Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik.

Ezt a karácsonyt már az angyalokkal és Szent Ferenccel együtt ünnepelte – Búcsúzás András atyától

2021.01.06 Címkék:

Gyászolók sokasága töltötte be a Margit körúti ferences templomot január 5-én délelőtt, ahol ünnepi zsolozsmával és szentmisével búcsúztak Fekete András OFM szerzetestől. A hozzátartozók, barátok, ismerősök az imaóra előtt a szentélyben elhelyezett koporsónál róhatták le tiszteletüket. A 11 órakor kezdődő misére – amelynek főcelebránsa Berhidai Piusz tartományfőnök volt – az ország valamennyi ferences plébániájáról érkeztek testvérek.

Szentbeszédében Lukovits Milán OFM felidézte rendtársa utolsó szavait. „Amikor hazakerült a kórházból már igen gyenge volt, alig beszélt, s hátralévő idejében csak ezt az egy szót mondta ki: igen! Ezentúl az ő élete is súlyt ad e szónak, amely így egyszersmind megjelöli, összefoglalja az ő személyét.”

Visszaemlékezett arra is, hogy András atya igazgatósággal töltött éveiben milyen fontosnak tartotta, hogy a ballagási tarisznyák átadásakor minden végzősnek mondjon egy-két személyes mondatot. De nemcsak a diákok felé, hanem a tanárok felé is nagy odafigyeléssel volt: nyaranta lelkigyakorlatokat is tartott kollégáinak. Prédikációja végén Lukovits Milán külön méltatta András atya ápolóját, aki több mint két éven át szakszerűen gondozta, és hihetetlen tisztelettel segítette az idős ferencest. „Megerősítette önbecsülését, derűjét élete utolsó szakaszában. Advent negyedik vasárnapján halt meg, így ezt a karácsonyt már az angyalokkal és Szent Ferenccel együtt ünnepelte.”

A szertartást követően három fő adott hálát András atyáért. Szelényi-Gidófalvy Barbara, aki 1994-ben András atya osztályában érettségizett a szentendrei Ferences Gimnáziumban, így idézte fel András atya alakját: „Az volt a vágya, hogy – azon túl, hogy az életben megtaláljuk a hivatásunkat – rátaláljunk az Isten felé vezető útra is. Felemelő volt azzal szembesülni a banketten mindannyian az Isten vezetését keressük az életünkben. Élete nagy példa arra, hogy földi életünk felkészülés az örök boldogságra.”

 

 

Bognár Ferenc, egykori tanártársa beszédében arra emlékezett vissza, hogy a felvételik alkalmával András atya hogyan kereste a diákokban tudáson túl a lelket is, mondván: A lélek ugyanis adhat tudást, de a tudás nem adhat lelket. András atya a szülőket arra is kérte, hogy mindig csomagoljanak uzsonnát a diákoknak, mert általa nemcsak az ételt, hanem az otthon gondoskodó szeretetét is adják gyermekeiknek.

Végül Szabó Anikó mondott búcsúbeszédet, aki az első és az utolsó találkozásukról szólt: „Legelső emlékem Rólad – amikor nekem még csak Andreás atya voltál, mert csak így tudtam kimondani a neved – négy éves gyermekként, hogy édesapám ölében ülve, karjára hajtva a fejem, alszom a kilenc órás miséden, és örülök amikor az »Engesztelődjetek ki szívből egymással!« mondatra felébredek, mert tudom, hogy hamarosan vége lesz. Pontosan 21 évet ministráltam melletted. Köszönöm, hogy még egy évvel ezelőtt is »a legszebben olvasóm«-ként köszöntöttél, az utánozhatatlan mosolyoddal. A Jóisten akaratából ez lett az utolsó személyes emlékem Rólad.”

A megható visszaemlékezések után koporsót a rendház kriptájában tették végső helyére: ide már csak a szűk család követte az asszisztenciát, a templomban maradottak a kivetítőn figyelhették a szertartást.

Fekete László P. András szerzetespap, tanár, a szentendrei Ferences Gimnázium egykori igazgatója 2020. december 20-án hunyt el. Életének utolsó két évtizedében egyre több betegség akadályozta feladatainak ellátásában, melyeket türelemmel viselt, de egyre több mindent el kellett engednie. Végig megőrizte titokzatos, kedves mosolyát, mely az Istenbe vetett, halhatatlan reményéből táplálkozott.

„az Úr házában lesz otthonom örök időkön át” (23. zsoltár)

 

A fényképeket Somogyi András készítette.
A teljes album IDE kattintva érhető el.

Ferences Média, 2020

Hozzászólások lezárva.