A lélek eledele Isten.

Minden rászorulóra elsősorban emberként tekintünk – Interjú Formanek Tamással, a ferencesek szociális referensével

2022.01.07 Címkék:

2019 óta látja el a Ferences Rendtartomány szociális referensi feladatait Formanek Tamás. A szakembert a szociális munkáról, a rend vállalásairól és azok különlegességeiről kérdeztük.


Ön szerint mi a legfontosabb a szociális munkában?

Nem újkeletű dolog, hogy szociális munkát végzünk. Bár a fogalmat csak kétszáz éve használjuk, ez a fajta tevékenység végigvonul a történelmen. Ha úgy vesszük, már Assisi Szent Ferenc is szociális munkát végzett, és itt a ferenceseknél a mai napig társadalmi feladatvállalásként tekintünk erre a szolgálatra. Szent Ferenc minden emberben és minden teremtményben a jó Istent akarta meglátni. A rendtartomány vállalásainál igyekszünk ezt a gondolatot továbbvíve a teremtett embert látni minden gondozottunkban: összes problémájukkal és nehézségükel együtt.

A rászorulók megsegítését a klasszikus szociálpolitikában két irányból lehet megközelíteni: így beszélhetünk anyagi és lelki segítségnyújtásról. Ferenc pápa is erről ír a szegények világnapján kiadott körlevelében: a szegénységet a Szent Ferenc-i összefüggésben elemzi.

A gyakorlatban hogyan tud ez megvalósulni?

Talán legerősebben a gyöngyösi Autista Segítő Központban (ASK) végzett szolgálatunkban jelenik meg ez a hozzáállás. Az autizmussal élők számára a másik emberrel való kapcsolatfelvétel okozza a legnagyobb problémát.Úgy gondolom, hogy amikor ezzel foglalkozunk, felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy ők ugyanúgy az embertársaink.A szolgálatnak „csak” egy része az, hogy hogyan tudjuk őket ellátni, hogyan tudunk nekik segíteni – a legfontosabb, hogy emberként kezeljük őket.

Milyen eredményeket érnek el?

A központ egyik tagintézménye a karácsondi Lakóotthon, amely tizenhárom éve működik. Olyan autizmussal élő fiatalok és felnőttek élnek itt, akik az önálló életvitelben valóban segítségre szorulnak. A legnagyobb eredmény az – értsük jól –, ha semmi rendkívüli nem történik. A nap mint nap megtett apró lépések, a hétköznapok helytállása jelentik az igazán nagy teljesítményt. Ez kívülről nézve elsőre talán alig megfogható: sikerre éhes világunkban hajszoljuk az újdonságot, a változást. A karácsondi otthon sikere azonban az, hogy a lakók tizenhárom éve élik együtt a hétköznapokat. Nincs körülöttük balhé, nincsenek nagy ügyek, és épp ennek a megvalósítása a nagy teljesítmény. A Lakóotthonban, de az egész központban is az egyes embereket látjuk, akikből egy kis közösség lett, ami óriási dolog – különösen ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a másikkal való kapcsolatteremtési képességük sérült.

Milyen további szociális tevékenységeket végez a Ferences Rendtartomány?

Esztergomban a ferences rendházzal és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziummal egy épületben huszonnégy fővel működik a Ferences Szociális Otthon, amelyet a tavalyi évben sikerült 26 fősre bővíteni. Ez tényleges bővítést jelentett a rendházon belül, hiszen két új szobát alakítottunk ki és szereltünk fel korszerűen, miközben lezajlott a létszámbővítés engedélyeztetése is. Ez a Covid19-járvány elleni védekezés időszakában, ami az idősotthonokban lezárásokat és korlátozásokat is jelentett, nagyon nehéz volt, de sikerült.

Pécs mellett, Kozármislenyben Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreitől vettük át a negyvenkilenc főt ellátó Dorothea Otthont. A nővérek személyes jelenlétükkel és lelki munkájukkal továbbra is komolyan részt vesznek az otthon életében, de a fenntartói kötelezettségeket mi látjuk el. Segítettünk az intézménynek saját mosodát kialakítani, amely a járvány miatti lezárások idején különösen nagy szolgálatot tett az ellátásban, a mindennapi munka során pedig fontos szerepe van a személyre szabott gondoskodásban.

Miben más egy szerzetesi fenntartású idősotthon?

Egyrészt a lelki lehetőségek jelentenek nagy különbséget. Sokan azért választják a szerzetesi fenntartású intézményeket, mert itt nemcsak az ápolást, a gondozást és a biztonságot kapják meg, hanem azt a nyugalmat is, amely segíti őket abban, hogy fel tudjanak készülni a mennyei Atyához való hazatérésre. Idősotthonainkban tehát az örök életre fókuszálunk. Természetesen úgy, hogy senkit nem befolyásolunk, hanem olyan lehetőséget biztosítunk, amelyeket egy idős ember otthonában már nem biztos, hogy megkaphatott: szentáldozás, gyónás, szentmise stb.

Ezekben az intézményekben is fontos az a szemlélet, hogy – bár gyakran találkozhatunk azzal a vélekedéssel, hogy csak az számít értékesnek, aki munkát végez – az emberi élet egészére tekintünk Isten ajándékaként. Úgy, ahogyan azt Szent Ferenc is tette. Esztergomban egyébként az is különleges, hogy az iskolában tanuló diákok az iskolai közösségi szolgálat keretében találkozhatnak az idősekkel. Manapság a saját nagyszüleinkkel sem mindig találkozunk, aktív kapcsolata pedignagyon kevés embernek van velük.

Nem csak ebben a két otthonban foglalkoznak idősekkel…

Igen, a pasaréti Gondviselés Háza is fontos vállalásunk, ahol a környéken élő idősekről gondoskodunk, otthonközeli ellátást végzünk. A társadalom talán ezt a nagyon csendes segítő szolgálatot ismeri a legkevésbé. Házakhoz kijárva ápoljuk a beteg időseket. A Covid19-járvány alatt egyébként a mi munkatársaink voltak az utolsók, akik még be mertek kopogni hozzájuk. Nemcsak a megfelelő ellátást biztosították, hanem azt az emberi kapcsolatot is, amelyre ezeknek az embereknek a legtöbbször szüksége van.

Itt említeném még azt a nagy missziónkat, amelyet a kárpátaljai testvérek visznek, hiszen ez is a szociális tevékenységünk része. A kárpátaljai misszió nagyon jó terep arra, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akikhez a ferences hivatásunk szólít. Rehabilitációs központot, szegénykonyhát működtetünk Nagyszőlősön, emellett családsegítést is végzünk. Rendszeresen támogatunk rászoruló családokat és időseket, a szegénykonyha pedig sok ember számára a meleg ételhez jutás egyetlen lehetőségét jelenti. Hasonló munka egyébként a szegedi rendházunkban is folyik, itt szintén folyamatos a szegények étkeztetése.

A fenntartó hogyan van jelen a fenti intézmények életében?

Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az intézményvezetőkkel. A korábbi terminológiához csatlakozva: az igazgató is ember, és a Covid19 okozta helyzetben hatalmas felelősség volt a vezetőkön: nehéz döntéseket kellett meghozniuk és felvállalniuk. A járvány alatt – és azóta is – nagyon fontos volt, hogy tudjanak egyeztetni valakivel, beszélgetni a gondjaikról.

Milyen aktuális projektek vannak most a szociális intézmények körül?

A karácsondi lakóotthon épületét szeretnénk bővíteni és felújítani. Ez most egy fontos vállalás: a költségek fedezésére a Ferences Jótékonysági Esten fogunk adományokat gyűjteni. A zeneakadémiai koncertet idén kivételesen tavasszal, április 20-án tartjuk majd.

 

Ferences Média, 2022

Hozzászólások lezárva.