Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik.

„Assisi Szent Ferenc személye és tanítása indított el a rend felé” – Beszélgetés Kővágó Szerafimmal

Címkék:

Kővágő Szerafim ofm a pesti ferences templom sekrestyése és a templomhoz kapcsolódó rendház házfőnöke. Szolgálatairól beszél t a Katolikus Rádió Templom-tér-kép című műsorában december 13-án.

„Amikor azzal foglalkoztam, hogy a Jóisten hova akar engem küldeni, és feltérképeztem, hogy milyen lehetőségek vannak, akkor Ő nagyon a segítségemre volt: a keresésben is és a döntésben is, mert egymás után hulltak ki a lehetőségek. Szűkült a kör és maradt egy: elköteleződni valamilyen keresztény közösséghez. De hova? Akkor a gyóntatóm azt a nagyon jó tanácsot adta, hogy mikor otthon vagyok, maradjak csendben – belső kiüresítés –, és akkor a Jóisten valószínűleg fog olyan képet adni, ami elindít engem egy irányba. Ezt kipróbáltam és tökéletesen működöt: Szent Ferenc volt az, aki megjelent nekem…”

Ferences Média, 2020