Bárki irigykedik testvérére a jó miatt, amit mond és cselekszik általa az Úr, a káromlás bűnét követi el, mivel a Magasságbelire irigykedik, aki minden jót mond és cselekszik.

A három ferences rend összes szentjeinek ünnepe

2023.11.30

November 29-én a „ferences mindenszenteket” ünnepli a Ferences Család. November elején, a ferences halottak napján a rend elhunyt tagjairól, jótevőkről, rokonokról emlékeztünk meg. A ferences mindenszentek ünnepén nemcsak a szentté vagy boldoggá avatott, hanem a többi, akár ismeretlen üdvözült, az …

Firas Lutfi OFM előadása a szíriai keresztények helyzetéről

2023.11.29

„A keresztényeknek Szíriában a reményről és a szeretetről kell tanúságot tenniük nap mint nap” – vallja Firas Lutfi OFM atya, aki Szíriában megélt missziós tapasztalatairól tartott előadást november 23-ánSapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és  24-én, pénteken a budapesti Pasaréti Közösségi Házban. …

„Engedd meg az Úristennek, hogy megszülethessen benned” – Szabó Péter OFM elmélkedése a grecciói karácsony ünnepére készülve

2023.11.25

A Megtestesülés ünnepének közeledtével Szent Ferenc atyánk első, 800 évvel ezelőtti grecciói karácsonyára kezdünk el készülődni lélekben. Ehhez a készülethez szeretnénk hozzásegíteni minden barátunkat, támogatónkat a greccio800 elmélkedéssorozatunkkal. Hétről-hétre egy-egy ferences testvér Greccióhoz kapcsolódó gondolatait fogjuk megosztani a szélesebb közönséggel, …

Megtiszteltetés: az Autista Segítő Központ volt a Szent Erzsébet rózsája díjátadó jótékonysági gyűjtésének kedvezményezettje

2023.11.24

Nagy megtiszteltetés érte a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartása alatt működő gyöngyösi Autista Segítő Központot (ASK). A november 13-án a Magyar Zene Házában megrendezett Szent Erzsébet rózsája díj átadásához kapcsolódó jótékonysági esten gyűjtött adományokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az …

„Fontos, hogy az embert lássuk egymásban, ne csak a beteget vagy a rászorulót” – Interjú Formanek Tamással

2023.11.23

Formanek Tamás lassan öt éve fogja össze a Ferences Rendtartomány szociális intézményeit szociális referensként. Miért és hogyan vonják be a családokat is a segítségnyújtásba?  Milyen légkörben él egy ellátott személy a ferences intézményekben? Mi a ferences szolgálat központi üzenete? A …