Dobszay Márton Benedek OFM Vucskán Zoltán kollégánk, barátunk szeptember 18-ai temetésén elhangzott búcsúbeszédét adjuk közre.

*

Drága Jó Testvérek!

Ez a megszólítás illene legjobban Zolihoz, hiszen hányszor hallottuk, olvastuk tőle, hogy nagy szívével így szólít meg minket, még akár hivatalos pillanatokban is.

Amikor ma imádkozunk érte és mindazokért, akiket itt hagyott, egyben hálát adunk az életéért, azért a sok ajándékért, amelyet rajta keresztül adott nekünk az Úr.

Annak idején, még a noviciátusban együtt hallgattuk Balázs atya elmélkedés-bevezetőit. Ezek egyik visszatérő mondata volt, hogy Krisztustól sok mindent meg lehet tanulni, de az ő követését nem tőle magától, hanem a szentektől (és a krisztusi életre törekvő emberektől) kell ellesni. Bizonyára minden törekvő hívő megmutat valamit az evangéliumi krisztuskövetésből, még ha egyikük sem képes azt a maga teljességében elénk élni. Ezért érdemes keresni azokat az evangéliumi képeket, részleteket, amelyekben Zoli leginkább elénk élte a krisztuskövetés valóságát.

Első pillantásra a most hallott evangéliumi szakasz jut eszembe: „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál.” (Lk 12,36-37a) Mennyire igaz volt rá ez a végtelen készség és készenlét: bármikor, bárkinek ugrani, megtenni. Egyszer elgondolkodtam azon, hogy ha az ország másik felében éjjel bajba kerülnék és segítségre lenne szükségem, kinek szólnék bizalommal. A lista tetején Zoli volt.

Miközben halálának tragikus voltát nem tudjuk letagadni, mégis: ez a készség ad reményt számunkra. Mert bár váratlan és hirtelen volt az elmenetele, mégis felfedezhető benne valami elrendezettség. Elvégezte a feladatát és lepihent, előtte számos személyes ügyét elintézte, szüleit biztonságba mentette, legsürgetőbb adósságait elrendezte, gyermekeit, akiket annyira szeretett, és akikre nagyon büszke volt, jó helyen, jó környezetben tudhatta, éves feladatait előkészítette… Lépten-nyomon a „készen lét” tapasztalatába botlunk… Így hívta őt haza, itt, a kegyhelyen a Teremtő. Bennem mindez azt a bizalmat ébreszti, hogy belül is kész volt a találkozásra, mert életét, családi és más emberi kapcsolatait, feladatait kézben tartotta, törődött velük, időt szánt rájuk, és így valahogy teljes az, amit megélt…

Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű (Lk 16,10a) – szól a mai vasárnap evangéliuma. Zolit kitartó, állhatos, az ingujját föltűrő, nagyon törekvő embernek ismertük. Amit a saját életében vagy nálunk a tartománynál összerakott, annak ez volt az alapja. Ha kellett, kétkezi munkát végzett, felszolgálóként vagy portásként dolgozott, nem keseregve azon, hogy a tehetsége, a képzettsége többre szól, megragadta a munka, a feladat, a szolgálat minden sarkát, és vitte, végezte. Azért tudott nagy dolgokat elérni, mert a kicsiben hű volt. De nem csak a feladataiban, a kapcsolataiban, a családi életében, egyházi és minden más közösségében is. Beleadta az erejét, személyiségét abba, amiben élt, annak legegyszerűbb, legprózaibb pillanataiba is. És volt benne alázat. Emlékszem, amikor a Margit körúton a portai feladatoktól hívtuk el, hogy vezesse a tartomány forrásszervezését. Hatalmas változás volt ez kívülről nézve. A legmagasabb szintű kapcsolatokat vezette ettől kezdve, de ő ugyanaz az egyszerű, törekvő ember maradt ebben is. Zoli soha nem felejtette el, hogy honnan indult, a gyökereit, Kárpátalját, a közösségeket, ahol megfordult, azokat, akikkel találkozott.

Krisztusban sok mindent csodálunk. Az egyik, ahogy az emberekhez fordul, ahogy észreveszi a másikban, AZ Embert. Mindig csodáltam Zoliban is, hogy számára a kapcsolatokban mennyire fontos volt a másik ember. Nem azért mert rajta keresztül el lehet érni valamit, vagy mert lehet tőle kérni valamit. Őt tényleg érdekelte a másik ember, az erős és a gyenge, a tehetős és a nélkülöző egyaránt. Sokan, akik rajta keresztül adtak, megtapasztalhatták, hogy ők maguk is kapnak: személyes figyelmet, törődést, sőt akár ügyeik rendezését, segítését is. Megrendítő olvasni azoknak a visszaemlékező sorait, akikkel pl. évekkel ezelőtt találkoztunk egy koncert előadójaként, de akik ennek a figyelmes emberi gesztusnak az emlékét most is hordozzák.

Egykori tartományfőnökünknek, Kolos atyának volt egyszer egy megállapítása arról, hogy a ferences lelkiség nagyon közel áll a családi élethez, és talán ezért is van, hogy sokan nem tudják elsőre eldönteni, pontosan hova hívja őket az Úr. Zoli egész életét családos életállapotában is áthatotta a ferences lelkiség, úgy, hogy közben teljes értékű családi életet élt. Meg tudta hajtani a fejét Isten fölsége előtt, a szó legjobb értelmében félte az Urat, nagy tisztelettel volt a Szent iránt. Ez döntéseiben, cselekedeteiben, erkölcsi hozzáállásában is megmutatkozott. El tudta fogadni saját gyengeségét és esetlenségeit, humorral idézve a felrobbantott mosógéptől, a fordítva feltett püspöksüvegig, vagy félresikerült mondataiig mindazt, amiben ez megmutatkozott. A derű embere volt, aki másoknak is derűt hozott.

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (1Kor 15,19-20) – olvastuk a héten a Korintusi levélből. Ez volt Zoli hite is. Ez a hit ad reményt nekünk is, hogy megbékéljünk azzal, ami emberileg elfogadhatatlan. Amikor érte, az ő örök boldogságáért imádkozunk, egyben hozzuk ide családját is, feleségét, gyermekeit, szüleit és testvérét, kérve számukra és a magunk számára is a feltámadás erős és élő hitét, hogy oda tudjuk bízni fájdalmunkat és kétségeinket arra, aki így szólt: „Ne nyugtalankodjék a szívetek. Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok lakóhely van.” (Jn 14,1-2a)

Adj Uram örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében. Ámen.

*

Az Országúti Ferences Plébánia gyűjtést indított Vucskán Zoltán családjának hosszútávú támogatására a Budai Ferences Alapítványon keresztül. Erre a célra létrehoztak egy külön bankszámlát, melynek adatai a következők: 

• Budai Ferences Alapítvány
• Erste Bank: 11600006-00000000-99481203
• IBAN:  HU10 1160 0006 0000 0000 9948 1203

Az adományozásról további részleteket az Országúti Ferences Plébánia honlapján olvashatnak.

Ferences Média
Fotó: Gieszer Richárd