Rádióműsoraink, elmélkedéseink mostantól a Spotify-on is elérhetőek. Szentekről, egyháztörténetről és sok más témáról hallhatjuk a ferences testvérek elmélkedéseit.
8. rész 2015. október (V.): Ain Karem Ebből a vizitációs útszakaszból már csak Ain Karem van hátra. Jeruzsálem Óvárosától 7 km-re van ez az egykori falu, ma külváros. Itt egy…
Évekkel ezelőtt egy orosz filozófusnő, Tatjana Goricseva művét olvastam. Elgondolkodtató, hogy az emlékezet rostáján mi az, ami fennakad, hiszen hosszú évek távlatából is az Istenről beszélni veszélyes című írásának egy…
7. rész 2015. október (IV.): A körmenet és a status quo Másnap, október 24-én már ismét Jeruzsálemben, készület a következő szakaszra. Amikor tehettem, részt vettem a körmeneten a Szent Sír…
Hivatástisztázó lelkigyakorlatot szervezünk 2020. július 28. és 30. között Mátraverebély-Szentkúton, amelyre olyan 17 és 30 év közötti fiatalembereket várunk, akik keresik hivatásukat és/vagy érdeklődnek a papi, szerzetesi élet iránt. Érdeklődés,…
Hivatásunk az Evangéliumon alapul, a szemlélődő tapasztalat táplálja és a testvéri közösségben ölt formát – Jézus nyomdokain, Assisi Szent Ferenc példájára.
Több mint tízezer szerzetest raktak éjszakánként leponyvázott teherautókra 1950 nyarán, hogy kényszerlakhelyre szállítsák őket. A halálos áldozattal is járó kíméletlen akciónak a megfélemlítés volt a célja… Fáy Zoltán, a…
„A Szív: Élet. Szíveink Jézus Szívére várnak. Jézus Szívének tulajdonai vagyunk...” Asztrik atya írása a zalaegerszegi Jézus Szíve Plébánia havilapjában jelent meg.
Több mint tízezer szerzetes vált földönfutóvá hetven évvel ezelőtt, 1950 nyarán, a szerzetesrendek működésének betiltásakor, és a rendházaikból történt elhurcolásuk következtében. Hogyan érintette ez az ország akkori két ferences rendtartományának…
A Ferences Rendtartomány által fenntartott iskolák különbözőképpen búcsúztak a 2019/2020-as tanévtől. A ‘Szent Agnéla’ Online évzáróval búcsúztatta a tanévet a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium közössége. Szalai Gábor…
„Bár Páduai Szent Antalt nem kimondottan az Eucharisztia szentjeként szoktuk számontartani, de mint igehirdető számtalanszor tanúságot tett annak titkáról, és tanított az Oltáriszentségről. Az egyik nagycsütörtökre írt prédikációjában az Eucharisztiát…
6. rész 2015. október (III.): Haifa és Akkó A galileai körút a két tengermelléki házzal lesz teljes. Haifa „friss alapítás”: akkor volt két éve, hogy átvették az apostoli kármelita nővérektől,…
A járvány idején a zarándoklatokat is szüneteltetni kellett, ahogyan a búcsúk megtartására sem volt lehetőség a megszokott módon. Így a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyet sem keresték fel a hívek. Az elmúlt…
5. rész 2015. október (II.): A Tábor-hegy és a Genezáreti tó Galileában a másik „rendház”, amelynek gvardián az elöljárója, a Tábor-hegy. Létszámra nem nagy, csak három testvér lakott ott akkoriban,…
Magyarország száz évvel ezelőtti feldarabolásáról, okairól és következményeiről tízrészes oktatóprogram készült, amely szeptembertől többek között az esztergomi ferences gimnáziumban része lesz a tananyagnak. Az előkészületekben résztvevő egyik pedagógussal Szerdahelyi Csongor…
A nagy ferences teológus, Szent Bonaventúra a szeretet és a közösség szentségének nevezte az Eucharisztiát. Az ő tanításáról Berhidai Piusz tartományfőnök beszélt a Katolikus Rádióban június 5-én. A műsor itt…
Szakács és anyapótlék a kolostorban. Katika két évtizede hagyta ott a szomszédos óvodát és kezdett a szécsényi ferenceseknél dolgozni. Vele ismerkedhetünk meg a Katolikus Rádió május 31-én elhangzott Édesanyám főztje…
4. rész 2015. október (I.): Názáret Jeruzsálemben már várt a kész habitus, könnyű, vékony anyagból, helyi szabás szerint. Kellett is a vékony anyag, mert Názáretbe indulunk, ahol ilyenkor még…
A Margit körúti rendház szakácsa és kertésze volt negyven éven át. "Csak az a miénk, amit másoknak adunk." "A jóságot táplálni kell." "Kapaszkodjunk!" Ezek voltak a kedves mondásai a legendás…
A legmagasabb szintű szolgáltatások nyújtása érdekében sütiket használunk weboldalunkon. A sütik lehetővé teszik számunkra, hogy biztosítsuk weboldalunk megfelelő működését és alapvető funkcióinak megvalósítását, a beleegyezése után a sütiket használjuk a weboldal használatának mérésére és elemzésére, az érdeklődéséhez való igazítására és az Önre szabott tartalom és hirdetések bemutatására. További információk a sütikről és a személyes adatok feldolgozásáról, beleértve az Ön jogait is, megtalálhatók az Adatvédelmi tájékoztatóban.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztika
Az a technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használnak.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.