Szíriából – ahol a háborús valóság és az emberi helytállás nap mint nap egymás mellett van jelen – származik Firas Lutfi OFM ferences szerzetes, a damaszkuszi rendház gvardiánja, aki interjúnkban tisztán és lényegre törően beszél a szíriai keresztények helyzetéről. Találkozásunk apropója az a közelmúltbeli robbantás, amely egy imádkozó emberekkel teli görög ortodox templomban történt Damaszkuszban – mindössze száz méterre attól a ferences plébániától, ahol Firas testvér szolgál.

– Hogyan foglalná össze röviden, milyen út vezetett a mai szíriai helyzethez? Mi a legfőbb akadálya annak, hogy helyreálljon a béke?

– A háború 2011-es kitörése előtt a szír lakosság már évtizedek óta diktatúrában élt: az el-Aszad család 1970 óta irányította az országot. A rendszer ugyan bizonyos fokú stabilitást nyújtott, ezzel együtt a korrupció is mélyen meggyökerezett. A jelenlegi vezetők – akik külföldi támogatással jutottak hatalomra – felszabadítóként tekintenek magukra, múltjuk azonban sok esetben dzsihadista vagy szélsőséges hátteret rejt, beleértve az al-Kaidához és az ISIS-hez fűződő kapcsolatokat is. Szíria stratégiai elhelyezkedése miatt több nagyhatalom is beavatkozott: az Egyesült Államok, Törökország, Irán, Oroszország és Kína is jelen van. Az ország mára etnikai és vallási törésvonalak mentén darabolódott szét. Az új vezetés iránti bizalom alacsony, és bár reformokat ígérnek, valamint külpolitikai kapcsolataik javítására törekednek, a lakosság ebből mindezidáig nem érzékelt sokat. A nemzetközi szankciók enyhültek ugyan, de a mindennapi akadályok megmaradtak – még kisebb összegek külföldről történő utalása is szinte lehetetlen. A közelmúlt erőszakhulláma, köztük a templomunk közelében történt robbantás is mutatja, mennyire instabil még mindig a helyzet. A legnagyobb kérdés, hogy a jelenlegi hatalom valóban képes-e békét teremteni egy ennyire megosztott és sebzett társadalomban.

– Ön szerint mire van most a legnagyobb szüksége az embereknek a mindennapokban ennyi év háború után?

– Az emberek biztonságra és stabilitásra vágynak. A társadalom mélyen megrendült. Ami az ortodox templomban történt, tragédia volt, nemcsak a keresztények számára – bár számukra különösen fájdalmas –, hanem az egész lakosság számára. Hol van a biztonság? Hol vannak azok a hatóságok, amelyeknek rendet kellene tartaniuk? Kételyeink vannak afelől, hogy a jelenlegi vezetés képes-e irányítani az országot – különösen tizennégy év háború, több mint egymillió halott, számtalan sebesült és milliónyi menekült után, akik Törökországba, Libanonba, Jordániába vagy Európába kényszerültek. Szíria romokban hever. Senki nem vár csodát egyik napról a másikra, de az emberek kézzelfogható eredményeket szeretnének látni. És nem csak a biztonság hiányzik – a gazdasági helyzet is katasztrofális. A lakosság több mint 90 százaléka szegénységben él. Nem arról van szó, hogy valaki időnként ételt lop a túlélésért – hanem arról, hogy emberek éheznek. A szíriaiaknak mindenre szükségük van. Nem túlzok – ez a valóság. Biztonság nélkül nincs lehetőség befektetésre, munkára vagy az ország újjáépítésére. Az egészségügy is súlyos válságban van, hiszen mindenkinek szüksége lenne orvosi ellátásra, de az elérhetetlenül drága. Egy nyitott szívműtét például több mint tízezer dollárba kerül – miközben egy-egy családnak jó, ha egyetlen centje akad. 

– Milyen most Szíriában az oktatás helyzete, különösen a lányok tekintetében? 

– Az oktatás továbbra is súlyos kihívás. Ha valóban meg akarjuk szabadítani a társadalmat a fanatizmustól, akkor emberi, tudományos és lelki értelemben is minőségi oktatásra van szükség. Nem csupán hitoktatásról beszélek, hanem olyan spiritualitásról, amely segít megtanulni az együttélést, az egymás elfogadását. Szíriában a keresztény iskolák 1967 óta állami irányítás alatt állnak, jelenleg egyetlen egyház által működtetett intézmény sincs. A kormány ugyan ígéri, hogy néhányat visszaad, de az egész rendszer mélyreható megújulásra szorul. Rengeteg tanár elhagyta az országot, és a háború évei alatt iskolák ezrei semmisültek meg. Az oktatás egész területe komoly támogatásra szorul. A nők helyzete különösen aggasztó: az ígéretek és a valóság között gyakran szakadék tátong. Alapvető jogaikért ma is küzdeniük kell – hogy szabadon közlekedhessenek, öltözködhessenek és dolgozhassanak. Bár a társadalom mindig is hagyományos értékeken alapult, a rendszer ma még merevebb és szélsőségesebb, mint korábban. A legnagyobb kérdés, hogyan lehetne ezen a szemléleten változtatni – különösen a vallási nevelés terén.

– Mit gondol, ma Szíriában kifejezetten üldözik a keresztényeket, vagy az ellenük elkövetett erőszak inkább egy általános társadalmi instabilitás része?

– A valóság az, hogy Szíriában nem beszélhetünk kifejezett keresztényüldözésről – ebben a tizennégy évben a keresztény közösségek végig jelen voltak az ország minden részén. Előfordult, hogy valakit elraboltak vagy megöltek a hite miatt, de összességében inkább az egész társadalmat sújtó szenvedés következményeiről van szó. A templomokat ért támadások sem kizárólag a keresztényeket célozzák, hanem mindenkit, aki nem azonosul a szélsőséges ideológiákkal. Ez a fenyegetés ma mindenkit érint – keresztényeket, alavitákat, kurdokat, más kisebbségeket is –, amennyiben a hatalom nem változtat politikáján, hozzáállásán, lelkületén. A nemzetközi színtéren a vezetők gyakran azt hangoztatják: azért vannak, hogy irányítsák az országot, és mindenkit állampolgárként tiszteljenek. A gyakorlatban azonban a döntéseik nem tükrözik ezeket a szavakat. A nemzetközi közösség feladata lenne számon kérni, hogy az ígéreteket valódi tettek is kövessék. Nem gondolom, hogy ma embereket pusztán a vallásuk miatt kivégeznének, de a társadalom továbbra is rendkívül megosztott. Szíria etnikai és vallási szempontból is sokszínű ország – a muszlimok között például nemcsak a szunniták, hanem az iszlám négy különböző irányzata is jelen van, és ezek között is jelentős eltérések akadnak. Ugyanez igaz a kereszténységre is: katolikus, ortodox, protestáns és más közösségek élnek egymás mellett. Ez a sokféleség Szíria egyik legnagyobb értéke – de egyben az egyik legnagyobb kihívása is.

– Mit jelent a közössége számára, hogy még mindig azon a földön élnek, ahol a keresztény hit eredetileg megszületett? Miből meríthetnek erőt a keresztény családok ahhoz, hogy a nehézségek és az egyre erősebb elvándorlási nyomás ellenére is maradjanak? 

– A szíriai kereszténység a világ egyik legrégebbi keresztény közössége. Az Evangélium Pál apostollal és az első tanítványokkal innen indult útjára – előbb a Közel-Keleten, majd Európában, egészen a Római Birodalom határáig. Nem feledhetjük, honnan ered a hitünk – és nem hagyhatjuk, hogy ez a láng kialudjon. Tizennegyedik éve kitartunk a háború közepette, abban a reményben, hogy maradhatunk azon a földön, ahol kétezer éve élünk. Pál apostolt Damaszkuszban keresztelték meg – azon a helyen, amelyet ma Ananiás házaként ismerünk, és amelynek gondozását a ferencesek látják el. Ez a föld a lelki és kulturális örökségünk része – ma azonban ez az örökség veszélyben van. A hosszú ideje tartó támadások után a keresztény közösség mára szinte egy kis nyájra zsugorodott. Egyre valóságosabb a félelem, hogy a Közel-Keleten elfogyhatnak a keresztények. Óriási kihívás számunkra, hogy megerősítsük a családokat: még ilyen nehéz körülmények között is érdemes maradniuk.

– Mit jelent ma Ön számára ferences szerzetesként Szíriában maradni? Hogyan látja a küldetését egy olyan helyen, ahonnan annyian elmenekültek?

– A ferencesek nemcsak a háború kitörése óta vannak jelen Szíriában, hanem már nyolcszáz éve – egészen Szent Ferenc idejétől, a rend alapításától kezdve. Az első misszionáriusokat éppen ide küldték. Büszkék vagyunk erre az örökségre, és ajándékként tekintünk rá. Szent Ferenc a béke és a kiengesztelődés úttörője volt. Hiszem, hogy az én küldetésem – és ferences testvéreimé is – az, hogy ebben a lelkiségben folytassuk a szolgálatot. A Szentföldi Kusztódia részeként az a feladatunk, hogy a békét szolgáljuk, és ne falakat, hanem hidakat építsünk – népek, vallások, emberek között. Muszlimoknak és nem muszlimoknak egyaránt szükségük van ránk. A háború évei alatt a ferencesek megmutatták, hogy a párbeszéd még a legnehezebb körülmények között is lehetséges – például Idlibben, ahol dzsihadista csoportok is jelen voltak. Ott csak ferences papok maradtak, mindenki más elhagyta a plébániáját. Két testvérünk mégis kitartott, és nemcsak a katolikus híveket, hanem az örmény és ortodox közösségeket is szolgálták. Ma már vannak, akik elismeréssel, sőt irigykedve kérdezik: „Miért van az, hogy ti mindenkivel képesek vagytok szót érteni?” Számomra éppen ez a hivatás lényege: nemcsak azért maradtam itt, mert Szíria a hazám, hanem mert itt találtam meg a hivatásomat. Hiszem, hogy Isten arra hívott, hogy szolgáljak – nemcsak a keresztényeket, hanem minden embert, muszlimot és nem muszlimot egyaránt. Amit adni tudok, azt odaadom. Ahogy Szent Ferenc tanította: a béke és a jóság úttörőinek kell lennünk. És hiszem, hogy ez maga az Evangélium lényege – különösen Jézus hegyi beszédében: „Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Mt 5,9). Én ebben hiszek.

– Mit mondana azoknak, akik családként vagy akár egyedül, azt fontolgatják, hogy elhagyják Szíriát?

– Nem tilthatom meg senkinek, hogy elmenjen – ez mindenkinek a saját döntése. De arra hívom őket, hogy gondolkodjanak el a küldetésükön, mert az életben semmi sem történik véletlenül. Ha valaki Szíriában született, egy adott közösségben, lehet, hogy ott van feladata – egy olyan küldetés, amit Isten bízott rá. Szíria nemcsak kulturálisan gazdag ország, hanem olyan alapvető emberi értékeket is őriz, mint a család fontossága, a gyermekek védelme, az idősek tisztelete vagy az emberi méltóság megbecsülése. Természetesen nincs tökéletes hely, és megértem azokat, akik a távozás mellett döntenek. Lehet, hogy Európában nagyobb a biztonság, de ott is komoly válságokkal kell szembenézni gazdasági, társadalmi és családi szinten is, különösen most, az orosz-ukrán háború árnyékában. Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne kizárólag félelemből vagy nyomás alatt hozzon döntést, hanem próbálja meg lelki szempontból is átgondolni: ha Isten ide hívott, akkor talán itt van a helyem. És ha ráismerek erre a küldetésre, hiszem, hogy Isten nem hagy magamra. Ahogyan engem is megtartott, úgy megtartja a közösségemet és a népemet is. Természetesen nem tudok segíteni azoknak, akik elmennek – de imádkozhatom értük. Arra kérem őket: ne felejtsék el a hazájukat, és főleg ne felejtsék el azokat, akik itt maradtak, mert szükségünk van rájuk. Az én álmom nem pusztán az, hogy maradjunk, hanem hogy megerősödve legyünk jelen – nem a számokban, hanem a minőségben, erős lelkületben. Ahogy Jézus mondta: ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága. Ha a keresztények komolyan veszik ezt a hívást, nagyon sok minden megváltozhat.

– Mit tehetnek azok, akik távolról követik az eseményeket – legyenek akár magánszemélyek, akár közösségek? Hogyan tudnak valódi támogatást nyújtani az ott élőknek, különösen a keresztényeknek?

– Először is: imádkozzanak. Nemrég Budapesten, a Szent István-bazilika előtt imaalkalmat tartottunk a damaszkuszi robbantás áldozataiért: az elhunytakért, a sebesültekért és a családjaikért. A támadás mintegy száz embert érintett közvetlenül. Én is ott voltam, és együtt imádkoztam a jelenlévőkkel. Az ilyen közös jelenlét felbecsülhetetlen, hiszen érezteti mindannyiunkkal, hogy egy család, egy Egyház, Krisztus egyazon teste vagyunk. De az imán túl más formában is lehet segíteni: állami szinten például olyan országok, mint Magyarország kapcsolatba léphetnének a szír vezetéssel, és felajánlhatnák támogatásukat – akár a biztonság, az oktatás vagy az egészségügy területén, különösen a leginkább rászorulók számára. Magánszemélyként is sokat számít a segítség, hiszen bármilyen támogatás – legyen akármilyen szerény – hozzájárul ahhoz, hogy a keresztények Szíriában maradhassanak. Hiszen ha eltűnünk a Szentföldről és a térségből, az nem csupán helyi veszteség – az egész kereszténység öröksége sérül általa.

***

Aki szeretné közvetlenül támogatni Firas atya, illetve a ferencesek szolgálatát Szíriában, megteheti a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány alábbi adomány számlaszámán keresztül:

11600006 00000000-28408844
A közleményben kérjük mindenképp feltüntetni: SZÍRIA

Minden adomány segít abban, hogy a béke, a szolidaritás és a remény jelenléte továbbra is megmaradjon a világ egyik legsebezhetőbb térségében.

***

Gál Emília
Fotók: custodia.org, Magyarországi Szentföldi Komisszariátus
Ferences Média 2025