Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

Mit tanít a teológia az állatokról? Hogyan szeressük őket? – Újraindul a pasaréti sorozat

2022.09.23 Címkék:

Újraindul A Szó szimfóniája – kultúra, ferencesség, korkérdések című előadás-sorozat a Pasaréti Közösségi Házban. Az október 10-i első előadásban Juhos Benjamin OFM az állatokhoz fűződő kapcsolatunk vallási dimenziójára tekint rá, Assisi Szent Ferenc életpéldájának és az Egyház teológiai tanításának fényében.

Amint az ismertetőben utalnak rá, „az elmúlt években az állatokkal, illetve az állatok védelmével kapcsolatos kérdések egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg a hétköznapjainkban. Ebben egyfelől az ember erkölcsi érzékének megnyilvánulását vehetjük észre, hiszen egyre nagyobb figyelemmel vagyunk a minket körülvevő többi teremtmény és különösen a biológiai értelemben hozzánk legközelebb álló ’rokonaink’ iránt. Másfelől azonban azt is érezzük, hogy olykor mintha felborulna az értékek helyes sorrendje, és az állatok fontosabbá válnának az embereknél. Hívő emberként hogyan viszonyuljunk ehhez az ambivalenciához? Az Egyház teológiai tanítása tud-e utat mutatni nekünk, ha erre a kérdésre keressük a választ? Mit üzen nekünk Assisi Szent Ferenc, akinek az állatokhoz és a teremtett világ egészéhez fűződő kapcsolata ma is sokakat megérint?”

*

A november 7-i második alkalom középpontjában Boldog Johannes Duns Scotus, „az éleselméjű doktor” áll. Horváth Pál teológiatörténész előadása közérthetően idézi meg a 14. századi ferences gondolkodót, aki az oxfordi és párizsi egyetemen képviselte Assisi Szent Ferenc szellemi örökségét.

„Duns Scotus munkásságának máig reflektorfényben álló mariológiai remekműve a szeplőtelen fogantatás tantételének korai megalapozása, amelyről a közelmúltban játékfilm is készült. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a ferences teológus a ’szeretet primátusával’ jellemezhető gondolkodási stílusa átfogóbban is iskolateremtőnek bizonyult. Mely pontokon szólíthat meg minket intellektuálisan közel 700 év távolából egy ferences szerző?  Melyek ennek a létezők egyediségére (haecceitas) különösen érzékeny gondolkodási stílusnak a legfontosabb jellemzői?”

Az előadások ingyenesek, csak regisztrációra kérik az érdeklődőket; adományt azonban örömmel fogadnak – ezzel segíthetjük a további hasonló rendezvények létrejöttét.

Ferences Média, 2022

 

Hozzászólások lezárva.