetetlen titok, és ugyanazok az erők mozgatnak bennünket, akkor is, ha valakinek a fél világ sorsa van a kezében, és akkor is, ha „csak” a családjáért visel felelősséget. Igazából az erőtlenségnek és a gyöngeségnek az erővel, és a még nagyobb erővel való palástolása az, ami ma világméretekben kudarcot vallott. Ezért mondja a Szent pápa: „a rossz elé állított végső korlát éppen az isteni irgalom.”
Mert a törékenységre nem erővel reagálunk. A gyöngeség láttán letesszük a fegyvert. Az Élet törvénye ez. Ezért rendülünk meg a szenvedő Krisztus, a velünk együtt érző Isten láttán. Mert a szenvedéseinkben velünk együtt érző, és a velünk együtt szenvedő Isten után sóvárgunk. Mert korunk kegyetlen szenvedései után joggal vélhetjük, hogy az az Igaz Isten, aki mindezt felülmúlja, és mindezeken túl irgalmas, együtt érző és velünk együtt szenvedő.
Ilyenkor, húsvétkor élhetjük át igazán, hogy Isten irgalmassága nem elméleti állítás, de nem is „olcsó kegyelem,” hogy elbizakodottan mondhassuk: „Isten úgyis megbocsát.” Drága ajándék ez: Jézus sebei jelzik, hogy Isten szünpathikosz, azaz együtt szenvedő, és hogy szíve a nyomorulttal, azaz velünk van, tehát misericors, azaz irgalmas. S ha még mindez nem lenne elég, Őmaga biztat minket arra, hogy lássuk és érintsük meg sebeit – a sebeket, melyeknek ellenére ÉL. Sebeibe ugyan belehalt, de feltámadva él, és így sebei megdicsőülten ragyogva hirdetik az élet végső győzelmét a halál, a bűn és a rossz szövevénye felett. Ez az, amiért mi magunk is lehetünk gyengék, vállalhatjuk törékenységünket, és amiért megengedve a másik ember sebzettségét, szeretettel és elfogadóan tudunk felebarátunkhoz is közelíteni. Irgalommal, mint Szent Ferenc a lepráshoz, és mint ahogy Jézus tanítja: „legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas.” Mennyire más ez a gondolkodásmód, mint a gyengeséget erővel leplező mentalitás! Milyen más lenne az ilyen világ? Márpedig erre kaptunk meghívást, hogy Isten irgalmát megtapasztalva Isten irgalmának hírnökei lehessünk.
Ezért azt kívánjuk minden kedves ismerősünknek, barátunknak, hogy a húsvéti ünnepek során Isten irgalmát szemlélve és megtapasztalva, az isteni irgalom tanúivá váljunk, hiszen „a rossz elé állított végső korlát éppen az isteni irgalom.”
2016 húsvétján, a magyarországi ferences testvérek nevében Fr. Varga Kapisztrán OFM
