Minden teremtmények, áldjátok az Urat!

Hangtár

Címkék:

„Ebben a nehéz helyzetben is képesek vagyunk előre tekinteni” – Beszélgetés a Szent Angéla iskola igazgatójával

2023.07.17

Szalai Gáborral, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával a tanárok jelenlegi helyzetéről, a ferences lelkiség fontosságáról az oktatásban és Frajka Félix OFM emlékéről Szerdahelyi Csongor beszélgetett. Az adás a Katolikus Rádió Keresztény Közéleti Akadémia című műsorában hangzott el július 9-én.

Ferences Média, 2023

Új fejezet úrnapja ünnepének történelmében – Beszélgetés Szoliva Gábriellel akadémiai székfoglalójáról

2023.07.08

Éppen két hónapja, május 8-án került sor Szoliva Gábriel akadémiai székfoglalójára a Szent István Akadémia közgyűlésén. Ebből az alkalomból adjuk közre a vele készült beszélgetést. Előadásáról – melynek címe Sapientia aedificavit úrnapja archaikus zsolozsmájának legkorábbi ismert emléke Zágrábban – és az azt megelőző kutatásairól Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás a Katolikus Rádió Templom-tér-kép című június 11-ei műsorában hangzott el.

Eredeti kép forrása: Lambert Attila / Magyar Kurír

Ferences Média, 2023

In memoriam Frajka Félix atya

2023.07.03

A két hete, június 24-én elhunyt Frajka Félix atyára Szerdahelyi Csongor műsorával emlékezünk. Az eredeti beszélgetést 2018-ban, Félix atya vasmiséje előtt készült. Az emlékező adás július 2-án hangzott el a Katolikus Rádió Templom-tér-kép című műsorában.

Frajka Félix atya temetésére 2023. július 13-án délután 3 órakor a Jász-Nagykun Szolnok vármegyében található Alattyán község temetőjében kerül sor. Lelki üdvéért délelőtt 10 órakor a Budapest-Országúti Szent István Első Vértanú Plébániatemplomban mutatnak be szentmisét. Gyászjelentését korábbi cikkünkben olvashatják el.

Ferences Média, 2023.

Berhidai Piusz tartományfőnök Massimo Fusarelli miniszter generális magyarországi látogatásáról

2023.06.21

Massimo Fusarelli 2023. május 22–25 között tett Magyarországon testvéri látogatást. Itt-tartózkodásáról, a tőle kapott megerősítésekről beszélgetett Berhidai Piusz tartományfőnökkel Szerdahelyi Csongor. Az adás a Katolikus Rádió Anzix című műsorában hangzott el június 21-én.

Ferences Média, 2023.

Augusztusban ismét alternatív zarándoklat – Beszélgetés Zarándy Kleofás testvérrel és Kovácsné Szabó Zsófia szervezővel

2023.06.19

Idén augusztus 12–15. között a Ferences Világi Rend ismét megszervezi az alternatív gyalogos zarándolatot. Az idei zarándoklat útvonaláról és lelki programjáról, valamint a zarándokolás hagyományáról Szerdahelyi Csongor kérdezte a szervezőket. Az adás a Katolikus Rádió Pillanatfelvétel című műsorában hangzott el június 16-án.

Ferences Média, 2023.

Indul a búcsúszezon Mátraverebély-Szentkúton – Beszélgetés Orosz Lóránt atyával

2023.06.02

Orosz Lóránt kegyhelyigazgatóval Szerdahelyi Csongor beszélgetett. Az adás a Katolikus Rádió Templom – tér – kép című műsorában hangzott el május 28-án.

Ferences Média, 2023.

Mi járjon a fejünkben? – Két ferences öregdiák kapta a legrangosabb magyarországi diákkutatási verseny első díját

2023.05.25

Müller Ágoston és Szabó Levente, a XXXII. Természet-Tudomány Diákpályázaton nyerték el az “Önálló kutatás” kategória első díját. A díjazottak jelenleg elsőéves orvostanhallgatók; Ágoston a Szegedi Tudományegyetem, Levente pedig a Semmelweis Egyetem tanulója. A díjról, a Ferences Ösztöndíjprogramról és a jövőre vonatkozó terveikről Szerdahelyi Csongor kérdezte őket.

Az adás a Katolikus Rádió Keresztény Közéleti Akadémia című műsorában május 21-én hangzott el.

Kép forrása: https://ferencesgimnazium.hu/index.php/mi-jarjon-a-fejunkben-az-optogenetika-es-a-kemogenetika-osszehasonlitasa/

Ferences Média, 2023.

Kárpátaljai körkép Gergely atyával

2023.05.19

Senki nem tudja a jövőt, nehéz tájékozódni. Jövőkép nincs, a háború adta életmódhoz már szinte hozzászoktak az emberek. A magyar ferencesek nagyszőlősi missziójáról beszélgetett Magyar Gergely atyával Szerdahelyi Csongor. Az adás a Katolikus Rádió Templom-térkép című műsorában május 7-én hangzott el.

Ferences Média, 2023.

Miért jó frankásnak lenni? – Beszélgetés Szánthó Gellért igazgatóval és Mórocz Tamás bodajki plébánossal

2023.05.11

Szánthó Gellérttel a Franka igazgatójával Szerdahelyi Csongor beszélgetett a gimnázium épületének felújításáról, az iskola sporteredményeiről és a tanulmányi életéről.

Mórocz Tamás bodajki plébánost pedig az április 22-ei Franka-napon átvett díjról és a frankás éveiről kérdezte.

Az adás a Katolikus Rádió Templom-tér-kép című műsorában hangzott el április 30-án.

Képek forrása: http://franka-egom.ofm.hu/index.php?id=interju-szantho-gellert-igazgatoval és http://www.bodajkikegyhely.hu/?page_id=181

Ferences Média, 2023.

Berhidai Piusz tartományfőnök az április 11-14. közötti provinciai káptalanról

2023.05.09

A 2023-as köztes káptalan épp a ferences jubileumok nyitányába esett. A jubileum és a káptalan összefonódásáról, és az ott megfogalmazott jövőbeli tervekről, valamint a Franka-napról is beszélt Berhidai Piusz a Katolikus Rádió Világ-Egyház című műsorában május 3-án.

Ferences Média, 2023.