Kedves Testvérek! Püspökeink nagyon helyesen elrendelték ezt a zárlatot. Ne azt kérdezzük, miért van ez? Hanem azt, hogy mit akar az Úristen. Miután elmondtuk az érveinket – pro és kontra –, miután egyesek talán kidühöngték magukat amiatt, hogy nincs mise, nem lehet áldozni; most arra gondoljunk, hogy mit akar ezzel a Szentlélek Isten. Mit akar például a szentáldozás megszüntetésével? Azt, hogy vágyakozzunk a szentáldozás után. 

Talán nekünk, magyaroknak előkészület ez az Eucharisztikus Kongresszusra, amely mögött annyi szervezés van: fizikai munka, lelki munka, irodalmi munka; kiadások, pénzügyi dolgok, miseruha-varratás… Ez mind kell, és ezt nagyon megköszönjük. 

De most mintha leállítana bennünket a Szentlélek, és azt mondaná: „Vágyakozzatok az élő vizek forrása után!”. Amikor tegnap utoljára orgonás, énekes misén áldoztattam, az egyik áldozó szemében megjelentek a könnyek. Igen, ez az a víz, a könny, amely lemossa  a bűnöket. Ebben a lélekben ott volt a vágyakozás az Úr Jézus után. 

Roberto de Mattei azt mondta, hogy, ha papok ebben a helyzetben nem miséznek, akkor lelepleződnek. Egyrészt azért, mert nekik meg van engedve, hogy áldozzanak – ha nem miséznek, ezzel azt mutatják, hogy nem akarnak naponta áldozni. Másrészt abban is lelepleződünk, hogy nem egészen helyesen fogtuk fel a szentmise értelmét.  A szentmisének ugyanis nem az adja a közösség jellegét, hogy hányan vesznek részt azon; nem az számít, hogy a Golgotán hányan álltok; hogy Olofsson Placid atya éjszakai miséjén a Gulágon hányan ministráltak és milyen kántor énekelt. Nem. A szentmise közössége ennél sokkal mélyebb. 

Egy paptestvér bevallotta, hogy rettenetes küzdelmei voltak – megkötözöttségek, nehézségek –, és elhatározta, hogy minden nap mond szentmisét. De nem a híveknek. Hiszen a szentmise nem egy színdarab, amit eljátszunk a nézőközönségnek. A pap nem a híveknek misézik, hanem Krisztusnak, az egész világ üdvösségéért. Amióta ez a paptestvér naponta misézik, megújult az élete. Még fáradtan is, egy iszonyatosan nehéz nap után is, ha még éjfél előtt van egy fél órája: misézik. 

A Szentlélek ezzel a szentségi böjttel fel akar bennünket készíteni az Eucharisztikus Kongresszusra. Akik most távol vannak, lelkileg áldozhatnak. De mi is az a lelki áldozás? Aquinói Szent Tamás azt mondja, hogy háromfajta áldozás van. A testi áldozásban a nyelvemre vagy a kezembe teszik a szentséget és magamhoz veszem. Ha csak ez van, és semmi más, akkor bűnt követett el az illető – mondja Aquinói Szent Tamás –, mert kell hozzá a lelki áldozás is. Ha az áldozónak egyetlen gondolata sincs arról, hogy Jézus itt van, semmiféle imádságot nem mond, vagy nem is gondol arra, hogy mit csinál: akkor ez bűn. Tehát a testi áldozás, amelyet lelki áldozás nem kísér, az bűn. A testi áldozás lelki áldozással együtt érvényes. Viszont vannak olyan helyzetek – például a mostani –, amikor nem mindenkinek lehet testileg magához venni az Oltáriszentséget. Ekkor viszont vágyakozunk utána. De ez a vágyakozás is csak azokban lehet meg, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak. Tehát: ha úgy érzem, hogy nincsen súlyos bűnöm, akkor fölindítom lelkemben a tökéletes bánatot: „Isten szeretetéből szakítani akarok minden bűnnel és kérem, Jézusom,  lelkileg jöjj hozzám.” Bár nem kapom meg azt a szentségi kegyelmet, amelyet a testi áldozás során, de rengeteg más kegyelmet igen. Erőt, világosságot. 

Kedves testvéreim! A körülmények, amikben vagyunk, kényszerkörülmények. Mégis: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28) Tehát, most nagyon kell szeretnünk Istent, meg egymást. 

A mai vasárnapot introitusa (bevezető éneke) nyomán – a Laetare Jerusalem – Laetare vasárnapnak nevezzük. „Vigadozzál, Jeruzsálem! Gyűljetek egybe, kik szeretitek őt, vigaszának tejével hogy beteljetek.” (Iz 60,10-11)

Mi most csak lelkileg tudunk egybegyűlni. Tehát miért vigadozzunk? A vigasztalásért: hogy az Isten igéje jóllakat minket, mint ahogyan a tej jóllakatja a kisgyermeket. Úgy szeretem a protestáns testvérekinkben azt, hogy az Igében ők majdnem áldoznak. Jóllaknak az Igével. Táplálkozzunk tehát mi is az Igével és lelkileg kívánkozzunk a szentáldozás után. 

VM / Ferences Sajtóközpont