Legyünk tehát szeretettel és alázatossággal és alamizsnálkodjunk, mert az alamizsna megmossa a lelkeket a bűnök szennyétől.

Ferences életút

Szerzetesközösségünknek is megvannak ezek a kiemelkedő alkalmai: a noviciátus (próbaév) elején a beöltözés, a szerzetesi élet kezdetén az ideiglenes majd később az örökfogadalom, a diakónus- és papszentelés.

„Tőlem azonban távol legyen másban dicsekednem,
mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében,
mely által nekem a világ megfeszíttetett,
és én a világnak.”
(Gal 6,14)

Egy család életében mindig mérföldköveket jelentenek a születés ünnepei, és azok a szertartások, események, amelyek tartalmukkal, szimbólumaikkal megszentelik a jelent, és programot adnak a jövőnek. Szerzetesközösségünknek is megvannak ezek a kiemelkedő alkalmai: a noviciátus (próbaév) elején a beöltözés, a szerzetesi élet kezdetén az ideiglenes majd később az örökfogadalom, a diakónus- és papszentelés. Kövessük most végig a ferences életút fontosabb állomásait, hosszabban elidőzve rendi életünk nagy eseményeinél.

A jelöltség

A rendbe való felvételt minden testvér életében egy éves jelöltség követi szegedi rendházunkban. Ez az esztendő alkalmat ad egymás kölcsönös megismerésére, még komolyabb elköteleződés nélkül.

A beöltözés

Közösségünk életében talán legszebb ünnep a beöltözés, az új testvérek „igazi megérkezésének” első pillanatai, amikor a jelöltek kivetkőzve a világból, testvéreik segítségével magukra öltik a bűnbánók rendjének ruháját. A szertartás utánozza a keresztséget: a testvér új ruhát és új nevet kap, kezébe égő gyertyát adnak. Ez az utánzás a szerzetesi hivatás lényegét tárja fel: nem más az, mint keresztségünk egyfajta radikális, végsőkig menő prófétai vállalása. A szertartás szövege rámutat a szerzetesi élet néhány fontos elemére: a tökéletesség, az új – krisztusi – élet vágya, az imádság jelentősége, bizalom Isten erejében.

- Kedves fiaim, mit kértek tőlünk? – kérdezi az elöljáró.
- Hogy megtapasztalhassuk életmódotokat, ti meg próbára tegyetek minket. Kérjük, vegyetek fel minket Szent Ferenc családjába, hogy Krisztust tökéletesebben követhessük! – válaszolják a jelöltek.
- Testvérek! Vetkőztessen ki titeket az Úr a régi emberből cselekedeteivel együtt. Öltöztessen titeket az Úr az új emberbe, aki szentségben és igazságban teremtetett.
Majd az elöljáró egymás után átadja a zsolozsmáskönyvet, az égő gyertyát és a keresztet az újoncnak, ezekkel a szavakkal.
- Vedd a zsolozsmáskönyvet, és buzgón végezd az Egyház imáját!
- Vedd Krisztus világosságát halhatatlanságod jeléül!
- Vedd a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjét; benne van a mi életünk, üdvösségünk és feltámadásunk! (Az újonc ekkor a kereszt hátáról felolvassa Szent Pál szavait: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekednem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, mely által nekem a világ megfeszíttetett, és én a világnak.”Gal 6,14)
- Ezután N. testvér lesz a neved. Béke veled!
- És a te lelkeddel.

Az ideiglenes fogadalom

Rendünkben az első – ún. ideiglenes, vagy egyszerű – fogadalmat a novícius év befejezésekor tesszük, amelyet az örökfogadalomig évenként újítunk. Az ideiglenes fogadalom napját az Egyház a szerzetesi élet kezdetének tekinti, ugyanis a fogadalmat tevő ekkor jelenti ki nyilvánosan, hogy ő Szent Ferenc nyomdokán akar járni, a rendi közösség pedig ekkor fogadja be tagjai sorába. Az ideiglenes fogadalom éveit a testvér főként tanulmányokkal tölti, a papnak készülő testvérek teológiát tanulnak, a kétkezi munkát vállaló növendékek pedig, hacsak lehet, szakmai tanulmányokat folytatnak. Tartományunk hagyományai szerint sokan világi szakokat is végeznek, rendtársaink nagy része tanári diplomát is szerez. A növendék évek közepén egy éves szociális és nevelési gyakorlaton veszünk részt, de ez az esztendő lehetőséget ad egy hosszabb (6-8 hetes) lelkigyakorlatra is.

Az örökfogadalom

Az örökfogadalmat az első fogadalom utáni harmadik évben lehet először kérelmezni, melynek elfogadásáról a közösség és a tartományfőnök dönt. A gyakorlat szerint a testvérek inkább 5-6 egyszerűfogadalmas év után köteleződnek el végleg. Az Egyház a szerzetesi életet – melyben a születés pillanata a fogadalom – vita consecrata-nak (megszentelt élet) mondja, amely fogalom egyaránt hordozza az Isten által megszentelt élet (isteni cselekvés) és az ember által Istennek szentelt élet (önmagunk odaadásának) dimenzióit, vagyis meghívás és önátadás egyszerre. A szerzetesi élet tehát konszekrációs jellegű, amelynek „hangsúlyozásával az Egyház előtérbe helyezi Isten kezdeményező szerepét és azt az életet átalakító kapcsolatot, amely a szerzetesi életre jellemző. A konszekráció isteni cselekvés. Isten meghív valakit, akit elkülönít, hogy az különleges módon átadja magát neki. Isten egyúttal megadja ennek az embernek a kegyelmet, hogy mély és szabad önátadással válaszoljon erre, amiben a konszekráció az ember részérol kifejezést nyer.” (1984-es vatikáni dokumentum a szerzetesi életről.) Az örökfogadalom letétele közben (mint a hűbéreskü esetében) a testvér kezét az elöljáró kezébe helyezi, a fogadalom szövegét pedig később az oltár asztalán aláírja.

A fogadalom szövege megegyezik az ideiglenes fogadaloméval, de a testvér elköteleződése immár végleges lesz:

„A Legszentebb Szentháromság dicséretére és dicsőségére.
Én, N. N. testvér, isteni sugalmazástól indítva, az Evangélium és Urunk Jézus Krisztus nyomdokainak szorosabb követésére, a jelenlévő testvérek színe előtt, a te kezedbe, N. N. testvér, szilárd hittel és erős akarattal megfogadom a Szent és Mindenható Atyaistennek, hogy életem egész idején engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban élek. Egyszersmind ígérem, hogy a Kisebb Testvérek Honorius pápa által megerősített életformáját és Reguláját, a Kisebb Testvérek Rendjének Konstitúciói szerint hűségesen megtartom.
Én tehát teljes szívvel rábízom magam erre a testvéri közösségre, hogy a Szentlélek erejével, a Szeplőtelen Szűz Mária példájára, Szent Ferenc Atyánk és az összes szentek közbenjárásával, a testvérek segítségével, Isten, az Egyház és embertársaim szolgálatában eljussak a tökéletes szeretetre.”

Élet a közösségben

Egyházunk tanítása szerint a szerzetesség a hozzánk érkező Krisztus jegyesi mivoltát jeleníti meg azáltal, hogy az Istennek szentelt életet élő emberek éberen és mindent otthagyva követik Őt és várják eljövetelét. Az Egyházban betöltött hivatásunk és küldetésünk ezen elsődleges dimenzióját különösképpen is képviselik azok a rendtársaink, akik laikusi állapotban – nem papként – vállalják a szegény Krisztus követését. Közülük egyesek a külső tevékenységektől mentesen, mintegy Krisztus rejtett életéhez hasonulva: imádságaikkal kolostoraink imaéletének oszlopai, házimunkájukkal pedig rendházaink világát igazán széppé, otthonossá tevő testvérek lehetnek. A laikus testvérek közül mások eljuthatnak azokhoz az embertestvéreinkhez, élet- és feladatkörökhöz (pl. hajléktalanok, elmélyedt tudományos munka, tanítás), ahol elsősorban nem a szentségi – papi – szolgálatra, hanem valamilyen más karizmára van szükség. Provinciánkban a laikus testvérek a közösség kb. 10 százalékát teszik ki, de reménykedve várjuk létszámuk gyarapodását, hisz a szentferenci lelkiség magyarországi jelenlétét nélkülük csonkának tapasztaljuk.

Közösségünkben Krisztus követésének másik sajátos módja az Úr vőlegényi tevékenységének megjelenítése, az egyházi rend szentségében való részesedés által. A diakonátusban, melyben Krisztus az oltár, Isten Igéjének, és a szegények szolgálatára küldi szolgáit, rendalapítónk adott példát nekünk, aki maga is diakónus volt. A papságban a kegyelmi működés Isten által hitelesített eszközei és képviselői leszünk a szentségek kiszolgáltatásánál, valamint az emberek képviselői az Úr oltáránál, amiként Krisztus is az Atya előtt áll, közbenjárva értünk.

Szent Ferenc atyánk Istennek ebben a rendelésében is az Úr alázatát ismerte föl, aki a szentségeket, belső életének kiáradását is az emberi kezekre és szavakra bízta ezen a földön, s ezzel új méltóságot adott az embernek: „…egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki. Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék és méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat. Ha tehát valahol Isten szent nevét és igéit tartalmazó írást illetlen helyen találok, azonnal felemelem, és másokat is kérek, hogy emeljék fel és tegyék illő helyre azokat. És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk (vö. Jn 6,64).” (Végrendelet 6-14).

A magyar ferences családból többeket is püspöki rangra emeltek a XX. században. Így az 1920-as években Uzdróczi Zadravecz István szegedi házfőnököt, aki az 1950-tol haláláig tartó száműzetésében kb. 30, politikai okokból vagy szerzetes mivolta miatt a felszenteléstől államilag eltiltott szeminaristát szentelt pappá. 1978-ban Paskai Lászlót provinciánk örökfogadalmas tagját nevezték ki veszprémi apostoli kormányozóvá, később pedig kalocsai, majd esztergomi érsekké, bíborossá. 1996 vízkeresztjén a Kárpátaljai Ferences Misszió akkori vezetőjét, Majnek Antal atyát II. János Pál pápa püspökké szentelte Rómában, kinevezve őt a Munkácsi Apostoli Kormányzóság elöljárójává, 2002-ben pedig megyés püspökévé. Testvérünk az egyházmegye újjászervezése mellett különös gonddal munkálja a nemzetiségek közötti békét és a szegények sanyarú sorsának enyhítését.

Hazatérés a Teremtőhöz

Fogadalmainkkal szüntelenül az Úrral való találkozásra készülünk, hiszen az keresztségünk – vagyis evilágnak való meghalásunk és az Úrban való újjászületésünk – prófétai kiteljesedése. Ez egy új élet kezdete már itt a földön, melyben „egyesül a földivel a mennyei, s az emberivel az, mi isteni.” (Húsvéti örömének) Rendalapítónk példája nyomán szeretnénk a halált mi magunk is nővérünknek tekinteni, így a Krisztus szorosabb követésében élők és Szent Ferenc lelkiségét követők számára a halál valamiképpen mégiscsak ünnep: egy testvér hazaérkezése Teremtojéhez.

A haldoklókat – ha tehetjük – testvéri jelenléttel és imádsággal kísérjük az Élet Urához, ugyanúgy, ahogy Jézus keresztje mellett ott álltak rokonai, s ahogy Szent Ferenc atyánkat is testvérei imádságukkal kísérték az Élet Urához.

Az örökfogadalom és a szentelések közös szimbóluma a tehetetlenséget és az Istennek való teljes önátadást jelképező oltár előtti leborulás. Ugyanígy a temetési misében is az oltár elé helyezzük elhunyt testvérünk koporsóját, Isten kegyelmébe ajánlva szolgáját. A temetés során számunkra az Eucharisztia ünneplése, az imádság az igazi búcsúvétel, de ez az örökké összekapcsoló forrás is. A mi utolsó óránk is tranzitus, átmenet, hiszen „karjába vár már a Szentháromság.”