Isten Fia szegénnyé lett értünk.

ünnepek, hétköznapok

A keresztény ember életében az ünnepek és a hétköznapok egyaránt sajátos üzenetet hordoznak: az ünnep felragyogtatja előttünk keresztény életünk misztériumait, megmutatja, mire kaptunk meghívást, a hétköznapokban pedig azzal találkozhatunk, hogy mik vagyunk.

A keresztény ember életében az ünnepek és a hétköznapok egyaránt sajátos üzenetet hordoznak: az ünnep felragyogtatja előttünk keresztény életünk misztériumait, megmutatja, mire kaptunk meghívást, a hétköznapokban pedig azzal találkozhatunk, hogy mik vagyunk. A Krisztus nyomában járó apostoli közösség állandó ünnepben élt, hiszen velük volt a Vőlegény (vö. Lk 5,34); ezért a tanítványok életmódját utánozni, a szegény és alázatos Krisztust követni akaró szerzetesi közösségeknek is jellemzője az ünnep, amely az imádságban és a testvéri közösségben napról napra megjeleníti számunkra és felragyogtatja előttünk életünk értelmét, mennyei hivatásunk világát.

Reggelenként alkalmunk nyílik arra, hogy különféle feladataink végzésére az imádságból és a rendi közösség kötelékéből induljunk útra, és oda térjünk vissza. Rendházainkban a napot a zsolozsma reggeli imaórájának közös végzésével, a nagyobb számú közösségekben pedig konventmisével kezdjük. Délben az elfoglaltságok sorát a napközi imaóra szakítja meg, este pedig a vesperás közös éneklésére gyűlünk össze. A novíciátban az olvasmányos imaórát és a kompletóriumot is együtt imádkozzák a testvérek.

Provinciai statútumunk (szabály-könyvünk) az egyéni elmélkedés idejére minimumként napi fél órát ír elő, melynek formáját (pl. szentségimádás, Isten Igéjével való beható foglalkozás) és beosztását ránk bízza. Becsületes megtartása sokunknak nagy küzdelmet jelent: elsősorban önmagunkkal, hogy merjük követni az Úr indításait, és elhanyagolásával ne essünk a túlzott aktivizmus hibájába, amitől már rendalapítónk is óvott bennünket, amikor a regulában ezt hagyta ránk: „ne oltsák ki magukban a szent imádság szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad.” (Reg.5,3)

Ma így ír erről egyik testvérünk:

Gyerekkorunkban a szomszéd zsíros kenyere mindig jobban ízlett, mint az otthoni. Édesanyám elnézte ugyan nekünk, hogy házalunk, de azért nem mulasztotta el a figyelmeztetést sem, hogy „csak rendszer ne legyen belőle”. Egy gyerek méginkább rájár a szomszéd kenyerére, ha az naponta frissen sütött, míg a hazai savanykás, száradt és doh-szagú. Ilyenkor nem a parancsszó tartja vissza a gyermeket, hanem az, ha otthon is visszatérnek a „mindennap – friss – kenyér” gyakorlatához. Az assisi-béli kenyeret is „jó tüzű” kemencében, naponta, frissen kell kisütni ahhoz, hogy a testvéreket otthon marasztalja, sőt, friss illatával másokat is asztalhoz vonzzon. Milyen az assisi-béli friss kenyér? Milyen a ferences imádság? Romantikamentes, pusztai: Isten zöldellő életét a hamu-lét valóságában szemléli, vágyón, reménnyel. Nem egykönnyen hatódik meg, de tud keservesen zokogni. Nem lelkendezik, de bolondul szeret. Nem locsog magáról, de töri magát, hogy beszédesen, szemérmesen szeressen.

Közösségeinkben az imádság mellett az együttvégzett munka, a közös étkezések és az esténkénti beszélgetések alkalmával nyílik lehetőség egymás jobb megismerésére, a testvéri szeretet mélyítésére. Rendházainkban fiatal és idősebb generációk élnek együtt, osztozva és részesedve egymás örömeiben és nehézségeiben. Úgy gondoljuk, hogy életünknek ez a sokszor rejtett, de mégis eleven területe tanúságtételünk egyik igen jelentős dimenziója lehet kortársaink számára, hiszen felragyogtatja előttük a Krisztus-követésből fakadó, feltétel nélküli elfogadás lehetőségét.

Szép szokás rendtartományunkban, hogy a testvéreket névnapjuk előestéjén nem csak a velük egy rendházban élők köszöntik, hanem más kolostorokból is eljönnek hozzájuk rendtársaik, barátaik. Ezek az ünnepek alkalmat nyújtanak arra is, hogy az egymástól távolabb eső közösségekben élők is találkozzanak. A testvéri élet megélésére hasonló módon lehetőség nyílik a fiatalabb örökfogadalmas testvérek találkozóin, a különféle tevékenységet végzők továbbképzésein, illetve a növendékek kirándulásai során. Ezek a találkozások segítséget nyújthatnak szerzetescsaládunk belső életének erősödésére.

Provinciánk jelenlegi tevékenységi köre főként a plébániai pasztorációra, az általános- és középiskolai, valamint a főiskolai oktatásra-nevelésre, a szegénygondozásra és a kulturális örökségvédelemre terjed ki. Küldetésünk e különféle formáiban igyekszünk megjeleníteni embertársaink között, a minket szolgálni és szeretni akaró Krisztust, továbbadni a rendalapítónktól tanult egyszerűség szellemét. Szent Ferenc atyánk tanítása szerint a munka számunkra kegyelem: „Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad. Munkájuk ellenértékeként fogadják el, ami szükséges a maguk és testvéreik ellátására, dénárok és pénz kivételével, és ezt alázatosan tegyék, ahogy Isten szolgáihoz és a szent szegénység követőihez illik.” (2Reg5,1-4)

A liturgikus ünnepek évenként visszatérő alkalmai hitünk nagy misztériumait állítják elénk, melyekbe igyekszünk bekapcsolni a környezetünkben élő embertársainkat is, miként Szent Ferenc is ezt tette Greccióban, amikor az Úr születésének ünneplésre hívta meg a falu lakóit, sőt az egész teremtett világot. A ferences ünneplés sajátos vonása: a rendalapító utánzása, aki maga is utánozni szerette volna az Urat. Szent Ferenc lelkiségét leginkább a megtestesülés és a Megváltó halálának misztériumával jelölhetnénk meg; így e titkok ünneplése is egészen sajátos az ő és követői életében.

Karácsony estéjén úgy, mint az alázatos Ferenc, az ünnepi liturgiában a legfiatalabb testvér Isten dicséretére hívja a rendház tagjait, majd kezébe veszi a Gyermeket befogadó jászlat, és a testvérek kíséretében, körmenetben hordozza végig a rendházban. A karácsonyi asztal Szent Ferenc lelkiségében annak a bőséges kegyelemnek a megjelenítője, mely a mi Urunk születésével az emberiségre és az egész teremtett világra áradt. E mellet hirdetjük meg karácsony örömét a martyrologium éneklése során: „amikor a földön béke volt, világnak hatodik korában, Jézus Krisztus, az örök Isten, és az örök Atyának Fia, minket vágyva legkegyesebb eljöttével megszentelni a Szentlélektől fogantatva, minthogy fogantatása után kilenc hónap betelt, Júda Betlehemében születék Szűz Máriától, emberré lévén. Megszületett a mi Urunk, Jézus Krisztus test szerint.” Ezt követően a karácsonyfán gyertyát gyújtunk, a Szentháromság dicséretére, a Szent Család tiszteletére, imádkozunk az Egyházért, a keresztényekért, Izraelért, a rendért, ismerőseinkért, az utolsó gyertyát pedig meggyújtjuk: „a szent vacsora emlékére, mely már előre jelzi azt a második asztalt, melyről az éjszaka közepén titokzatosan Krisztust vesszük magunkhoz. Hogy ezt, és minden étkezést szeretetben, a szív örömében költsük el, míg asztalhoz nem ülhetünk Isten országában.”

A nagyhét és a húsvéti Szent Három Nap kolostorainkban a hívek felé való feltárulkozás ideje. Templomainkban ilyenkor szinte egésznapos gyóntatás van, számos kolostorunkban szálláshellyel is várjuk a világi testvéreket, hogy együtt ünnepeljük a húsvétot. A szerzetesi hagyományokhoz híven a liturgiát a szép és pontos szervezés jellemzi.

A halál misztériumával Szent Ferenc atyánk tranzitusának, boldog átmenetének ünnepén (okt. 4.) találkozunk, amikor az elmúlást tükröző őszben, megjelenítjük rendalapítónk halálát, aki a 141. zsoltár imádkozása közben, e sorok elhangzása után halt meg: „Börtönéből szabadítsd ki lelkem, szent nevedet, Uram, hadd dicsérjem. Örömmel várnak az igazak már, tudom, hogy énrám jutalom vár. Velem együtt szentek mondják ott fenn: dicsőség néked, Istenem.” A zsoltárt követően csendben, és a halál komorságát idéző sötétben, kitárt karral imádkozunk, úgy, mint Szent Ferenc atyánk éjszakákon át. De néhány perc múlva fényárba borul a templom, amely a mennyország jelképe, ahová átment közülünk rendalapító atyánk, és ahol ujjongó örömmel dicséri Teremtőjét az üdvösségre eljutott világ.